Élet és közélet a XVI. századi Oszmán Birodalomban: Isztambul oszlopai 1555-ben

Török levelek – Élet és közélet a XVI. századi Oszmán Birodalomban

Isztambul oszlopai 1555-ben

Miközben Ogier Ghiselin de Busbecq, I. Ferdinánd követe arra várakozik 1555 elején Konstantinápolyban, hogy találkozzék Szulejmán szultánnal, jó humanistaként és a környezete iránt rendkívül érdeklődő igazi 16. századi turista módjára nekilát felfedezni a város nevezetességeit. Az alábbi részben az oszmán-török főváros nevezetes oszlopairól szóló írását olvashatjuk.

Ogier Ghiselin de Busbecq 1555 januárjában érkezik meg I. Ferdinánd követeként Konstantinápolyba: Szulejmán szultán azonban a kérdéses időpontban éppen Kis-Ázsiában tartózkodik. Futárt küldenek a szultánhoz a hírrel, hogy I. Ferdinánd követe megérkezett, s míg Busbecq a válaszra vár a további teendőket illetően, szétnéz az oszmán-török fővárosban.

Út a Hippodromig

Korábban már olvashattuk Busbecq leírásában, hogy Konstantinápoly fekvését rendíkvül kivételesnek tartja. Sorozatunk előző részében arról olvashattunk, ahogy a mai Kadiköyről, az ókori Chalcedonról értekezik, ill. ezzel kapcsolatban a Boszporusz halban való gazdagságáról és a helyi gasztronómiáról. E kis kitérő után Busbecq így folytatja:

„És most visszatérek Konstantinápoly helyzetére: nincs hely, mely akár látványra kellemesebb, akár pedig használatára nézve előnyösebb lenne.”

Az általános csodálat mellett azonban írásának már korábbi, Budáról szóló részeiben sem mulasztja el megjegyezni, hogy az oszmán uralom alatti városok építészete nem kevés kívánnivalót hagy maga után egy nyugati utazó szemével. Levelének címzettje gyermekkori barátja és későbbi kollégája, Nicholas Michault, akinek a folytatásban így ír:

„A török városokban az épületek eleganciáját, ahogy mondottam, hiába keresed, ahogy az utakét is; a keskenyebb utcák pedig minden kellemességet kizárnak.”

Mindezen általános benyomások mellett Busbecq ezek után figyelmét a város ókori eredetű és még fellelhető maradványaira fordítja. Így ír:

„Számos helyen régi épületek nem megvetendő maradványaira lelhetünk, de mégsem olyan sokra, hogy az ember el ne csodálkozzék, miért is nem maradt fenn több azon sok épületből, melyeket Constantinus hozott át Rómából. Ezekről külön szólnom most nem szándékom, néhányat azonban érintek.”

 

A Hippodrom oszlopai

1. Constantinus (313-337) császár 330-ban helyezi át székhelyét Rómából Bizáncba: az új főváros (Nova Roma, Konstantinápoly) pedig nagyban Róma mintájára épül fel, újul meg. Constantinus szerte a birodalomból hozat át oszlopokat, szobrokat, épületrészeket az új fővárosba. Busbecq a városnézést ezúttal a ma is minden turista által ismert helyszínen, a Hippodromnál kezdi:

„Ott van a hippodrom régi területe, ahol a bronz ikerkígyó látható, és nemkülönben egy nevezetes obeliszk is.”

 

A Hippodromot  (At Meydanı, Sultanahmet Meydanı) Septimius Severus császár (193-211) építtette 203-ban. Amikor Constantinus 324-ben úgy döntött, hogy székhelyét áthelyezi Rómából Bizáncba, Septimius Severus eredeti lóversenyterét tovább bővíttette. Busbecq ugyan már nem láthatta a Hippodromot eredeti pompájában: a hosszúkás U-alakú tér keleti oldalán eredetileg a császár négy, aranyozott bronz lóval díszített páholya állott – egészen 1204-ig, amikor is a negyedik keresztes hadjárat fosztogatásait követően a szobrokat Velencébe vitték, ahol a Szent Márk székesegyházat díszítették egészen 1797-ig, amikor is a franciák Párizsba vitték azokat. Vissza csak 1815-ben kerültek Velencébe: jelenleg ugyanott múzeumban vannak, a székesegyházon csak másolataik láthatók.

 

Mivel a konstantinápolyi Hippodrom a római Circus Maximus mintájára épült, a Hippodrom porondját így szintén az ún. spina (eredeti jelentése: tövis) fala osztotta ketté. E fal hosszanti irányban húzódott a Hippodrom középvonala mentén, a versenyző lovasoknak és fogatoknak ezt kellett megkerülniük. A falon a birodalom legtávolabbi szegleteiből összehordott emlékművek, oszlopok és szobrok álltak eredetileg: ezekből mára összesen három maradt; közülük kettőt Busbecq maga is megemlít fenti idézetében.

 

Az első ezek közül a Kígyós oszlop (Yılanlı Sütun), melyet Busbecq bronz ikerkígyóként emleget. Ez a ma mélyedésben álló, 5,5 méter magas oszlop eredetileg egy három kígyófejben végződő, 8 méter magas tripusz (háromlábú állvány) része volt, melyen egy edény állott. Az oszlop a görög városállamok perzsák feletti i. e. 479-es plataiai győzelmének állított eredetileg emléket: az egymásba fonódó kígyók testére, melyek az oszlopot alkotják, felírták a 31 győztes görög városállam nevét is. Az oszlopot Constantinus 324-ben hozatta el eredeti helyéről, a delphoi jósdából a Hippodromba.

 

A kígyófejek által tartott edény sorsa ismeretlen, de az is biztos, hogy az oszmán hódítás idején a három kígyófej még sokáig érintetlenül megmaradt, annak ellenére, hogy egyes források szerint az egyik fej alsó állkapcsa már vélhetőleg a korai oszmán időkben letört (egyes források szerint maga a Bizáncot meghódító II. Mehmed szultán törte le azt buzogányával). A későbbi évszázadok alatt a tripusz azonban további komoly károkat szenvedett; a kígyófejek leestek, eltűntek. Későbbi ásatások során egyetlen kígyófej felső része került csak elő: ezt ma múzeumban őrzik.

 

A Hippodrom másik oszlopa, melyet fenti idézetében Busbecq nevezetes oszlopként említ, Theodosius obeliszkje (Dikilitaş). Erről itt ő mást nem is mond; barátjának, Nicholas Michault-nak írt első levelének néhány bekezdéssel későbbi későbbi részében tér vissza erre az obeliszkre – ahogy hamarosan mi is. Itt röviden csak annyit az oszlopról, hogy a latin eredetiben Busbecq az insignis obeliscus kifejezést használja. Az insignis jelentéseinek egyike viszont az is, hogy ’megjelölt, jelzett’: amivel akár Busbecq a rajta látható hieroglifákra is utalhatott.

Busbecq meglehetősen csapongó szerkesztésű levelében gyorsan témát is vált e pontnál – ami azért is különösen érdekes, mert egyetlen szóval sem emlékezik meg a Hippodrom harmadik, máig is látható, s nyilván általa is látott oszlopáról.

Ez a harmadik oszlop az ún. Bevont obeliszk (Örme Dikilitaş), mely a maga 32 méteres magasságával a Kígyós oszloptól délre látható, s mely VII. (Bíborbanszületett) Konstantin bizánci császár (908-959) nevéhez fűződik. Az oszlopot más néven Kolosszusként és Konstantin oszlopaként is emlegetik. Leírások szerint eredetileg az egész oszlopot bronzlapok borították – innen elnevezése –, melyeken a császár nagyapjának, I. Baszileiosznak győzelmeit dicsőítő domborművek voltak láthatóak. A negyedik keresztes hadjárat idején – a Hippodrom bronzlovainak sorsában osztozva – ezek a bronzlapok eltűntek; a későbbiek során pedig eredeti kőből készült szerkezete is károkat szenvedett.

Busbecq tehát erről az oszlopról nem szól, ám a folytatásban megemlít két másikat.

 

Egyéb oszlopok

Az a két oszlop viszont, melyekről Busbecq rögtön a folytatásban ír, nem a Hippodrom környékén van, hanem attól – és egymástól is – messzebb. Így ír:

„Két másik emlékezetes oszlop is látható Konstantinápolyban. Az egyik a karavánszeráj környékén van, ahol mi is megszálltunk, a másik pedig a fórum környékén, melyet a törökök Avret Bazarnak hívnak, ami azt jelenti: női piac. Ez aljától a tetejéig Arcadius valamely hadjáratának ábrázolását hordozza magán, aki magát az oszlopot is emelte, s kinek szobra sokáig annak tetejében állt. Helyesebb azonban ezt inkább spirálnak, semmint oszlopnak nevezni, azon lépcső formája miatt, mely belsejében felfelé halad. Erről felügyeltem alatt kép is készült.”

Busbecq az általa említett két oszlop közül ezúttal a másodiknak a leírásával kezdi elbeszélését. A fórum, ahol ez az oszlop egykoron állot, Arcadius fóruma [forum Arcadii] néven volt ismeretes az antikvitásban. Egyike volt azon fórumoknak, melyek a Hagia Sophia közelében található, a Bizánc nulla kilométerét jelző Miliontól kiinduló Mese nevű útvonal mentén helyezkedtek el: a Mese a Miliontól előbb nyugat, majd délnyugat felé, egészen Constantinus egykori városfalának Arany Kapujáig haladt. Arcadius fórumát a hódító oszmán-törökök, ahogy arról Busbecq is ír, bazárrá alakították át. Arcadius fórumának közepén emelkedett Arcadius oszlopa: ez a hely ma a Koca Mustafapaşa Caddesi és a Haseki Kadın Sokağı sarkához közel van.

 

Arcadius császár (377-408) 400-ban győzelmet aratott a gótok felett: az oszlop e győzelem emlékére került felállításra. Arcadius korai halálával azonban már nem érhette meg az oszlop befejezését: azt fia, II. Theodosius (408-450) fejezte be 421-ben. Az oszlop tetejében Arcadius bronzszobra állott egykoron, Busbecq 1555-ös megérkezésekor a szobor azonban már rég nem volt meg.

Az oszlop maga, mely közel 50 méter magas volt, a sorozatos földrengések következtében annyira megrongálódott, hogy a 18. század elején le is bontották, mert komoly veszélyt jelentett a környék lakóházaira. Mára csupán egykori – szintén monumentális – talapzata maradt fenn.

A másik oszlopról Busbecq így ír:

„Az oszlop pedig, mely szemben a szállással áll, ahol a császári követek szoktak lakni, lábazátát és keresztgerendáját kivéve nyolc masszív porfírkőből áll, melyek úgy vannak összerakva, hogy egyetlen sziklatömbnek tűnnek, ahogy azt általában hiszik is róla. Mivel ahol a kő kővel érintkezik, babérkoszorú öleli, mely az egész oszlopot körbefonja, a rögzítés szerkezete így azok számára, akik alulról nézik, rejtve marad. Ezt az oszlopot számos földrengés rázta már meg, egy szomszédos tűzvész pedig meg is égette, ezért számos helyen repedések mutatkoznak rajta, és hogy szét ne essék, számos vasabronccsal erősítették meg. Rajta egykoron Apolló, majd Constantinus, végül az idősebb Theodosius szobra állt, de ezeket mind ledöntötték vagy az erős szelek, vagy a földrengések.”

 

Az oszlop, melyet ma Abroncsos oszlop néven ismerünk (Çemberlitaş) Constantinus fórumán (forum Constantini), rögtön az egykori severusi városfalakon kívül helyezkedett el; felállítására 330-ban került sor. Az eredetileg legalább 50, ma 35 méter magas, porfírkövekből összerakott oszlop tetejébe a császár – szerényen – Apolló képében ábrázolt saját szobrát állíttatta. Busbecq azt írja, az oszlop nyolc tömbből áll, de hogy pontosan hány porfírtömbből is állt eredetileg az oszlop, bizonytalan: az biztos, hogy a többszöri földrengések miatt megrongálódott oszlopot már II. Thoeodosius kénytelen volt vasabroncsokkal megerősíttetni. 1106-ban egy viharban ledőlt Constantinus szobra, melynek helyébe I. Komnénosz Manuel bizánci császár (1143-1180) idején kereszt került: ezt utóbb az oszmán-törökök vették le.

Ahogy arról Busbecq is ír, a középkorban tűzvész is nyaldosta az oszlopot, innen mai jellegzetes fekete színe (és másik elnevezése: megégett oszlop).

 

Mindezen kitérő után Busbecq ismét visszatér a Hippodromhoz, ahol hosszasabban is mesél Theodosius obeliszkjéről:

„Az obeliszkről a Hippodromnál, melyről korábban már szóltam, a görögök így emlékeznek: alapjáról ledöntve sok száz éven át a földön feküdt, mígnem az utolsó császárok idején találtak egy építészt, aki elvállalta, hogy az oszlopot saját talapzatára állítja. Az pediglen, miután az árban megegyeztek, egy főleg csigákból és kötelekből álló hatalmas gépezetet alkotott, mellyel azt a hatalmas kőtömböt a magasba felemelte, hogy csak egy ujjnyi távolságra volt annak a talapzatnak a magasságától, melyre helyezni kellett. Ekkor a nézőközönség úgy ítélte, hogy minden fáradsága és erőfeszítése hiába volt, s hogy ismét hatalmas munkálatokra és beruházásra van szükség. Ettől azonban ő egyáltalán nem bizonytalanodott el, a természettudományok segítségére hagyatkozva hatalmas mennyiségű vizet rendelt oda, mivel órákig áztatta azt a hatalmas gépet, mire a kötelek, melyek az oszlopot tartották, lassan átnedvesedtek és megmerevedtek, és ahogy az természetükből fakad, összehúzódtak. Az oszlopot így magasabbra, majd onnan talapzatára helyezték, a tömeg nagy csodálatára és tapsolása közepette.”

1. Constantinus (337-361) két egyforma obeliszket is elhozatott Luxorból, a karnaki templomból: az eredeti terv az volt, hogy mindkettő Konstantinápolyban kerül felállításra. Az egyik azonban Rómában kötött ki: ez a lateráni obeliszk; eredetileg a Circus Maximusban állították fel. Párja évtizedekig vesztegelt Alexandriában, ahonnan I. Theodosius (379-395) hozatta el végül 390-ben. A jelenleg nem egészen 19 méteres gránittömb (talapzatával együtt közel 26 méter) eredetileg, akár lateráni párja, szintén egy harminc méteres obeliszk volt,de vélhetőleg alsó részei megsérültek a szállítás során. Az obeliszk eredetileg III. Thutmózisz fáraó (i. e. 1502-1448) győzelmeinek állított emléket, míg a jó hat méter magas lábazat I. Theodosius tetteiről ad számot.

Busbecq azonban a Hippodromban látható obeliszk kapcsán egy különös történetről is számot ad: Theodosius obeliszkje ezek szerint ledőlt, majd később újra felállították. A dolog érdekessége azonban az, hogy az isztambuli obeliszk párjával, a lateráni obeliszkkel ez ténylegesen meg is történt.

A II. Constantinus által a Circus Maximusban felállított obeliszk Róma bukásával maga is leomlott, darabokra tört és betemette a föld. Csupán a 16. században bukkantak rá, amikor is V. Sixtus pápa a lateráni palota átalakítása során kitüntetett figyelmet szentelt a széttöredezett oszlopnak. Ezt egy Domenico Fontana nevű építész állította fel 1588-ban, akinek nem ez volt az egyetlen ilyen jellegű vállalkozása: 1586-ban pl. a Szent Péter téren álló Caligula-obeliszk felállítása is az ő nevéhez fűződik. E korábbi vállalkozása során 900 ember és 75 ló összehangolt munkájára volt szükség ahhoz, hogy a hatalmas gránitobeliszk mai helyére kerüljön.

 

Miután barátjának a konstantinápolyi oszlopokról így beszámolt, Busbecq a folytatásban az oszmán-török fővárosban látott vadállatokról értekezik.

Felhasznált források:

Augerii Gislenii Busbequii Legationis Turcicae Epistolae quatuor. Frankfurt, 1595

Augerius Gislenius Busbequius: Legationis Turcicae Epistolae quattuor – Oghier Giselin van Boesbeeck: Vier brieven over het gezantschap naar Turkije

Az antik Róma napjai (szerk. Gulyás Istvánné). Tankönyvkiadó, Budapest, 1986

Bernard Lewis: Isztambul és az oszmán civilizáció. Gondolat, Budapest, 1981

Ferenczy Endre – Maróti Egon – Hahn István: Az ókori Róma története. Tankönyvkiadó, Budapest, 1992

Georg Ostrogorsky: A bizánci állam története. Osiris, Budapest, 2003

Káldy-Nagy Gyula: Szulejmán. Gondolat, Budapest, 1974

Lettres de Baron du Busbecq. Paris, 1748

Matuz József: Az Oszmán Birodalom története. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1990

Tardy Lajos: Régi magyar követjárások Keleten. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1971

The Turkish letters of Ogier Ghiselin de Busbecq. Transleted by Edward Seymour Forster with a foreword by Karl A. Roider. LSU Press, 2005

Képek forrása: wikimedia.org

Horváth Krisztián – Türkinfo