Vintage percek: Özel Türkbaş – „A pöttöm pionír”

Török hastáncdívák górcső alatt

Nem könnyű a szemezgetés, hisz a hastáncdívák aranykorának ma már csak a fekete–fehér felvételeken látható világa, még több érzékiséget, bujaságot és titokzatosságot rejt, mint amivel manapság találkozunk. 18 évnyi hastáncos múlttal a hátam mögött bátran kijelenthetem: a cikkekben bemutatott táncosok egytől egyig a műfaj méltatlanul a múltba veszett és elfeledett nagyjai.

Özel Türkbaş – „A pöttöm pionír”

Górcsőm alá másodikként Özel Türkbaş került, aki 1938. szeptember 1-én látta meg a napvilágot Manisában. Karrierje és életfeladata születésekor elkönyvelhető volt, hiszen édesanyja profi táncosnőként tanította természetes és magától érthető módon, ezzel egyengetve lánya útját már gyermekéveitől kezdve. Özel önmagáról is úgy nyilatkozott, hogy beleszületett ebbe a világba. Édesanyja esküvőkön, partikon oud zenészként és hastáncosként vett részt, ahol leginkább nők voltak a meghívottak. Noha abban az időben a közönség soraiban nem tűntek fel a férfiak, mégis a hastáncosnő elismert művésznek számított. Kislányként Özel elkísérte édesanyját ezekre a fellépésekre, így a gyermek számára a közönség természetes közeggé vált.

A gyermekkorában megtapasztalt élmények és a nők pozitív visszajelzése élete végéig meghatározó szerepet töltöttek be művészetében. Fontos volt számára, hogy a nők is tapsoljanak, élvezzék azt, amit csinál. Addig sosem volt nyugodt, amíg nem látta, hogy a női kezek is elismerésére emelkednek. Amint látta a felszabadult női arcokat, tudta, hogy minden rendben lesz.

Kora gyermekkorát Ankarában töltötte, tagja volt az Állami Gyermek Színháznak, ahol az édesanyájától elsajátított természetes megjelenést a színpadon kiválóan tudta kamatoztatni. 13 éves volt, amikor szülei elváltak, majd egy folklórtársulattal közel két hakniév után végül Isztambulba költöztek szerencsét próbálni. A mindig lüktető kozmopolita város új esélyt adott az ambíciókkal teli Özel számára. A 15 éves tinédzser olyannyira volt tudatos és karrierista, hogy eldöntötte idősebbnek tettei magát koránál, hogy több munkát kapjon. Elkezdett modellkedni, különböző filmekben kisebb szerepeket kapott, valamint éjszakai klubokban kabarétáncosként tűnt fel.

17 évesen szerepet kapott a Günah köprüsü (Bűn hídja – 1956) című drámában, ami annyira jól sikerült, hogy a forgatás végére már menyasszonyként hagyta el a stúdiót. Itt ismerkedett meg ugyanis későbbi férjével és producerével, Ayhan Türkbaşsal (művésznevén: Ayhan Batuval). Képviselte Törökországot a nemzetközi filmfesztiválokon, többek között Cannes-ban és Velencében.

1959-ben Özel számára is eljött a nagy áttörés lehetősége. Egy producer felfigyelt rá és meghívta Amerikába táncosnőnek.

Ó igen! Az 50-es évek Amerikája, a lehetőségek tárháza. Nagy dilemma volt ez a 19 esztendős lány számára, aki ekkorra – édesanyja rossz egészségügyi állapota miatt – családfenntartó is lett. Ismeretlen ország, kultúra és nyelv kontra egész életre szól lehetőség. A magát 21 évesnek kiadó lány – férje ösztönzésére – megragadta az alkalmat és nekivágott az Új Világnak, hitelekből varratott fellépőruhával férje oldalán megvette a „One way ticket”-et.”

Első munkája Amerikában egy baltimore-i klubban volt, ahol tolmács és lelkes közönség fogadta. A második estén viszont mindkettő nélkül maradt és a mindig mosolyhoz és barátságos fogadtatáshoz szokott Özel teljesen egyedül és elveszettnek érezte magát. A műsor végeztével, ami alatt még a bártulajdonos sem tanúsított különösebb érdeklődést és szimpátiát, elkönyvelte a totális bukást ill.  kirúgását. Ennek ellenére a bár tulajdonosa az öltözőben magába roskadt, könnyeivel küzdő Özelt kitessékelte az amerikai közönség elé s a tánc folytatására bíztatta. Mint kiderült, a közönséget annyira megbabonázta Özel tánca, hogy nem tudtak semmilyen érzelmet kimutatni, hiszen ezelőtt Amerikában a hastáncról még egyáltalán nem, vagy alig hallottak. Nemhogy élőben láttak volna!  Özel egy interjúban erről az estéről, ahol a nyelv ismerete nélkül próbálta pusztán a táncával áthidalni a kulturális különbségeket, így nyilatkozott: „Csak nézték az arcomat, ha leejtettél volna egy tűt, azt is meghallod, olyan feszült figyelem volt. Egyszerűen elképesztő volt!”

Ezt követően kezdett felfelé ívelni Özel karrierje – bár hozzá kell tenni, hogy sokáig meg kellett még küzdenie az előítéletekkel, hiszen művészetét sokan a sztriptíz tánccal azonosították. Új ruhákat tudott magának varratni, angolul tanult. Az örömöt sajnos édesanyja elvesztése árnyékolta be. Hiába vette meg neki az Amerikába szóló repülőjegyet, már nem érhette meg lánya következő nagy szerepét.

Az igazán nagy áttörést a pöttöm és törékeny táncosnő számára Franco Zeffirelli meghívása jelentette az által rendezett „Thais” operában La Orientale szerepére. Az opera alatt Özelnek egy műkígyóval kellett táncolnia. Ezek a jelenetek olyan jól sikerültek, az ujjaival olyan bravúrosan mozgatta a hastáncos a műállatot, hogy mindenki azt hitte, hogy az él.

A színpadi időszak után, folytatódtak a turnék, ahol Özel azzal szembesült, hogy a zenészek nem tudják lejátszani a 9/8-os ritmusokat, így zenei repertoárja igencsak leszűkült. Népszerűségének fenntartásához kreatív megoldásokhoz kellett folyamodnia – legalábbis addig, amíg nem talál olyan zenészeket, akiknek legalább meg tudja tanítani a ritmusképleteket. Így a hastáncosnő színpadi énekessé és viccmesélővé is avanzsált. Az aprócska táncos – a török kultúrát népszerűsítve – török dalokat adott elő, minimális angol tudásával pedig vicceket kezdett el mesélni, melyek központjába természetesen a háremek, a szultánok és a török kultúra egyéb aspektusai kerültek.

Özel jókor volt jó helyen. Amerikában ekkor még nem volt ismert a hastánc (kortársai, mint pl.: Nejla Ates is csak bontogatta itt szárnyait), a „keletről” pedig Hollywoodnak is csak a sokfátylas, ledér ruhás, sztriptíztánchoz hasonló buja nők képzete társult.

Özel abban volt élharcos, hogy meg tudta mutatni a tengerentúlon a tánc másik szórakoztató formáját is – humoros, és a közönséggel való ösztönös kapcsolata segítségével. Ami még persze a helyzet szerencséje volt, hogy az amerikaiak nyitottak és vevők is voltak rá.

A sikerszériát követően Özel és férje New Yorkba költöztek, ahol Ayhan is munkát talált a Pan Amnél, valamint felesége menedzsereként is érvényesülni tudott. A 60-as években török, arab, örmény és görög zenéktől voltak hangosak a híres Eighth Avenue klubjai, amelyek kiváló gyűjtő- és fellépőhelyül szolgáltak a keleti táncosoknak is.

Ebben az időszakban még élesen elvált egymástól a török és az egyiptomi hastáncstílus, így egy színpadon főműsoridőben sem volt unalmas csupán hastáncos produkciókkal szórakoztatni a nagyérdemű közönséget.  A táncosok ebben az időben jól fizetettek voltak és olyan vonzerővel bírtak, hogy a kor hírességei – köztük például Jackie Kennedy – rendszeres látogatói voltak a nyolcadik sugárút hastáncos műsorainak. A fellépési díjak heti 900-1000 dollárt is elértek, ami manapság elképzelhetetlen összeg egy hastáncosnak, bár tegyük hozzá, hogy akkoriban azért nem is lehetett a műfajból „Dunát rekeszteni”. Minőség és nem mennyiség volt a porondon. A minőségnek pedig ára van.

Ezt használta ki Özel is, aki felismerte, hogy az amerikai közönséget nem igazán a zene izgatja, inkább a vizuális hatás, amire a hangsúlyt kell fektetni a tánc mellett. Mesés alakját rafinált ruhakivágásokkal, dekoltázsa kiemelésével, hasított szoknyákkal, lábait elegáns magassarkúval hangsúlyozta, de sohasem közönséges módon – megtartva az elérhetetlenséget sugárzó díva hatását. Ruhái annyira pazarok voltak – egyik köpenye arany pénzérmékkel volt borítva –, hogy még az Egyesült Államok vámtisztviselőinek gyanúját is felkeltették, de természetesen a riasztás tévesnek bizonyult.

Özel szigorúan ragaszkodott ahhoz is, hogy a borravalót ne tegyék a ruhájába vagy a testére. Azt mondta, hogy a táncos testére helyezett pénz görög szokás, nem pedig török. A táncos jobb, hogyha munkájáért fizetést kap.

Kifinomult eleganciája mellett, ereje abban volt, hogy a férfiak mellett a nők figyelmét is felkeltette. A női közönség is pozitívan és modern szemlélettel közeledett hozzá, hiszen meg akarták tanulni, hogyan kell táncolni. Az őt körülvevő energia arra inspirálta Özelt, hogy 1972-ben kiadja első tradicionális török hastáncos zenei albumát Hogyan tedd férjedet szultánná címmel, amelyen ő maga is énekel és ujjcintányérozik. A hanganyag mellé egy kis füzetet is adott az alap hastáncos mozdulatokkal. A kiadvány olyannyira népszerű lett, hogy az első évben 90.000, majd a másodikban 80.000 példányszámban fogyott el az amerikai nők körében, Törökországban pedig közel egymillió példányt értékesítettek. Sikere – a profizmuson és hiánypótló tevékenységén túl – a céltudatos marketingben rejlett.

Már az album címével bravúrosan megfogta a kelet titokzatosságát, csillogását, a finom szexualitást és beleültették egy családi környezetbe. Ezáltal azt sugallva, hogy „Igen, vegyél meg! Vigyél haza! Velem biztosan elcsábítod a férjed és megmentheted az esetleg hanyatló párkapcsolati intimitást!” Hiszen, ha belegondolunk, a csábítás mindig is az egyik legerősebb női fegyver volt, az elnyomásból való kitörés és a női princípium erőteljes megélésének szimbóluma. Ehhez tökéletesen párosítva a keleties hangzású szultán szót, ami igazán megfoghatatlan, évszázados történelmiséget tartalmaz, amiből csak úgy árad az érzékiség, hiszen felsejlik mögötte a hárem, az áttetsző muszlin fátyol, a félhomály, az olajos parfümök illata és minden, ami olyan távoli és olyan misztikus.

A sikereken fellelkesedve további négy albumot vettek fel (1973: Hogyan hastáncolj a szultánodnak, 1976: Alla-Turca-Török módra, 1976: Hastánc a szultánod szívébe, 1977: Özel – Zenék hastánchoz) immáron Törökországban. A kiadói tevékenységhez Ayhan postai megrendelő üzletet is alapított.

A zenei albumok páratlanok voltak a maguk korában, hiszen korábban hasonló kezdeményezés nem volt. Egyik legnépszerűbb szám az 1972-es albumról a Tin-tin, ami szó szerint parányi kis hölgyet jelent (utalva Türkbaş termetére). A szám nem hiába lett kedvenc, hiszen a dallam játékossága, finomsága és kedvessége, élénk, fülbemászó 2/4-es üteme rabul ejti és táncra serkenti hallgatóját. Az albumokon található zenék nagyon sokáig a hastáncórák alapjait adták.

Ezt követően sorra kapta a meghívásokat televíziós show-kba (Mike Douglas Show, Joe Franklin Show, Dinah Shore Show), beszélgetésekre, és számos magazin, többek között a PE-RE-Ja turisztikai újság és a Hayat, címlaplányaként is szerepelt.

1977-ben könyvet jelentetett meg „A hastáncosnő benned él” címmel, melyben arról ír, hogy a hastánc égi ajándék minden nőnek. Aki táncol teljesértékű életet tud élni és örökké él a táncosok nagy láncolatában. A könyv török dalszövegeket, táncos kosztümökről szóló leírásokat, valamint ételrecepteket is tartalmazott.  Ezt követően – szintén 1977-ben – kiadott egy török szakácskönyvet is „A török szakácskönyv” címmel, mely kizárólag recepteket tartalmazott.

A fellépések, televízió showk, albumkészítések mellett iskola alapítására már nem maradt ideje. A szerencsésebbek néhány szemináriumán részt tudtak venni, de állandó oktatóként nem dolgozott.

Aktívan 2001-ig tevékenykedett, amikor sajnálatos családi örökletes szívelégtelensége miatt – annak ellenére, hogy sohasem dohányzott vagy fogyasztott alkoholt – nem tudott már többé táncolni. Hogy az előadói világhoz közel maradjon, egy török klasszikus zenét játszó Long Islandi kórussal még sokáig énekelt.

Visszavonulását követően férjével éttermekbe és ingatlanokba fektette vagyonát, így nyitva meg az első török éttermet New Yorkban, Ozel Étterem néven. Néhány előadást vállalt, ahol beszélt a hastánc iránti szenvedélyéről és népszerűsítette ezt a mozgásformát.

2012. július 22-én New Yorkban halt meg, 73 éves korában, családja (férje: Ayhan Turkbas és két gyermeke: Deniz Turkbas, John Halil Turkbas) körében.

Özel felvilágosult és úttörő nő volt a maga korában, a semmiből érkezett Amerikába és elérte azt, ami egy táncos legnagyobb elismerése: a tudás és a szenvedély átadása – ezzel bekerülve az örökkön ragyogó csillagok közé.

„Amit adsz…, az örökké a tiéd. Amit megtartasz, az örökre elveszett” (Eric-Emmanuel Schmitt)

Korom Alexandra –Türkinfo


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here