Flesch István: Már régóta nem Törökország „Európa beteg embere” – de mintha Ankarának mégis lenne egy „betege”

Vajon azonosul-e majd Trump a legyőzött ellenfele, Clinton asszony kampányígéretével, amely szerint az ISIS elleni küzdelemben eddiginél korszerűbb fegyverzettel látják el, azaz hivatalosan is felfegyverzik az Ankara által ellenségnek tekintett és üldözött YPG-t. Az Egyesült Államok némileg elkülönül attól az Európai Unióval alkotott egységfronttól, amelynek résztvevői – az ütemet diktáló nélkülözhetetlen Törökországgal együtt – még mindig terrorszervezetnek tüntetik fel a PKK-t. Washington ugyanis a „PKK–YPG-ikerpárból” az utóbbit éppen szíriai katonai ütőképessége, vagyis harctéri hasznossága miatt kiveszi a megbélyegző minősítés hatálya alól. De azért mégis engedett a török követelésnek, s az ISIS elleni „legfontosabb szíriai szövetségesét”, a YPG-t „rábeszélte” arra, hogy az általa a török határ közelében felszabadított Manbidzs városából vonja ki és az Eufrátesz keleti partvidékére telepítse át katonáit…

Abban, hogy a NATO- és az EU országai a nyilvánosság előtt még mindig „leterroristázzák” a PKK-t, miközben egyikük, a leghatalmasabb, Szíriában kivételezési játszmába kezd a PKK-testvér YPG érdekében, valljuk be, van némi szemforgatás. A PKK ugyanis – bár ez nem mondható el a belőle kiszakadt némely szélsőséges töredékcsoportjáról – réges-régen feladta sztálinista múltját, és nem akar fegyveres harc útján valamiféle „marxista-leninista elveken nyugvó szocialista különállamot” létrehozni török területen. Ezt bizonyítják Öcalannak a kurd lakosság tömegei által lelkesen fogadott és a török értelmiség köreiben sem visszhangtalan kurd újévi békefelhívásai, az általa meghirdetett többszöri fegyverszünet és a PKK aktív részvétele a tárgyalásos békefolyamatban. (Igaz, a PKK a közelmúltban bevallottan maga is végrehajtott civil áldozatokkal is járó városi robbantást, ez azonban hadműveletként a török biztonsági erőket célozta, válaszul azok délkelet-törökországi kurd területeken véghezvitt pusztításaira). A PKK említett alapvető stratégiai „színeváltozását” azonban soha nem írták elismerően a javára, s Nyugaton mintha mindmáig nem is óhajtanák tudomásul venni. Előbbre valók ugyanis a vélt érdekek, a megingathatatlan szövetségesi hűség egy „erős ember” vezette olyan országhoz, amelynek egyre kirívóbban antidemokratikus kormánypolitikája az európai közösségben büntetlenséget élvez a nyugati sajtó egyre lesújtóbb bírálatai ellenére is.

A Der Spiegel legutóbb példátlanul éles hangú kommentárt tett közzé a törökországi helyzetről Európa bűnrészessége címmel. A lap szerint az EU hosszú időn át csak figyelte a török demokrácia széthullását. Tette pedig ezt részben közönyösségből, részben opportunizmusból. Törökország esetében most már világos a helyzet – véli a lap hírmagyarázója: Erdoğan szakadékba kormányozza országát… Az újság ezzel kapcsolatban felhozza, hogy leváltották a milliós kurd Diyarbakır vezetőit, és a nagyvárost kényszergondnokság alá helyezték, a parlamenttel esetleg megszavaztatják a halálbüntetés újrabevezetését, letartóztatták továbbá az egyik utolsó még megmaradt ellenzéki napilap, a Cumhuriyet 13 munkatársát, végül pedig a jogállamiságra mért újabb csapásként a rendőrség őrizetbe vette a HDP társelnökeit és tíz további képviselőjét.