Kalandozásaink Napkeleten – Harmadik nap: Ankara

Az egykori főváros felől a jelenlegi felé vettük utunk. Ankaráig csak néhány pihenőhelyen álltunk meg, ezért a buszból igyekeztem megörökíteni a számomra megkapó helyszíneket. Mivel a hegyek mindig is lenyűgöztek, leginkább azokat próbáltam lefotózni, de ügyetlenségem – és a busz sebessége – miatt helyenként elmosódott képek készültek, máshol a fényképezőgép tükröződött vissza az ablaküvegen. Itthon némi vágással hellyel-közzel kiköszörültem a csorbát.

Az Ankaráig vezető út hosszú, így a fővárosba szervezett program rövid volt. Bár a többi helyszínhez képest ezt a várost találtam legkevésbé megkapónak, ezt annak tudtam be, hogy csak nagyon keveset látunk belőle – ezért úgy érzem, ide még feltétlenül vissza kell térni, hosszabb időre. Elfoglaltuk a szállást a hotelben, ami színvonalát tekintve az összes többi szálláshoz képest gyengébb volt, viszont mindezt bőven ellensúlyozta a személyzet végtelen kedvessége, segítőkészsége. Emberségből csillagos ötös!

Sétára indultunk Hacı Bayram Veli szúfi sejk dzsámijához. A sejkről elnevezett bazár mellett szökőkutakkal, rózsakertekkel és lugasokkal díszített téren át vezetett utunk. Egy teraszról elénk tárult az ankarai vár látványa, melyet 668-ban IV. Constantinus császár építtetett, majd 1227-ben a szeldzsuk I. Alaeddin Keykubad állíttatta helyre. A vár körüli dombokon az ún. „éjszaka felvert” (gecekondu) házak állnak. Elnevezésük abból a szokásjogból eredt, hogy amennyiben egy családnak sikerült egy éjszaka alatt egy házat tető alá hoznia, az alatta lévő telekrésszel együtt a család tulajdonába került.

Isztambulban megszokott „szerencsénk” most sem hagyott el, a dzsámiba namaz (imaidő) miatt nem tudtunk bemenni. Azonban belülről is megtekintettük a sejk dzsámi mellett álló, nyolcszögletű sírboltját, mely az egykori Augustus templom megmaradt cellája. Falán görög és latin nyelven az Index Rerum Gestarum, azaz Augustus jelentős cselekedeteinek felsorolása olvasható. A sejket ma szentként tisztelik, a betérő emberek viselkedése is erre utalt.

Visszafelé menet átvágtunk a piacon, ahol helyenként nem a megszokott látvány fogadott bennünket. Az üveg mögött felsorakozó birka- vagy kecskefejek, -körmök nem kerülhették el a fényképezőgépek izgatott kattogtatását. A halárusoknál nálunk többnyire ismeretlen kopoltyúsok és egyéb herkentyűk várták fagyos hangulatban, jégbe temetve, hogy gondos háziasszonyi kezek kiválasszák őket az aznapi vacsorához.

Bár az isztambuli fűszerbazárban láttunk már ilyesmit, újra és újra lenyűgözött a magvak, aszalt gyümölcsök, sajtok, vagy épp olívabogyók számtalan fajtája, vagy a napon szárított, tölteni való padlizsánok, paprikák tarka füzére. A zöldségek, gyümölcsök színekben és formákban tobzódva, a török piacokon megszokott bujasággal kellették magukat. A levegőben illatok keveredtek kevésbé kellemes szagokkal, bár ez utóbbit ki-ki ízlése szerint határozza meg.

A kukoricalisztbe forgatott apró halak, a hamsik (fekete-tengeri szardínia), miután ropogósra sültek a forró olajban, egy-egy szendvics mélyén teljesítették végső küldetésüket. Fájó szívvel vettem tudomásul, hogy hiába is leltem rá az oly régóta vágyott Hatay sajtra, melyből az igazi, tökéletes künefét lehet készíteni, hűtőszekrény híján nem vihettem magammal, hisz még az út elején jártunk.

A Boldog Köftésnél elköltött vacsoránk után Enikővel barangoltunk kicsit a környéken, ajándékokat kutatva az otthoniaknak, vagy, ha épp úgy alakult, magunknak. Mivel ezt a barangolást iftár előtt kezdtük, a böjt feloldásának pillanata épp egy ruhanemű üzletben ért minket, ahol a kedves fiatalember, aki addig készségesen segített mindenben, azonnal eldobott „kapát, kaszát”, majd víz helyett első körben a cigarettáért nyúlt. Szívélyesen megkínált engem is – igaz, csábítónak és viccesnek tűnt az ötlet, hogy egy ruházati üzletben, vásárlás közben füstgomolyokat eregessek, de szerencsére már több, mint 13 éve sikeresen megszabadultam ettől a szenvedélyemtől.

Az iftár ideje alatt volt, ahol dinnyét kóstoltattak velünk, volt, ahol az utcáról próbáltak beinvitálni minket, hogy törjünk együtt böjtöt. Mivel már elköltöttük igen bőséges vacsoránkat, sajnálattal utasítottuk vissza a lehetőséget, de a törökök legendás vendégszeretetének ezen megnyilvánulása örökre emlékeink közt marad.

Szegedi Ági / Türkinfo