A szív és a nyelv szándéka | Orhan Pamuk: Furcsaság a fejemben

Orhan Pamuk elsőre nehezen megfejthető címet választott kilencedik regényéhez, de mondanivalóját a kissé terjengős alcímben korrekt módon összefoglalja. A Furcsaság a fejemben eszerint Mevlut Karataş életét, kalandjait és képzelődéseit, barátainak történetét, valamint 1969 és 2012 közötti, isztambuli életet meséli el.

pamuk_furcsasagPamuk bevezető soraiban, még mielőtt bármiféle vélemény kialakulhatna az olvasóban, különös fogadalmat tesz: „ebben a teljes mértékben a valóságra támaszkodó könyvben soha nem fogok eltúlozni semmit, és megelégszem annyival, hogy az amúgy már elmúlt furcsa eseményeket könnyebben követhető módon sorakoztassam fel olvasóim számára”. De akik olvasták már valamelyik regényét, megtapasztalhatták, hogy Pamuk univerzumában valóság, álom és mese szinte egybefolyik. Álmodozásra hajlamos főhőse, Mevlut, a bozaárus történetében a határok átlépésének még inkább fontos szerepe lesz. (A boza – ezt tudnunk kell – egy kölesből erjesztett, sűrű, kellemes illatú, sötétsárgás, enyhén alkoholos ázsiai ital.)

Rafinált módon nem a legelejével kezdi el meséjét, az első fejezetekben két fontos epizódot emel ki Mevlut felnőttkorából. A félresikerült lányszöktetés éjszakáját, mely szerelmi életét visszafordíthatatlanul befolyásolja, illetve kirablását – ezek mélyen emlékezetébe vésődnek. E rossszízű események élete későbbi szakaszában rendre éreztetik hatásukat, a dolgok viszonylagosságára tanítják meg. Hogy bizonyos helyzetekben a szív és a nyelv mást mondat vele. Hogyha megkérdezik, minden kérdésre van egy hivatalos és van egy személyes véleménye is.

A közép-anatóliai faluban született Mevlut történetében Isztambul huszadik századi történelme elevenedik meg. Főhősünk tizenkét évesen érkezik ide, hogy később az apai örökséget továbbhordozva boza- és joghurtárusítással találja meg boldogulását. Ahogy a körülmények változnak, Mevlut sok mindenbe belefog, árul fagylaltot és piláfot, őrködik parkolóban, vezet büfét, boltot, még díjbeszedő is lesz. Férj és apa válik belőle. Ám igazán boldognak és szabadnak akkor érzi magát, amikor Isztambul utcáit járja, és egy kihalóban levő mesterség utolsó hírnökeként kiálthat az éjszakába portékáját ajánlva.

Immár több regényét is elolvasva egyre inkább erősödik bennem az érzés, hogy Pamuk folyamatosan Isztambul regényét írja újra. Már Az ártatlanság múzeumában is főszerepet kapott a város, de a kilencedik regény az eddiginél is többet mutat meg belőle. Mevlut életének fontos fordulópontjai és semmiségnek tűnő pillanatai a múltjához ragaszkodó, de egyre inkább modernizálódó egykori török főváros közelmúltjának egyes fejezeteivel fonódnak egybe. Emellett a könyv végén található kronológia segítségével Pamuk érdekes játékra hívja olvasóit. Mevlut élettörténetnek mozaikjait helyezhetjük el olyan események sorába, melyek befolyásolják Isztambul fejlődését, Törökország társadalmi, politikai berendezkedését, sőt az egész világtörténelem folyását. Furcsa összefüggések teremtődhetnek így például Mevlut bajusznövesztése és az utcai mészárlások között.

Rengeteg város- és társadalomtörténeti érdekességet olvashatunk, például a sajátos telekfoglalási és építkezési szokásokról, a mozgóárusok, az elektromos áram díját beszedő tisztviselők munkájáról, a helyi helytartókat illető tiszteletről, a sokszor véres összecsapásokba torkolló politikai vitákról, a mindennapokat átható korrupcióról, az udvarlás és a házasságkötés hagyományairól.

Ezer apró mozaikból áll össze Pamuk Isztambulja, amelynek lakói örök konfliktusban állnak környezetük változásával. Lelkük mélyén ott a dicső múlt iránti büszkeség és a melankólia. S miközben fájdalmasan élik meg a régi városnegyedek eltűnését, a megszokott életforma átalakulását, a közerkölcs modernizálódását, igyekeznek méltósággal igazodni az új időkhöz is. (Pamuk erről a nosztalgikus, édes-keserű életérzésről [hüzün] egyszer már részletesen szólt Isztambul címet viselő memoárkötetében.)

Mindvégig érződik Pamuk szenvedélyes szerelme szülőváros iránt. Megértéssel, türelemmel és tisztelettel beszél róla, ugyanakkor megveti a gátlástalan igazságtalanságot, ki nem állhatja a hatalmukkal visszaélő erőszakoskodókat, a mások kárán nyerészkedőket. De innen, Európa szívéből nézve valószerűtlenül egzotikus, mesebelien izgalmas a világ, melyet elénk tár.

A Furcsaság a fejemben nemcsak egy város regénye, hanem – hasonlóan a hoz vagy Az ártatlanság múzeumához – a furcsa szerelmek regénye is. Ebben a történetben Mevlut két leánytestvérrel bonyolódik meglepő érzelmi háromszögbe, s a kapcsolódó mellékszálak tovább gabalyítják az amúgy sem egyszerűen követhető szerelmi viszonylatokat. Sikerül teljesen elbizonytalanítani az olvasót, hogy valójában ki lehetett a címzettje Mevlut ifjúkori szerelmes leveleinek, a megszöktetett leány-e vagy annak igéző szemű húga. A képtelen történet görbe tükörben mutatja meg az Európában ma már egészen ritka (inkább keleti) hagyományt, amely szerint a fiatalok szülői döntés alapján úgy kényszerülnek frigyre lépni egymással, hogy a házasság előtt akár csak egyszer is találkoztak volna.
A cikk folytatása >>>


LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here