Hazátlan hercegnő regényes élete

A KISGYERMEK három napig kínlódott étlen, szomjan, magára hagyatva egy nyomorúságos párizsi hotelszobában. Anyja már nem tudott gondoskodni róla, váratlanul szólította el a halál. A gyermek dajkája, egy öreg eunuch, úrnője elvesztését követő tébolyában egészen megfeledkezett a kislányról. Az élet-halál között vergődő gyermek Kenizé Mourad volt, V. Murád szultán unokájának, Zelma hercegnőnek és Amir Ali Badalpur indiai radzsának a lánya. Mindez 1941-ben történt… És most itt ülünk egymással szemben.

– Csak egyszerűen, Kenizének! – kapom a választ. – Nem szereti a formaságokat.

És már jön is, kíváncsian pásztázza a nyüzsgő előcsarnokot, aztán meglát bennünket, mosolyog, üdvözlésre emeli karját. Egyáltalán nem hercegnői az öltözete – bár nem tudom, mit vártam –, klasszikus szabású, sötétkék nadrágot visel egyszerű fehér pamutpólóval, könnyű, virágmintás selyemkabátkával. Laza, hullámos barna haj, semmi smink. Minden olyan természetes rajta, egész lénye harmonikus. Mégis van abban valami eredendően arisztokratikus elegancia, ősi méltóság, ahogy kezet fog, ahogy megszólal. Végül is érthető. I. Szulejmán vére csörgedezik az ereiben… 26 generáció választja el a nagy hírű pasától, aki a mi történelmünkben is meghatározó szerepet játszott. Az oszmán hercegnő a Zrínyi Miklós – Szigetvár, 1566 emlékév kapcsán látogatott Magyarországra, mintegy előkészítve a szeptember 7-én megrendezésre kerülő rendezvénysorozatot, amely Szigetvár ostromának 450. évfordulója lesz.

– Mozgalmas lehetett a hét… Nem fáradt?
Kenizé mintha nem is értené a kérdést, elneveti magát.

– Dehogy! Az én életem általában nem nyugodt, nagyon sokat utazom. Rendszerint három hónapot töltök Törökországban, évente egyszer Indiát is felkeresem, találkozom a rokonaimmal, barátaimmal, és mint író is járom a világot… Nem titok a korom, 76 éves vagyok, sokan feltették már ezt a kérdést, de én egyáltalán nem érzem, hogy kevesebbet bírnék, mint valaha…

– Vannak titkai az életének? Hiszen sorsa több száz oldalas regény, szerkesztve, kinyomtatva…

– Én soha nem töprengek a múlton. Volt időszak, amikor számot kellett vetnem a sorsommal, amikor meg kellett értenem a történéseket. Éveket töltöttem azzal, hogy megértsem szüleim életét és cselekedeteit, és persze ezáltal önmagamat… De akkor még fiatal voltam… Mára letisztult minden, már nem foglalkoztat a múlt.

A cikk folytatása >>>