Kalandozásaink Napkeleten – Ötödik nap: Tercan, Erzurum

A mai nap első szenzációja – megjelent mellettünk az Eufrátesz! Hol az út jobb oldalán, hol átjött a bal oldalra, de innentől már hűségesen követett minket. Jó szokásomhoz híven, menet közben a buszból készítettem a rosszabbnál rosszabb fotókat, míg végül elérkezett a várva-várt pillanat, és megálltunk.

Két híd húzódott egymás mellett, összekötve a folyó átellenes partjait – ezek közül az egyik nem is annyira húzódott, inkább csak húzódozott, lévén rozsdás fémcsövekből összetákolt, amorf szerkezete nem érte el a túlpartot. A másik egy függőhíd volt, ezen az átkelés egy külön élmény! Ráadásul a folyót nem csak a partról, hanem fentről is tudtuk fotózni. Leginkább azonban az tetszett, hogy belelógathattam a lábam az eddig csak a történelem könyvekből ismert folyóba, ami egyrészt a testet hűsítő, másrészt a lelket melengető érzés.

1 of 7

Erzurum városa felé haladtunkban megálltunk egy Tercan nevű településen, hogy megnézzünk egy különleges építményt. Utunk célja elsősorban oszmán kor előtti emlékek látogatása volt. A síremlék, amit az oszmánok idején türbének hívtak, a korábbi időkben kümbet névre hallgatott (és hallgatott, mint a sír…). Az Anatóliában egyedülálló építmény neve Mama Hatun Külliyesi – II. Izzeddin Saltuk bég lánya, Mama Hatun számára épült.

1 of 23

A kümbetet vastag falgyűrű veszi körül, melynek aljában 13 fülke található, bennük Mama Hatunhoz közel álló személyek sírjai. A kümbet mellett karavánszeráj, mecset és fürdő áll, természetesen – ahogy azt utunk során már kezdtük megszokni – felújítás alatt.

1 of 6

A háborús filmekből, viszontagságos időjárásáról, ámde annál hazafiasabb, hősiesebb lakosságáról ismert Erzurum nekünk lényegesen barátságosabb arcát mutatta. Szállásfoglalás előtt megnéztük a város nevezetesebb épületeit.

A Yakutiye Medresze, melyben ma a Néprajzi Múzeum működik, az egyik utolsó zárt udvaros anatóliai medresze. A bejárat mellett a közép-ázsiai türk hiedelemvilággal kapcsolatos ábrázolás látható: életfa, alatta két leopárddal, fölötte pedig egy kétfejű sassal. A medresze két minaretje a szokástól eltérően nem a kapun, hanem a sarkokon áll. Mint már említettem, a medreszék iskolák voltak, ennek megfelelő életképeket láthattunk bent, bábuk segítségével elmesélve. A diákoknak fenntartott egykori szállások körben elhelyezkedő apró fülkék, melyek ajtaja oly alacsony, hogy csak meghajolva lehet közlekedni rajtuk keresztül. Mindez nem véletlen, meghajlásukkal a diákok tiszteletüket mutatták ki tanítójuk felé. Ezekben a kis cellákban most vitrinek állnak, mindegyikben más-más emlék – használati tárgyak, ruhák, ékszerek, fegyverek – a múlt apró darabkái.

1 of 28

1071-ben, a malazgirti csata után a szeldzsukok Erzurumban alakították ki az első török bégséget, a Saltuk bégséget. Az itt létrejött szeldzsuk művészet egyik legjelentősebb műve az Ulu (Atabey) dzsámi, melyben 6000 hívő fér el. A tetőt 6 sorban 28 oszlop tartja. Három kupolája közül a középső üvegfedelű, ez biztosítja az épület megvilágítását. A mihrab fölötti kupolát 4 „elefántláb” tartja, közülük kettőn ablak nyílik, melyeket „elefántszem”-nek hívnak. Mindkét oldali ablakon beáramló fény egy-egy ima idejét jelzi.

1 of 10

A dzsámiból Erzurum jelképéhez, a Çifte Minareli (avagy páros minaretes) Medreszéhez vezetett utunk. Szó szerint a medreszéhez, ugyanis bemenni – felújítás miatt – ide sem tudtunk. Hatuniye Medresze néven is ismert, mivel feltételezhetően I. Alaeddin Keykubad szeldzsuk uralkodó lánya, Hudavend Hatun, építtette 1253-ban. Ez egy nyitott udvarú medresze, minaretjei a bejárat mellett állnak, melynek figurális ábrázolása az életfa a kétfejű sassal, alatta két sárkány. A minareteken Allah, Mohamed és az első négy kalifa neve olvasható. A medresze egyik külső falában egy 12 szögletű kümbet áll.

Kümbetből sosem elég, ezért innen az Üç Kümbetlerhez, vagyis „három kümbethez” sétáltunk. A kümbet egy síremlék – alsó részében van maga a sír, felül pedig imádkoznak. A három kümbet közül a legnagyobb egy XII. századi Saltuk uralkodó, Izzeddin Saltuk kümbetje. A területen található még egy XIV. századi nyolcszögletű és egy szintén XIV. századi hengeres síremlék.

1 of 12

Sétánk végén elfoglaltuk a szállást, mely ezúttal nem hotel, hanem egy ún. „tanárok háza” (öğretmen evi) volt. Színvonalát tekintve felülmúlt sok szállodát. Vacsoránkat is itt fogyasztottuk el, egy igen impozáns étteremben. Vacsora után Enikővel körbejártuk a környéket, ahol ő szembesült a kártyás pénzfelvétel nehézségeivel, én pedig azzal, hogy az ember errefelé Ramadánkor már ne keressen sört. Hiába, a Kelet az Kelet!

Szegedi Ági / Türkinfo