Elszabadulni a városból: egynapos túrák Isztambul környékén

– ERNEST WHITMAN PIPER írása

A nagyvárosokkal az a probléma, hogy néha úgy érezzük, csapdába estünk. Körbeveszi a lelkünket a magas, szürke épületeivel, ilyenkor pedig a legjobb, amit tehetünk, ha fogjuk a kis táskánkat, és elszökünk a városból.

Minden évben nagyjából ebben az időszakban lázas idegesség fog el. A város épületei annyira körbezárnak, hogy pánikba esek. Az utcán a macskák már nem kedvesnek, hanem szeszélyesnek tűnnek, fújnak, és úgy érzem, hogy meg akarnak karmolni. Mindenki a homlokát ráncolja.  A ködszitálás úgy követ engem, mintha egy – csak körülöttem lévő – felhő lenne. Ez az érzés rám telepszik. Menekülök innen.

A legjobb ellenszer, amit ilyenkor tenni lehet, ha bérelsz egy autót, és lelépsz a városból. Megértem, ha új vagy még itt és rettegsz az isztambuli utakon való vezetéstől. Pontosan értem, miért. Ne aggódj, a legtöbb hely tömegközlekedéssel is elérhető. Szóval az ilyen hétvégén hagyd el a várost, irány a Fekete-tenger.

Az első itt töltött télen autót szerettem volna bérelni, de fogalmam sem volt, hogy hol tehetem ezt meg. Elindultam le, s fel a Cumhuriyet sugárúton, Üsküdar kerületben, ahol laktam, és ahol egyébként sok autót bérelnek vagy adnak el. Bementem szinte minden üzletbe a kompkikötőtől a domb tetejéig, ahol laktam. Szombat délután volt. Minden helyen ugyanazt a kérdést tettem fel: van bérelhető autó? Mivel ez nem olyan kerület volt, ahol külföldiek éltek vagy ahová a turisták jellemzően ellátogattak, senkit nem találtam, akivel jogi és nyelvi akadályok nélkül megbeszélhettem volna az üzletet. Persze én sem voltam a helyzet magaslatán. Az első helyen, ahová bementem, tévedésből azt kérdeztem, van-e eladó autó, és annak ellenére, hogy sok autót láttam magam körül, a tulajdonosok nemmel válaszoltak.

„Miért?” – kérdeztem.

„Nincs miért” – mondták. A miértre nincs válasz. Majdnem a domb tetejéig értem, minden üzlet zárva volt, vagy nem volt autójuk szombat délután. Ekkor félve megpróbáltam a túloldalon lévő javítóműhelyt. Kinyitottam az ajtót, és beszóltam a sötét irodába.

„Tudjátok, fiúk, hol bérelhetnék egy autót?”

Egy kopasz férfi nézett fel „Tamam, gel”. Rendben, gyere be.

Előkészítette a papírokat, és szólt az egyik fiának, hogy hozzon a sikátorból egy Symbolt – ami nem egy autómárka, mint később megtudtam –, majd aláírtunk néhány papírt. Az autó előkerült, hívtak, hogy nézzem meg. Az első lökhárító tele volt horpadásokkal, 154.666 km-t mutatott a mérőóra, és a kocsiban átható banánillat terjengett. „Tamam mı?” Rendben van? – kérdezte a kopasz férfi. Tökéletes volt.

A cikket olvasóknak tájékoztatásul elmondom, hogy az autóbérlés díja 100 líra naponta, de egy alacsony fogyasztású autóért a napi 130 líra is még elfogadható ár, mert a benzin drága. Olyan nemzetközi cégek, mint a Hertz és Enterprise is megtalálhatók Taksim kerületben és a repülőtereken is. Viszont, ha sikerül autót szerezned, olyan dolgokat találhatsz Isztambul környékén, amit a legtöbb turista nem láthat.

Polonezköy

Isztambul „kis Lengyelországa” az egyetlen az ebben a cikkben szereplő helyek közül, aminek megközelítéséhez valóban szükség van autóra. A forgalom miatt az utazás hosszadalmas lehet, de ha kikerülsz belőle, hamarosan egy óriási vadonban találod magad. Látod a fákat és erdőket, a tágas teret és a naplementét a hullámzó világ felett. Aztán fordulj a kicsi, furcsa falu felé.

Polonezköyt 1842-ben lengyel emigránsok és politikai menekültek alapították, akik hazájukat az oroszok elleni 1830-as felkelés után hagyták el Jerzy Czartoryski herceg vezetésével. Népessége 1848 után nőtt, ugyancsak a lengyelországi történések hatására. Törökország adományozott néhány telket az erdőben a lengyeleknek. Az évek során egyre több lengyel emigráns csatlakozott a kis közösséghez, akik a krími háború és a lengyelországi felkelések elől menekültek. A helyiek Adampolnak hívják (az alapító herceg után), de a hivatalos neve Polonezköy – franciául a polonez lengyelt jelent, a köy pedig falut törökül. Az itt élők meg tudták tartani nyelvüket, kultúrájukat, hagyományos ételeiket, sőt építészetüket is.

Hihetetlenül izgalmas, hogy Törökország legnagyobb városát elhagyva belépsz egy erdőbe, ahonnan egy közép-európai falu közepén találod magad. Bár mára már csak mintegy 40 ember maradt, akik még mindig folyékonyan beszélnek lengyelül, a helyiek életben tartották örökségüket. Nyáron Lengyelországból polkazenekarok jönnek, és népzenei fesztiválokat rendeznek.  Télen is találsz moteleket, akár egy éjszakára is, és éttermet is, ha keresel. A Leonardo különösen jó.

Mindenképp látogasd meg az emlékházat, ahol Zofia Rizi és egyéb falusi lakosok személyes tárgyait állítják ki. A város kapujánál fából készült szláv történelmi szobrok és fából faragott húsvét-szigeteki fejekre emlékeztető szobrok mondanak búcsút az ide látogatóknak. Ők az én személyes kedvenceim.

 Şile

Ez a túrák fénypontja. A mintegy 35 ezres tengerparti város nyáron turistákkal telik meg – de télen elhagyatottá válik. Három különálló részből áll, a történelmi városrész öreg, különös faházakkal és turisztikai bazárral, a gazdag nyaralók számára fenntartott villanegyed, valamint a szerény külvárosi otthonok, ahol a helyiek élnek. Ó, és egy hatalmas strand. Januárban az egész kilenc kilométeres strand a tiéd lehet. Nézd meg a hajlongó pálmafákat a szélben! Menj fel a történelmi városrészbe, ahol minden ház stukkóval díszített, és vegyél egy tányért hamsit (sült szardellát). A híres Şile bezi (pamut) ingekből is vásárolhatsz itt. A városban, messze a tengerpart felett annyi motelt és halászházat találhatsz, amennyit csak szeretnél. A legjobbak a Şile Feneri, Isztambul legnagyobb világítótornya közelében vannak.

Egyik utazásunk során, épp, amikor a nap lement, találtunk egy motelt. A tulajdonos meghívott minket egy teára, és a hallban a törökországi tehetségkutató műsor egy bizarr változatának lehettünk tanúi, ahol minden résztvevő valóban tehetséges volt.

Később kimentünk a motelből. A macskaköves éjszakai utcán egy család épp apró lampionokat gyújtott meg. A vörös és kék papírlámpások gömbölydedek voltak, a közepére lángoló szenet függesztettek fel. Néhányan összegyűltek és figyelték, ahogy felengedik őket. Az egyik kék lampion kezdetben csak a földön sodródott, majd az egyik férfi elkezdte a levegőbe engedni, amíg végül fel nem emelkedett. Mindenki felkiáltott, és az emberek tapsoltak. Aztán láttuk, hogy a kis láng egyenesen a minaret teteje felé repül, egyre közelebb és közelebb, míg fent nem akadt a csúcson. Majd belekapott a szél, lerántotta a kis lámpást a minaretről, és elrepült az éjszakába. Az emberek újra felkiáltottak. Egy török ​​férfi jött hozzám és megütögette a vállamat. „Isten elfogadta” – mondta. Ez lehetett minden, amit angolul tudott mondani. Nevettünk. „Kívánj valamit!” – hallottam, ahogy valaki ezt mondja, vagy talán én mondtam. A lampion elvitorlázott a Fekete-tenger felett a csendes égen.

A Boszporusz ázsiai partvidéke

A régi időkben a Boszporusz szoros mindkét oldalán apró halászfaluk sora állt, ahol a lakosok a tengeren halásztak és sziesztáztak a parton egész nap. Idővel, ahogy a város alapítók gazdagodtak és presztízsük nőtt, mindkét oldalon sorra építették kúriáikat, az úgynevezett „yalı”-kat. A szultánok és a külföldi méltóságok, valamint a sikeres kereskedők mindnyájan akartak egy-egy telket a gyönyörű szoros partján.

A falvak mára már összenőttek és a nagy metropolisz részei lettek, ám a legtöbbnek sikerült megőriznie sajátos báját. Egy egész napos kirándulást lehet tenni a Fekete-tenger mellett, miközben két óra alatt eljuthatunk a beykozi falvakba is. Még ha esetleg dugóba is kerülnél, a táj gyorsan változik, és nagyon szép lesz.

Çengelköy az ázsiai oldalon található, az első Boszporusz-hídtól északra fekszik. Miért érdemes meglátogatni? Hihetetlen finom a börek a Çengelköy Börekçi üzletben. Tökéletes választás a sajt, diófélékkel és hagymával keverve, könnyű tésztafélékbe töltve. Vagy a darált hús apró mazsolával, fenyőmaggal és fűszerekkel. Vásárolj egy nagy dobozzal a börekből, és sétálj a fából épült villák között a hatalmas, ősöreg platánfa köré épített szabadtéri teázóig. A teakert jobb oldalán a tenger terül el. A kertben a platánfa ágait kovácsoltvas elemekkel támasztották alá, mivel körülbelül száz évvel ezelőtt egy ága letört és megölt valakit, aki alatta volt. Ne törődj a gyilkos fával. Élvezd a kilátást. És a böreket.

Irány tovább Anadolu Hisarı felé, ami a keskeny szoros védelmére épült erődítmény. Ma már nagyon kellemes hely a kiruccanáshoz, ahol a hajó-étteremben remek halételeket ehetsz. A Göksu-patak tele van nyüzsgő, régi, festői csónakokkal és öreg halászokkal, akik nagyon kedvesen fogadnak, ha vacsorázni szeretnél. Az erődítmény az autóút két oldalán található, lábánál egy játszótérrel. Ahogy a város más építészeti emléke esetében is, az élet körülötte zajlik. Ez az egyik kedvenc helyem a városban, különösen naplementekor – amikor az égbolt rózsaszínbe fordul – a folyók holtágai, az erődítmény romja, a fából készült csónakok, a vár, a part túloldalán álló Rumeli Hisarı fényei.

Ez az a hely, ahol vissza kell fordulni. Vagy folytathatod az utad a Fekete-tenger mellett Anadolu Kavsağı felé fordulva, ami tökéletes választás a Yoros-dombon álló antik kastélyával. Az utcai eladók jobb sült kagylókat készítenek itt, mint bárhol máshol a városban. Vagy megfordulhatsz, vissza, Lengyelország felé.

Forrás: Daily Sabah

Fordította: Erdem Éva – Türkinfo