![Türkinfo](https://turkinfo.hu/wp-content/uploads/2024/05/rsz_turkinfo_15_png.png "Türkinfo - \")
Tombol a később kríminek keresztelt háború a balkáni fronton, olyan közel, hogy még egy magyar lap is tudósítót küld. És hogy mit csinál a magyar haditudósító, miközben angol kollégáira a frontvonalban záporoznak az ágyúgolyók? Természetesen belpolitikai tárgyú dolgozatot ír a válság kapcsán arról, hogy az osztrákoknak ki kéne egyeznie a magyarokkal.
Sorozatunk előző részében azt vizsgáltuk, hogyan látták a feléledő magyar napisajtó szerkesztői a krími válság kezdeti szakaszát Budapestről. 1853 folyamatosan alakuló, képlékeny világpolitikai helyzetében mindenki esélyesnek tartotta az Oszmán Birodalom felbomlását, és egy ideig abban is biztos volt mindenki hogy nem lesz háború, vagy ha lesz is, akkor csak egy újabb orosz-török konfliktus borzolja majd a kedélyeket. Ennek megfelelően az oroszok meg i szállták a román fejedelemségeket, de ez a lépés nem volt korábban sem példa nélküli.
1853 végére viszont egyre valószínűbbé vált, hogy a dunai fronton vetélkedő Oroszország és az Oszmán Birodalom mellé más hatalmak is felsorakoznak a konfliktusban. Mivel a harcok ennyire közel folytak az osztrák birodalom déli határához, az is felmerült hamarosan a budapesti szerkesztőségekben, hogy érdemes lenne a hadszíntérre küldeni egy állandó levelezőt. A következőkben Urházy György útját követve azt is felvázoljuk, hogyan lazult Pesten az Oroszország megítélésével kapcsolatos cenzúra 1853 és 1854 fordulóján.
*
„A Pesti Napló értékének emelésére még egy tervem van; s ez, egy levelező küldése a háború helyszínére, természetesen a török táborba” – írta 1853. november 14-én Török János Falk Miksának, akitől azt kérte, járjon közben az udvarnál egy ajánlólevélért a török követtől. Török ezzel a lépéssel lényegében megelőlegezte a nyugati sajtó egyik fontos, krími háború során megjelenő újdonságát: a saját háborús tudósító kiküldését. Mellékesen pedig a „természetesen” kitétellel külpolitikai szimpátiáját is elárulta. Nomen est omen!
A történelem folyamán mindig is léteztek „háborús tudósítók”, akik ilyen-olyan formában beszámoltak egy-egy háború eseményeiről – gondolhatunk akár Thuküdidészre is. A háborút megelőző sajtóból sem hiányzott teljesen ez a fajta tartalom, viszont jellemzően diplomaták, vagy tisztek írták a leveleket, melyek – szerzőik személyéből adódóan – ki voltak téve a cenzúrának. A gőzhajók megjelenése, illetve az egyre kiterjedtebb távíróhálózat azonban lehetővé tette, hogy a lapok egy saját tudósítóval dolgozzanak a helyszínen, aki első kézből írhat a háborúról – megkötések nélkül.
A Times 1854-ben William Howard Russellt küldte először a máltai flottához, majd később a krími frontra. Russell és a hozzá csatlakozó tudósítók híradásai, James Robertson és Robert Fenton fotográfiái – a hadvezetés tiltakozása ellenére – gyakorlatilag elhozták a háború szörnyűségeit a brit újságolvasók reggelizőasztalára. Mint azt korábban részleteztük, a hadsereg viszontagságairól szóló tudósítások közfelháborodáshoz és végül az angol kormány bukásához vezettek.
Pesten eközben még a tényközlést is akadályozza a bújtatott cenzúra
Pesten nem aratott ilyen fényes győzelmeket a sajtószabadság. „Értesítem megnyugtatása végett, hogy azon változtatások, melyeket időnként czikkeiben tapasztal, nem tőlem származnak, hanem a rendőri revisiótul, miután különös kérelmemre és a nagyobb kellemetlenségek kikerülésére praeventiv censurám van. Nincs fogalma bajaimról az itteni túlságos félénkségről a bécsi sajtóállapothoz képest” – írta Török Falknak 1853. december 28-án. Török Kecskeméthy Aurélnak is panaszkodott 1854. január 25-i levelében. Ebben részletezi, hogy az előzetes cenzúra miatt két tűz közé került a lap: a cenzor nem a sajtótörvény vonatkozásaiban vizsgálja a cikkeket, hanem igyekszik „saját gondolkodásmódját a lap szellemébe beoltani”.
Török kiemelt problémaként említi, hogy Oroszországgal kapcsolatban nem csak a külföldi lapok, de a bécsi lapok közléseit sem engedi megjelenni a cenzor – miközben a bécsi lapokat olvasták Magyarországon is. Török szerint ha csak a tényeket közlik, abból is szükségszerűen kiviláglik Oroszország valódi célja, s az, hogy ezek a célok veszélyt jelentenek a civilizációra. Török arra kérte Kecskeméthyt, hogy járjon közbe az ügyben, hogy a bécsi szabályok legyenek érvényesek Pesten is.
Ebben a környezetben szinte csoda, hogy a kiküldetésre egyáltalán sor kerülhetett – s csak úgy kerülhetett sor, hogy Török megígérte a titkosrendőrséget irányító Kempennek: a tudósító leveleit bemutatja a kormányzóságnak. A kiküldött tudósító, Urházy György 1823-ban született Tokajban. Újságíróként az Erdélyi Hiradónál dolgozott, majd részt vett a szabadságharcban. 1850-től a Pesti Napló szerkesztőjeként főleg külföldi témákkal foglalkozott, 1853-ban könyvet jelentetett meg III. Napóleonról, kiküldetése után pedig Keleti képek címen keleti útjáról. „Nyílt fő, tiszta jellem, nagy nyelvész” – jellemezte Török Falknak írt levelében november 21-én.
Urházy 1853. november 23-án kapta meg útlevelét, majd 1854. január 9-én indult el Budapestről. Erről a Pesti Napló január 12-én közölt rövidhírt. Zimonyba január 19-én érkezett, a késéssel felkeltve a helyi határrendőrség biztosának gyanakvását. A késés mögött romantikus ügy lehetett, melynek érintettjét nem akarta felfedni Urházy – ezzel viszont magára vonta a biztos figyelmét, aki kémekkel figyeltette meg. Január 20-án érkezett Belgrádba, ahonnan 44 keleti levele közül az elsőt még aznap megírta. Ez a levél február 2-án került a lapba.
Ausztria a pragmatikus birodalmi külpolitika útján
1854 elején a Pesti Napló szinte teljesen ugyanolyan, mint egy évvel korábban, a konfliktus kezdetén volt. A keleti kérdés és a hadi mozgalmak kiemelt szerepet kaptak lapban, még úgy is, hogy mint láttuk, Török keze sok tekintetben meg volt kötve. A szinopei török flotta megsemmisítése, Palmerston kilépése az angol kormányból és a szövetséges flotta mozgásai kapták a legnagyobb figyelmet, miközben az újságírók egy emberként védték az osztrák kormányzat semleges pozícióját.
Falk december hetedikén így fogalmazott a keleti háborúval kapcsolatban: „rendesen nem azok a világrázó események, amelyek nagy zajjal s bizonyos fontoskodással lépnek fel, hanem éppen azok, melyeknek csirája parányinak s egészen jelentéktelennek látszik”. A bécsi levelező szerint Ausztria fenntartja semlegességi politikáját amíg lehet, s ha végképp mozdulni kell, akkor a birodalom érdekeit szem előtt tartva fog mozdulni. „Teljes bizalommal tekintünk azon férfiakra, kik álladalmunk élén állanak” – összegezte álláspontját. December 25-én visszatért a témára: Ausztriát az elvei Oroszország felé vezérelnék, balkáni érdekei azonban Oroszország ellen szólnak – így a semlegesség a „természet parancsa”. Ebben a cikkben taglalt egy másik aktuális kérdést: a háborúpárti Palmerston kilépését az angol kabinetből. Szerinte ez a lépés gyengíteni fogja a szövetségesek közös fellépését.
Újdonság a lapban, hogy vasárnaponként hírösszefoglalót közöl „Heti tájékoztatás” címmel, áttekintve a hét eseményeit. Ezzel mintegy megelőlegezi a Vasárnapi Ujság testvérlapját, a Politikai Ujdonságokat. Január 15-én ebben a rovatban írt arról a lap, hogy a nyugati hatalmak éppenséggel nem úgy tűnnek, mint akik háborút akarnának kezdeni, ezért nem érthető, hogy Ausztriának miért kéne hozzájuk csatlakozni. A szerző szerint Ausztria érdeke a semlegesség addig, amíg a két egymást gyengítő fél közül valamelyiket nem lesz érdeke megsegíteni.
tortenelem.mandiner.hu
