FOGYÓ HOLD – Tanulmányok a török népi kultúráról- Hidrellez, a tavaszünnep

Bartha Júlia FOGYÓ HOLD

Tanulmányok a török népi kultúráról Forrás: Folklór és etnográfia 95, Debrecen, 1997 Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-Tár

Hidrellez, a tavaszünnep

A keleti civilizáció népei életüket a szoláris naptár rendjéhez igazították. A búzát akkor vetették, amikor a Fiastyúk együtt mozgott a Nappal – ez novemberre esett, az árpát, ami bármilyen földdel beérte, az őszi napéjegyenlőség idejétől kezdték vetni, a rizst pedig februártól palántázták. Egyiptomban, Iránban és Indiában az év kezdetét a Nílus, a Gangesz és az Indus áradásához igazították, ami a nyári napforduló körül következett be.

Valamennyi országban ekkor került sor a Navaszardi ünnepére, amikor az este beköszöntével hatalmas serpenyőkben parazsat izzítottak, másnap pedig mindenki meghintette magát vízzel.[1] Ez az ünnep az időszámításunk előtti első évszázadokban terjedt el a Földközi-tengeri országokban. Voltaképpen az ősi évkezdés hagyományát őrzi a törökök Hidrellez-napi ünnepe. Jóllehet, a mohamedán országokban a koráni holdhónapokhoz igazodtak – ezeket is többször megreformálták – azonban Törökország egyes vidékein, így Uşak környékén még ma is számon tartják a 45 napos hónap-beosztást. Sőt a hivatalos, Gregoriánus naptár mellett él a gyakorlatban a mohamedán időszámítás, amely 622-től, Mohamed Mekkából Medinába költözésének idejétől, a „nagy futástól” számlálja az éveket és egy másik időszámítási rendszer is, amelyben a szoláris naptár alakította rend a névadó. Eszerint a fedeztetés, megtermékenyítés havával, márciussal kezdődik az év, április a földművesmunkák hava, május a nomádok számára fontos, a legeltetés megkezdésének ideje (ekkor hajtják nyájukat a Torosz fennsíkra), június a cseresznye hava, július az aratás, augusztus a szántás, földmunkák hava, szeptember a bőség, a füge, a szőlő érésének ideje, október ismét a földmunkáké, november pedig a kos hava.[2] A különféle naptárreformok ellenére maradt fennt a török népek hagyományaiban az ősi ünnep, melyet tavasz-ünnepnek mondanak. A Gergelynaptár szerint május 6-ra esik ez a nap. Elsősorban a nomád pásztorok számára jeles nap, ugyanis a vándorló legeltetés, évente ismétlődő ritmusa a nyári és téli napforduló idején kezdik meg levonulásukat a déli, védettebb, melegebb éghajlatú vidékre.[3] A török népek többsége számára nagy ünnep Hidrellez napja, mely szokásrendjét illetően többé-kevésbé egységes képet mutat a Balkántól Anatólián át Közép-Ázsiáig.

Bár az ünnep neve az iszlám vallás két jeles prófétájához kötődik, Orhan Acipayamli, [4] a török folklór kiváló kutatója kategórikusan kijelenti, hogy semmi köze a mohamedán valláshoz. Szerinte olyan ünnep, melyet a törökök Közép-Ázsiából hoztak magukkal.[5] Elnevezésére több változatot ismerünk. Az egyik szerint Hidrellez (Hidirilyaz) Hizir és Ilyaz nevü próféták nevének összevonásával keletkezett. Hizir a szárazföldön vándorolt, Ilyaz pedig a tengerek ura volt. Hizir neve az arab eredetű „zöld” jelentésű szóból származik. Szerencsét hozó prófétának tekintik. Mindketten vándoroltak, s minden év május 6-án valamely réten találkozva beszélgettek. Találkozásuk nyomán a rét kizöldült a vizek megsokasodtak, újjászületett a természet. A nép ezen a napon a próféták találkozását ünnepli. Egy másik legenda szerint Hizir férfi, Ilyaz pedig nő volt. Valaha két ilyen nevű fiatal élt, akik halálosan egymásba szerettek, ám sorsuk csak egyszer hozta össze őket. Május 6-án egy réten szerelmeskedtek, majd nyomban meg is haltak. A nép ezen a napon a szerelmet és a belülről fakadó új életet ünnepli.[6] György barát 1438-58 között írt feljegyzésében [7] az alábbiakat közölte: „Hizir – Ilyász két név összetételéből jött létre. Hizir a mohamedán népeknél sokféle alakban megjelenő személy, akit a törökök prófétának tekintenek, s aki többnyire a szükséget szenvedőknek siet segítségére, illetve aki a természetet megújítja. Ilyász a bibliai Éliás próféta törökösített változata. Abban is hisznek, hogy a két próféta édestestvér, együtt az életvize forrásánál és minden évben együtt zarándokoltak Mekkába.” Mindhárom változat azt igazolja, hogy a bőséget, termékenységet, az élet megújítását kapcsolják ehhez a naphoz. A bőségvarázslás egész évre szól s leginkább ezt célozzák a Hidrellez-napi rítusok.[8] Az ünnepi előkészületeket legtöbb helyen már április közepén megkezdik. Kimeszelik, alaposan kitakarítják a házakat, rendbeszedik a szerszámokat, felgereblyézik az udvart, új ruhákat varrnak és levágják a juhokat – mert Hidrellez-napján tilos állatot ölni, rügyet törni, egyáltalán az élet mindenfajta megnyilvánulása ellen véteni.[9] Ha Hidrellez-napja péntekre esik, akkor aznap, ha nem, akkor a következő pénteken a délutáni ima után kovásztalan lepényt készítenek.

Rézedényben este felakasztják egy fára, ha másnapra megduzzad, jó esztendő, bő termés várható, ha nem, jó lesz felkészülni az inséges évre.[10] Az ünnepet megelőző napon a kertben levő hagymák közül kiválasztanak egyet, s két zöld szárát egyenlő hosszúságúra vágják. Az egyik szárra fehér, a másikra vörös szalagot kötnek. Másnap hajnalban megnézik, s ha a piros szalagos nőtt valamelyest, a kivánság teljesül, bő termés várható, ha a fehér, akkor nem. Általános szokás, hogy az ünnep előestéjén az asszonyok kimennek a ház kertjébe, s apró gallyakból a család minden tagja számára egy-egy kis házat készítenek. Ezáltal minden rászorulót hozzásegít Allah egy takaros házhoz.[11] Úgy hiszik, csak kívánni kell és mindenki vágya teljesül. Aki kertet szeretne, gödröt ás és zöld ágakkal ülteti tele; aki gyermeket akar, apró ágakból bölcsőt készít és ringatja; aki gazdagságot, pénzt szeretne, papírból „aranyat utánzó” nyakláncot akaszt a nyakába.[12] Az eladósorban lévő lányok a zöld ágakra piros szalagot, rongyokat kötnek, hogy még abban az évben férjhez mehessenek.[13] Minden vidéken ismert szokás, hogy Hidrellez estéjén a lányok, asszonyok összegyűlnek. Közülük egy kislány cserépfazékba zálogul apró tárgyakat (karkötőt, nyakláncot, pénzt) gyűjt, zöld ágat tesz közé, majd vízzel tölti a fazekat. Tetejét lekötik vörös vászonnal és tükröt borítanak rá. A keret egyik rázsafája alá teszik éjszakára. Másnap, (Hidrellez napján) ismét összejönnek. A legidősebb asszony fejére menyasszonyi fátylat terítenek, s ráteszik a cserépfazekat. Az edényt borító vörös vásznat egy 7-8 éves forma fiúcska fejére borítják, aki előhúzza a cserépfazékba dugott zöld ágat és a tárgyak valamelyikét. Akiét kihúzta, örülhet, igen szerencsés évnek néz elébe. A többi tárgyat bennehagyják a fazékban, s a benne lévő vízzel megpaskolják az arcukat, „lemossák a szerencsétlenséget”. Közben persze énekelnek, vigadnak.[14] Ispartában szokás a lányokat vízzel locsolni, hogy frissek, egészségesek legyenek.[15] Hidrellez reggelén az útkereszteződésben rongyokat égetnek. Aki a tüzet átugorja, egész évben egészséges lesz, vagy ha beteg, meggyógyul.[16]

Amikor végre elérkezik az ünnep, mindenki tiszta ruhát ölt, a lányok fehéret vesznek magukra, s a falvak, városok apraja-nagyja kimegy a zöldbe ünnepelni. Az egész napot együtt töltik a barátok, rokonok. Kosaraikat megrakják a már előre elkészített ételekkel és vidáman múlatják az időt. Táncolnak, énekelnek. Bár nem hivatalos ünnep, nincs ember, aki valamilyen módon ne emlékezzen meg róla. A városi és falusi ünnep megrendezése között kevés eltérés látható. A leglényegesebb talán az, hogy a városi parkokat, ligeteket ellepik a kereskedők, ajándéktárgyakat, édességet és az éppen divatban lévő portékákat kínálják. Egyre inkább hasonlít az európai majálisokhoz.

J e g y z e t e k:  1. Aly Mazahéri, 1989. 276. 2. Erginer, G. Ankara. 1984. 25. 3. Kultlu, M. Ankara. 1987. 71. 4. Acipayamli, O. Ankara. 1972. 20. 5. Némileg ellentmond a két török szerző, Erginer és Acipayamli véleménye. Az ősi „újév ünnepet” Erginer erősíti, míg Acipayamli nem ad magyarázatot az ünnep keletkezésére, eredetére, csupán folklorhátterére világít rá. 6. Acipayamli, O. Ankara. 1974. 22. 7. György barát, a „Szászsebesi Névtelen” húsz éven át raboskodott Törökországban. Értekezés a törökök szokásairól és gonoszságairól 1438-58 című feljegyzésében értékes néprajzi adatokat közöl. Közzéteszi Tardy Lajos, Budapest, 1977. 104. 8. Hafiz, N. Ankara. 1982. 237-242. 9. Eyuboglu, I. Z. Istanbul. 1987. 192. 10. Acipayamli, O. 1974. 11. Mészáros Gy. 1906. 147. 12. Acipayamli, O. 1974. 13. Bora Nogayoglu közlése, Isztambul. 1991. 14. Acipayamli, O. 1974. 15. Ali Bilgin közlése, Isparta. 1989. 16. Acipayamli, O. 1974. I r o d a l o m – Acipayamli, Orhan 1974 Türkiy’de bahar bayrami Hidrellez. Antropoloji Dergisi, Ankara – Erginer, Gürgüz 1984 Uşak halk takvimi, halk meteorolojisi. Ankara – Eyuboglu, Ismet Zeki 1987 Anadolu inançlari. Istanbul – Hafiz, Nimetullah 1982 Kosovo’da Hidirellez ádetleri = Milletlerarasi Türk Folklor Kongresi Bildirileri IV. Ankara – Kutlu Muhtar 1987 Şavakli Türkmenlerde göcer hayvancilik. Ankara – Mazahéri, Aly 1989 A muszlimok mindennapi élete a középkorban a 10-13. századig. Budapest – Mészáros Gyula 1906 Az oszmántörök nép babonái. Ethnographia. – Tardy Lajos 1977 Rabok, kalmárok az oszmán birodalomról. Budapest
Bartha Júlia