Erdogan háborúi – A komp a túlsó part felé tart

Törökország igazi kompország. Egyszerre tartozik Európához és Ázsiához, hordozza mindkettő kultúráját, szokásait. A népszavazáson az európai Törökország a zsarnokság ellen szavazott. Nem csak az a kicsi rész, amely megmaradt az Oszmán Birodalom európai hódításaiból. Nemmel szavazott a három óriásváros, Isztambul, Ankara és Izmir is. Ahogy a teljes égei-tengeri partvidék, Antalya és Adana, s a kurdok lakta délkeleti tartományok is. Isztambul ázsiai oldalán az új lakótelepek igent mondtak Erdogannak, míg az eredeti város kerületei nem akarták, hogy szinte teljhatalmat kapjon.

Az eddig is tudható volt, hogy a török társadalom mélyen megosztott. Egyik fele inkább Nyugatra tekint, az európai értékekhez, tradíciókhoz, a radikális világi reformokhoz kötődik. Úgy is mondhatjuk, hogy Kemal Atatürknek az iszlám által uralt múlttal való szakításához kötődik. Ez persze sokkal összetettebb volt annál, mint ahogy azt ma lefestik, például nem lehet megfeledkezni arról, hogy Atatürk maga is tekintélyelvű rendszert épített ki, de tény, hogy megdöntötte a szultánt és elkergette az Oszmán-dinasztia tagjait, akik a kalifa címet viselve jogot formáltak arra, hogy ők legyenek a világ szunnita muzulmánjainak lelki és tényleges vezetői.

A mostani népszavazás hivatalos eredménye, amelyet jóváhagyott az országos választási bizottság, mindössze kétszázalékos különbséget mutatott az igenek és a nemek között. Ezt a halvány különbséget a hatalom a rendkívüli állapot körülményei között érte el. Az ellenzéki képviselők egy része börtönben ül. A sajtó és a televízió gyakorlatilag a kormányzó párt zsebében van. Félmillió ember, akit a kurd városok elleni helyi háborúban elűztek lakhelyéről, feltehetően nem tudott szavazni. Rengeteg választási csalásról számoltak be, amelyeket az országos választási bizottság szentesített. Ha meggondoljuk, még így is túl kicsi a különbség ahhoz, hogy olyan radikális változást hajtsanak végre az államszerkezetben, mint amilyenre most készül a Törökországot másfél évtizede kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP).

A népszavazásra bocsátott 18 pontos al­­kotmánymódosítás lényege, hogy Tö­­rök­­ország ezentúl elnöki köztársaság lesz. A parlament hatásköre minimálisra zsugorodik, a miniszterelnöki poszt megszűnik, az elnök nevezi ki a kormányt, terjeszti elő a költségvetést, nevezi ki a fő tisztségviselőket. A bírók és az ügyészek kinevezése is egy olyan testület jogköre lesz, amelynek összeállítása az elnök előjoga. Az államfő ezentúl hivatalosan sem a nemzet képviselője lesz, hanem pártember. Erdogan eddigi elnöki működése során sem vette komolyan a pártokon felül álló jelkép szerepét, egyértelműen azt képviselte, hajtotta át, ami az általa alapított AKP ideológiájának és érdekeinek megfelelt. A 2003-tól a miniszterelnöki, 2014 óta a köztársasági elnöki posztot betöltő török vezető teljes pályafutása alatt a politikai iszlám híve volt. Kormányzása kezdetén mégis kifejezetten liberális, nyitott arcot mutatott. Az AKP képviselői listáira liberális személyeket, más felekezetek tagjait is felvette. Kiegyezésre törekedett az örményekkel, később a kurd ellenállással is. Uralma első szakaszában számos olyan lépést is tett, amelyek az Európai Unióhoz való közeledést szolgálták. Ilyen volt például a halálbüntetés eltörlése. Most ennek a visszafordítását helyezi kilátásba.

Folytatás>>>

szerző: Miklós Gábor