Iskender Pala: A Sah és a szultán

Ez a történelmi regény a 16. század legnagyobb közel-keleti ütközetének, a csaldiráni csatának a történetét meséli el, mely hátteréül szolgál egy nem mindennapi szerelemnek is. Két világhódítói ambícióval megáldott férfiú, Vad Szelim oszmán szultán és a szafavida uralkodó, Iszmail sah csaptak össze, melyben két birodalom és a hitvallásuk ütközött meg, ahol testvér harcolt a testvér ellen.

A történet főhőse, Kamber uralkodói származásáról mit sem sejtve, fiatalon került a sah udvarába, ahol felsőbb érdekek miatt kasztrálták. Egész életében arra kérdésre kereste a választ, hogy mi a szeretet. Ott találkozik a sah új feleségével, Tacslival, aki még kislányként zálogba adta a szívét Ömernek, ezért a lányt hiába ostromolja a szerelmével előbb a sah, majd a szultán, a lány nem adja oda magát nekik.

Az eunuch és a szűz találkozása azonban mindkettőjük életét meghatározzta. A lányt az útja során csupán egy ember kísérte, de mire rájön, már késő…

Kamber elmélkedései a szerelemről és a szeretetről új dimenziókba kalauzolnak, melyben leírja az ember és Isten viszonyát is. Bepillantást nyerhetünk mindkét birodalomba, az uralkodói paloták és hitviláguk életébe is.

Kivételes szerelmi történet Iskender Pala varázslatos nyelvezetével, aki a kortárs török irodalom egyik legkiemelkedőbb alakja. Könyvei több százezer példányban keltek el és számos elismerést kaptak.

Forrás: www.triviumkiado.hu


hun_1ado

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here