Élet és közélet a XVI. századi Oszmán Birodalomban: Színek és szövetek Anatóliában 1555-ben

Török levelek – Élet és közélet a XVI. századi Oszmán Birodalomban

Az I. Ferdinánd követeként Szulejmánhoz tartó Ogier Ghiselin de Busbecq 1554–1555-ös útját bemutató sorozatunk újabb részében ezúttal az angóragyapjúról, a belőle készült szövetről, valamint a 16. századi Európában és az Oszmán Birodalomban használatos ruházat eltérő színvilágáról olvashatunk.

Sorozatunk előző két részében már láthattuk, ahogyan az Ogier Ghiselin de Busbecq által vezetett követség, melyben ott van többek között Verancsics Antal, Zay Ferenc és a  követséget kísérő Hans Dernschwam is, 1555 márciusában eléri Ankarát. Összesen másfél napot töltenek el a városban, ahol valódi 16. századi turisták módjára körbenéznek, s miközben a városban nézelődnek, teljesen véletlenül felfedezik Augustus császár viselt dolgairól szóló máig legteljesebb leírását egy Augustus korabeli templom maradványainak falán. A Res Gestae Divi Augusti e változatának, az ún. Monumentum Ancyranumnak felfedezése mellett más egyéb érdekes megfigyeléseket is tesznek: pl. a ruházkodással kapcsolatban.

Az angóragyapjúról és ruhák színéről

Arról korábban már olvashattunk, hogy Anatólia belsejében Busbecq és Dernschwam egyaránt felfigyel az angórakecskére, röviden megemlékezve a gyapjúból készült kelméről is. Az alábbiakban még mindig az angóragyapjú igazi fellegvárának számító városban járva Busbecq ismét a cymatilisnek és undulatusnak is nevezett szövetről elmélkedik:

„Itt azt is láthattuk, mily módon festik és nyeri el hullámos mivoltát – minek nevét is köszönheti – az a cymatilis szövet, melyről már beszéltem, s melyet kecske gyapjából készítenek víz hozzáadásával és egy prés segítségével.Azokat tekintik a legjobb és legkiválóbb daraboknak, melyek igen széles és folytonos hullámmintával rendelkeznek. De ha már egy részén elszórt és kisebb hullámok fordulnak elő, még ha ugyanolyan színű és ugyanaz az anyag is, mégis hibái miatt kevesebb aranyra becsülik.”

A folytatásban Busbecq – a tőle már többször megszokott módon – interkulturális vonatkozású megfigyeléseket is tesz; ezúttal a keleti és nyugati öltözködésben használatos színekről:

„A tekintélyesebb és idős törökök között e szövetet szokás viselni: maga Szulejmán sem örvend inkább más ruhában mutatkozni, mint a cymatilisban, ráadásul zöldben; s jóllehet ez a szín a mi szokásaink szerint nem illő az ő életkorához, de ezt a törököknek az ő Mohamed prófétájuk vallása ajánlja, kinek ez még idős korában is használatos és szokásos viselete volt.

A feketét náluk hitvány és szerencsétlen színnek tartják, így ott, ha valaki feketében jelenik meg, azt utálatos és rossz előjelnek tekintik, olyannyira, hogy néha a pasák, amikor bennünket fekete ruhába öltözötten láttak meg közeledni, meglepődtek és komolyan panaszkodtak. Így ott senki nyilvánosan feketébe öltözve meg nem jelenik, ha csak nem szerencsétlenségét mutatja, vagy a szegénység jeleként, vagy azért viseli, mert más súlyos veszteség nyomasztja. A bíborszín valóban igen kitüntetett, ám háború idején vérontás előjele. A fehér, az aranysárga, az égszínkék, az ibolyaszín, az egérszürke stb. kedvezőbb előjelűek.”

S ha már a színek kedvező és kedvezőtlen mivoltáról elmélkedik, Busbecq nem állja meg, hogy kis kitérőt ne tegyen a törökök hiedelmeinek világába:

„A törökök ugyanis nem kevés figyelmet fordítanak jóslatokra és ómenekre. Ismeretes, hogy pasákat mozdítottak el hivatalukból, mert lovuk megbotlott, ami más nagy szerencsétlenséget mutat – ugyanis így a hivatalból való elmozdításukkal az államot fenyegető bajt magánemberre lehet áthárítani.”

Dernschwam megfigyelései

A követséggel együtt utazó Hans Dernschwam is ír az angóragyapjúról és a törökök ruházatáról is – ezt útleírásában több ponton is megteszi. Azt azonban meg kell jegyezni, hogy Dernschwam interkulturális kompetenciája távolról sem közelít Busbecqéhez.

Dernschwam útleírásában először akkor szól az angóragyapjúról, amikor nem sokkal Ankarába megérkezésük előtt, 1555. március 25-én egy Szungli nevű faluban szemtanúja lesz a műveletnek, ahogy a gyapjúból szövetet készítenek. Így ír:

„Ezt a fonalat Ancirában – melyet most Angurnak neveznek – bocsátják áruba.

A munkaeszköz, amelyen ők a fonalat gombolyítják – ezt motollának is nevezik –, nem más, mint egy hosszúkás deszkácska; hossza három arasz, szélessége hatujjnyi, egyik oldalán fogantyúval […].

Erre gombolyítják a szálat az orsóról; otromba, együgyű eszköz.

Egy ilyen nyomorúságos faluban [mint Szungli, ahova a követség 1555. március 25-én érkezik], ahol nem lehet védekezni sem a hideg, sem a forróság ellen, hiszen nincs fájuk, az éltes asszonyok otromba eszközökkel, egymással szemben ülve csomózzák az egyenesen csodálatra méltó szőnyegeket. Ennek oka nyilván abban rejlik, hogy eszükben és érzékelésükben őrzik a mintákat, és – miként az a fehérnépél szokásos –szépen megformált munkát adnak. Ázsiai módira mindent sok színbe öltöztetnek; ezek a színek azonban nem mesterségesek, hanem olyanok, mint amilyenek a fonalak valójában, vagyis nem összeszőttek, hanem az egymással szemben ülő dolgozók minden szálat a színével csomóznak, nyírnak. A nők nadrágot viselnek, mint a férfiak, de nem olyanokat, amilyeneket mi, keresztények hordunk, hanem a Magyarországon általánosságban használt, a lábat körüllötyögő vászongatyát, vagyis amilyeneket a magyaroknál látni.

A női gatya alul szűkebb, mint a férfiaké, és nem ér lejjebb a bokánál. Ezek alulról felfelé színes mintákkal vannak kivarrva, arasznyi szélességűek; ez ám a derék, illedelmes viselet. Mindehhez basmakot, vagyis alacsony, vasalt cipőt húznak; ebben csoszognak. Cigányoknak való viselet. Bithiniában és Galatiában sem a férfiaknak, sem a nőknek nincs rendes színük; a nap megperzselte a bőrüket és ezért sötétek, akár a cigányok, afféle szerecsenek.”

Immáron Ankarába megérkezvén, Dernschwam az angórakecske gyapjából készült anyag előállításáról is részletesen értekezik:

„A csemeletet – miként arról már megemlékeztem – kecskeszőrből fonják. Csak görögök foglalkoznak a szövésével, mosásával, főzésével és habosításával egy présben. Mielőtt a csemeletet megszövik, és már fel vannak vetve a láncfonalak, kifeszítik őket teljes hosszukban egyik helytől a másikig. Van egy zsíros kenőcsük, amellyel bekenik a fonalakat. Ezek után húzzák fel a szövőszékre és megszövik, utána szappannal folyóvízben kimossák a kész szövetet; olyan, mint a moher, víz nélkül, ezután magas, zárt, leborított rézkatlanokba teszik őket, melyekbe hetven vég csemeletet raknak egymásra és tiszta vizet öntenek reá, amely elborítja. Így hagyják egy napon át forrni, egészen estig; hogy a víz áthaladhasson, minden réteg közé nádat raktak, amilyen a tavakban nő. Mihelyt kivették ezeket a katlanból, a főzött csemeletet, a hetven véget mind, egy prés alá helyezik és kinyomják belőle a vizet. A nádat már korábban kihúzták. A főzéstől és a préseléstől maguktól alakulnak ki a vízcsíkok. Hosszában összerakják és egy másik prés alá viszik őket, s ezzel készen is vannak.

Ezúttal csupa fekete csemelet volt a katlanban.

Külön eszközeik vannak a festéshez és külön a forraláshoz. A takácsok száma igen nagy, és itt Ancirában készítik a legjobb csemeletet. Ez a megélhetési forrásuk; más szakmát nem is folytatnak. De működnek itt nemezkészítők is. A tevehajcsárok mellékkeresetként foglalkoznak a teveszőr megfonásával. A gyapjúszálat orsóra tekerik. A katlanokat, amelyekben a csemeletet főzik, a továbbiakban leírjuk. Az itt látott műhelyben két katlan volt és két prés odakünn, a kamrában pedig egy kisebb prés. Két ilyen magas rézkatlan volt egy gödör felett. Heten kezelik a prést egy vastag gerendával. Ha ügyesebbek volnának, egy ember is el tudná ezt látni, ha értenék annak a fogásnak a fortélyát, amellyel Bécsben a bort sajtolják. De az ő csemeletpréseik két nyomótüskével működnek; a sajtógerenda hossza három és fél bécsi öl, a nyomótüskék rövidek és vastagok.

A csemelet kereskedelmi forgalmazása úgy megy végbe Ancirában, mint ahogy Svábföldön a barhenté vagy a vászoné. Még áruházban is található itt, amilyenből Konstantinápolyban kettő is van; ezekben mindenfajta áru kapható. Nem tudtuk megtekinteni, mivel a törökök a pénteki napokat ünneplik meg, és minden zárva volt.

A csemeletszövő minden egyes vetülékre verőkarral négy ütést mérnek; ezáltal lesz vastaggá. Ugyanezt mozdítja elő a főzés is.

Ezekenek az embereknek az eszközei, szerszámai egészen kezdetlegesek; ügyetlenebbek már nem is lehetnének.”

Dernschwam leírásában különösen érdekes, hogy bármennyire is alantas jelleműnek állítja be az általa Anatóliában látott embereket, bármennyire is otrombának írja le az általuk használt eszközöket, mégis elismeréssel adózik az itteni emberek munkájának eredményeként megszülető végtermék előtt.

A folytatásban Busbecq és csapata Ankarából tovább indul Szulejmán amásziai tábora felé, s hamarosan elérik a Kızılırmak folyót, ahol újabb érdekes megfigyeléseket tesznek.

Források:

Augerii Gislenii Busbequii Legationis Turcicae Epistolae quatuor. Frankfurt, 1595

Augerius Gislenius Busbequius: Legationis Turcicae Epistolae quattuor – Oghier Giselin van Boesbeeck: Vier brieven over het gezantschap naar Turkije

Hans Dernschwam: Erdély. Besztercebánya. Törökországi útinapló. (Közreadja: Tardy Lajos) Európa, Budapest, 1984

Lettres de Baron du Busbecq. Paris, 1748

The Turkish letters of Ogier Ghiselin de Busbecq. Transleted by Edward Seymour Forster with a foreword by Karl A. Roider. LSU Press, 2005

Tardy Lajos: Régi magyar követjárások Keleten. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1971

Horváth Krisztián – Türkinfo