Törökország külpolitikája rendkívül komplex és sokszínű. Katonai erejével és földrajzi elhelyezkedésével Törökország kulcsszereplő: hidat képez a Közel-Kelet és Európa között. Az ország erős, szuverén külpolitikai érdekeket képvisel, következetes, ugyanakkor kifejezetten rugalmas a szövetségi rendszerekkel szemben. Ankara elkötelezett a nyugati szövetségi rendszer (NATO) mellett, ugyanakkor régóta fennálló multilaterális politikájának következtében szoros gazdasági és védelmi kapcsolatokat ápol Oroszországgal is. Törökország geopolitikai fekvése, katonai kapacitása és rugalmas, többirányú külpolitikája miatt megkerülhetetlen szereplővé vált, amely egyaránt fontos partner a globális Nyugat és a globális Kelet számára.
Törökország 1999-ben kapta meg hivatalosan az EU-tagjelölt státuszt, a tárgyalások 2005-ben kezdődtek, azonban 2018-ban befagyasztották őket. Az Európai Unió több kritikát is megfogalmazott az ország csatlakozásával kapcsolatban, többek között Ciprussal való konfliktusa miatt. Emellett komolyan bírálja Törökország sajátos külpolitikájából fakadó gazdasági és politikai döntéseit.
Törökország 1952-ben csatlakozott a NATO-hoz, és stratégiai jelentősége hosszú ideje nagy az Egyesült Államok számára. Habár vannak nézeteltérések, NATO-szinten Törökország és az USA továbbra is együttműködik, és Ankara földrajzi helyzete előnyt jelent az amerikai hadműveletek számára a térségben. Az USA számára Törökország kulcsfontosságú szereplő a Közel-Keleten és a Mediterráneumban, így fontos partnert jelent a regionális válságkezelésben.
Törökország konkrét közvetítő szerepet vállalt az orosz–ukrán háborúban: kulcsszereplője volt a 2022-es Fekete-tengeri gabonamegállapodásnak, amely lehetővé tette az ukrán export újraindítását és enyhítette a globális élelmiszerválságot. Emellett már a háború elején tárgyalásokat szervezett a felek között – köztük az isztambuli fordulót is –, és többször közreműködött hadifogolycserék lebonyolításában, ami fontos humanitárius eredmény.
Eseményünk vendége Prof. Dr. Hüseyin Bağcı, nemzetközi kapcsolatok professzor az ankarai Közel-Keleti Műszaki Egyetemen, számos könyvet és cikket publikált a török külpolitikáról és a török–német kapcsolatokról. Ismert televíziós és rádiós kommentátor Törökországban, akit gyakran idéznek nemzetközi folyóiratokban.
Az esemény során szó esik majd Törökország sajátos geopolitikai helyzetéről és külpolitikai ambícióiról, az ország nyugati és keleti szövetségi rendszereiről, továbbá az olyan globális nagyhatalmi szereplőkkel való kapcsolatairól, mint az USA, az EU vagy Oroszország. Prof. Dr. Bağcı mélyebb betekintést nyújt az ország külpolitikai döntéseinek hátterébe, arról, hogyan pozicionálja magát Törökország a multipoláris világban, továbbá beszél majd az ország kapcsolatairól az EU-val, Oroszországgal és az Egyesült Államokkal.
Az esemény moderátora: Brasnyó Zoltán, a Pannon Rádió főszerkesztője
Tarts velünk ezen a különleges beszélgetésen december 4-én 18 órától az MCC szabadkai képzési központjában!
Az eseményen történő részvétel ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött.
Regisztrációs link
A regisztráció határideje: 2025. december 3. (szerda) 12:00 óra
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Forrás: facebook




























