Flesch István: Már régóta nem Törökország „Európa beteg embere” – de mintha Ankarának mégis lenne egy „betege”

Némelyek remélték – folytatja a lap –, hogy a sikertelen katonai puccs után Erdoğan korrigálja útirányát, elébe megy bírálóinak, és létrehoz új szövetségeket. Elejtette ugyan a vádakat azok ellen az állampolgárok ellen, akik állítólag megsértették, és palotájában fogadta a szociáldemokraták vezérét, de az enyhülés csak kérészéletűnek bizonyult. Most ősszel beigazolódik, amire a rendszer ellenfelei hónapok óta figyelmeztettek: az elnök arra használja fel a puccskísérletet, hogy bebetonozza egyeduralmát.

Európa passzivitásáról szólva a Der Spiegel megállapítja, hogy amikor Erdoğan még kormányfőként az államélet reformján dolgozott, és országát Európa irányába terelte, Angela Merkel kancellár kevélyen visszautasította Törökországot. Azt mondta, hogy ez az ország legfeljebb kedvezményezett partnerségre számíthat. Ez volt az első nagy hiba. A második a menekültekről tavasszal kötött alku. Ennek a megállapodásnak – ellentétben azzal, amit állítottak – soha nem az volt a lényege, hogy megerősítsék a menekültek védelmét. A migránsok helyzete változatlanul nyomorúságos a török–szíriai határon vagy a görög szigeteken. Merkel a CSU-t és a AfD-t, az Alternatíva Németországért pártot akarta megnyugtatni, és ezért ment bele az Erdoğannal való alkuba. Utóbbi ezt biztatásként értelmezte, hogy országában kénye-kedve szerint uralkodhat.

A szerkesztő ezek után felhívja az európaiak figyelmét arra, hogy két dologgal mindenképpen tisztában kell lenniük. Először is Erdoğan nem fog még egyszer megújulni, és visszaváltozni azzá a határozott reformerré, aki hivatali idejének elején volt. Ma már ő csak egy létformát ismer, az egyre durvább erőszakoskodást. Másodszor ma már semmire sem lehet menni nála mérsékletre intő lagymatag felhívásokkal. Az EU-nak egyértelműen bírálnia kell Erdoğant, és meg is fenyegetni esetleges következmények kilátásába helyezésével: a csatlakozási tárgyalások megszakításával vagy a kormány tagjai elleni szankciókkal. Lehet, hogy ettől nem hagyja magát befolyásoltatni, mert úgy fest, hogy az elnök már aligha fogékony nyugati intelmekre.

„Ám aki most hallgat, bűnrészessé válik Törökország hanyatlásában” – így a német hetilap.
A figyelmes olvasó azonban talán észrevette, hogy még ebből az Ankarával szemben oly szigorú kommentárból is hiányzik egy megkerülhetetlen tény említése. Ez pedig a kurdlakta vidékeken változatlanul dúló háború, amelynek lángjait – ahelyett, hogy a békefolyamat felújításával tűzoltásra törekedne – elvakult PKK-gyűlöletével még inkább éleszti Erdoğan. Erről szégyenszemre most hallgat a világsajtó, a török újságok is legfeljebb az ISIS és a „PKK/YPG terorristái” ellen észak-iraki területen végrehajtott tűzcsapásokról ad híreket. Például legutóbb röviden beszámolt arról, hogy a török fegyveres erők összesen 65 célpontot támadtak, búvóhelyeket, parancsnoki harcálláspontokat és katonai járműveket. A jelentés elismerte, hogy a török katonaságot támogató „ellenzéki harcosok” közül, akik a damaszkuszi kormány megdöntésére törekszenek, nyolcan elestek és heten megsebesültek. Ez Al-Rai város közelében történt, ahol az ISIS- terroristák makacs ellenállása következtében az „ellenzékiek” nem tudtak bevenni kilenc települést.