Élet és közélet a XVI. századi Oszmán Birodalomban: A Boszporusz 1555-ben

Török levelek – Élet és közélet a XVI. századi Oszmán Birodalomban

A Boszporusz 1555-ben

Az I. Ferdinánd király követének, Ogier Ghiselin de Busbecq lovagnak 1554–1555-ös követjárását bemutató sorozatunk alábbi részében a Boszporusz részletes leírását olvashatjuk: a földrajzi ismertető azonban kiegészül az antik és a XVI. század történelmi eseményeinek bemutatásával, a mitológia világába tett kalandozással és ókori szerzőkkel való polemizálással is.

Ogier Ghiselin de Busbecq, I. Ferdinánd király követének 1554–1555-ös, a Fényes Portánál tett követjárásának emlékiratait bemutató sorozatunk előző részeiben már olvashattunk arról, hogy Busbecq – miután 1555 januárjában megérkezik Konstantinápolyba, s arra vár, hogy találkozhasson Szulejmán szultánnal – hosszabb-rövidebb leírásaiban megemlékezik számos korabeli, általa látott és hallott érdekességről. Így, miután találkozik már Konstantinápolyban levő követtársaival, látogatás tesz a város kormányzójánál és a szultán vejénél is. Ezt követően hosszasan ír a Hürrem (a szultán felesége) és Musztafa (a szultán elsőszülött fia) közti konfliktusról, ill. a szultán vejének (Rüsztem) korrupt magatartásáról. Megemlékezik az Oszmán-dinasztiában ekkor nagyon is élő testvér- és rokongyilkosság szokásáról; majd a Szulejmán és Musztafa közt mind jobban elmérgesedő viszonyról, melyet később Musztafa és annak gyermekének megöletése követ. A dinasztia belső viszályairól szólva azonban Busbecq ír első isztambuli benyomásairól is, melyek között gasztronómiai megfigyelések is vannak.

Az oszmán főváros tágabb környezetét szemlélve röviden szól a Boszporusz túloldalán levő Kadiköyről (Chalcedon), a fővárosban fellelhető antik oszlopokról,  az általa itt először látott egzotikus állatokról, majd röviden szólva a Fekete-tengerről, hosszas morális értekezést tart arról, a Nyugat mely bűnei miatt szenvednek a Keleten élő keresztények oszmán (és muszlim) elnyomatást.

A folytatásban Busbecq ismét a Fekete-tengerről és a Boszporuszról értekezik. Ahogy már tőle megszokhattuk, nem mulasztja el a figyelmet felhívni néhány, az antikvitással kapcsolatos érdekességre sem.

 

Pontus, Propontis és a Trák Boszporusz

Busbecq, hosszasan elmélkedve a Nyugat bűnei felett, ismét prózaibb kérdéseket üt meg:

„Visszatérek most a Pontushoz, melyet a törökök Karadeniznek, azaz Fekete-tengernek hívnak, mely szűk tengerszoroson át ömlik a Trák Boszporuszba.”

Sorozatunk egy korábbi részében már szóltunk arról, mely ókori hagyomány alapján nevezi maga Busbecq is az Európát Ázsiától elválasztó tengerszorost Trák Boszporusz néven; a továbbiakban pedig ismét őt olvashatjuk:

„Itt egy nap út után, nekiütközve a hegyoldalnak, kanyarok és örvények közepette Konstantinápolyig vezet [a Trák Boszporusz], ahol hasonlóan keskeny szoroson át ömlik a Márvány-tengerbe.”

Ahogy az közismert, a közel harminc km hosszú tengerszoros az északon fekvő Fekete-tengert köti össze a délebbre levő Márvány-tengerrel: legszélesebb pontján jó 3,5 km, legkeskenyebb pontján pedig mintegy 700 méter széles.

A Fekete-tengert latin emlékirataiban Busbecq egészen egyszerűen a Pontus néven emlegeti, míg a Márvány-tengerre a Propontis elnevezést használja. Mindkét, Busbecq által használt elnevezés a görögből került át a latinba, ahol a Πόντος ’tenger’jelentéssel bír, a Προποντίς pedig egész egyszerűen annyit jelent: ’a (Fekete-)tenger előtti (tenger)’.

 

Busbecq így folytatja a Boszporusz leírását, a Fekete-tengertől dél felé haladva:

„A Boszporusz bejáratának közepén egy szikla van, rajta egy oszlop, melynek alapzatán valamely rómainak, ha jól emlékszem, Octavianusnak neve található egy latin feliraton. Itt az európai parton egy torony emelkedik, mely éjjelente szokott a hajósoknak világítani, s melyet Pharusnak neveznek.”

Az oszlopról, melyet fentebb Busbecq említ, egy 1574-re datálható kézirat még képet is közöl annyi megjegyzéssel, hogy Augustus császár neve még kivehető az oszlop talapzatán, ám az eredeti vésett szöveg egyéb részeit már megette az idő vasfoga. A XVII. században az oszlop leomlott, majd apránként teljesen eltűnt. Mellette pedig valóban ott állt egy világítótorony, amelyet Busbecq egész egyszerűen a híres alexandriai világítótorony mintájára Pharusnak nevez; a toronyról már az i. sz. II. században élt görög geográfus, Dionüsziosz Büzantiosz (∆ιονύσιος Βυζάντιος) a Boszporuszt leíró művében is említést tesz – az ő kéziratát a XVI. században fellelő és latinra átültető Petrus Gyllius pedig a tornyot Turris Timeae néven említi.

 

Híd a Boszporuszon

Leírását folytatva Busbecq hamarosan újabb érdekességekről számol be levele címzettjének, gyerekkori barátjának és későbbi kollégájának, Nicholas Michault-nak:

„E helytől nem messze egy kis folyócska ömlik a tengerbe, melynek medrében az onyxnál és a sardonyxnál alig gyengébb minőségű kis köveket találtunk; mindenesetre, ha ezeket megtisztítottuk, szépen ragyogtak. Ahogy mondtam, néhány mérföldre innen, egy keskeny szoroson át vezette Dareiosz seregét az európai szkíták ellen.”

Az onyx (ónix) egyik változata a sardonyx (szardónix); fenti leírás alapján pedig úgy tűnik, a tájat járó Busbecq érdeklődése az ásványok iránt is megnyilvánult, de már a következő sorban az ókori történelem egyik érdekességére utal.

A perzsa uralkodó, I. Dareiosz (i. e. 522–486) i. e. 513-ban vezet hadjáratot az európai szkíták ellen: a hadjárat egyik mérnöki csodája volt az a híd, melyet a Boszporusz egyik legkeskenyebb részén építettek fel a perzsa sereg Európába való átjutása érdekében.

 

Érdekes, hogy egy francia kartográfus (Jean-Denis Barbié du Bocage) 1784-ben készített részletes térképet a Boszporuszról, melyen jól azonosíthatóan jelölte is a helyet, ahol Dareiosz hídja állt egykoron.

Castelnuovo, a spanyol Szigetvár

A folytatásban Busbecq a Rumelihisarı és Anadoluhisarı erődjeiről is ír:

„Körülbelül félúton a Boszporusz két nyílása között két erőd áll: ezek egyike Európában, a másik szemben, Ázsiában található. Utóbbit a törökök már rég birtokolták Konstantinápoly ostroma előtt, előbbi erős tornyait Mehmed építtette néhány évvel azelőtt, hogy megostromolta volna Konstantinápolyt. Ma ezt a törökök a kiváltságos foglyok számára használják.”

A Boszporusz ázsiai oldalán levő Anadoluhisarı (korábbi nevén Güzelce Hisarı) együttesét Bizánc ellen emeltette I. Bajazid szultán 1394 körül. Az európai oldalon álló Rumelihisarı építése a Konstantinápoly elfoglalására készülődő II. Mehmed szultán nevéhez fűződik, aki 1451–1452 közt építtette a komplexumot. Busbecq ehhez még annyit fűz hozzá:

„Nem sokkal ezelőtt megszökött innen, majd újra visszahozták ide a Lázár nevű epiroszi vezetőt, aki Castelnuovo mellett esett fogságba néhány spanyollal együtt; egy hosszú lándzsával döfték keresztül az ánuszától a válláig, mely kegyetlen büntetés volt, de ő mégis a legnagyobb lelki nyugalommal viselte.”

 

Való igaz, Konstantinápoly elfoglalását követően mindkét épületegyüttes szolgált börtönként is, ám, hogy pontosan ki is ez a Busbecq által említett Lázár nevű epiroszi vezető, ma már nem lehet tudni.

A Busbecq által Castelnuovo [Castrum novum] néven említett település és erődítmény a ma kb. 8000 fős Herceg Novi, mely a Kotori-öböl bejáratánál, a mai Montenegró területén található.

Az Oszmán- és Habsburg-dinasztia között a Mediterráneum feletti ellenőrzésért folyt háborúk egyik érdekes epizódja volt Castelnuovo spanyol kézre kerülése 1538-ban és azt követő oszmán visszavétele 1539-ben.

Az oszmán-törökök már a XV. század végén elfoglalták a várost és erődjét, ám V. Károly admirálisa, Andrea Doria 1538 őszén bevette az erődöt, melynek élére a spanyol Francisco de Sarmiento került. A kb. 3000 spanyol katonát irányító Sarmiento 1539 nyarán a Castelnuovo visszafoglalására érkező Hajreddin Barbarossa seregével kénytelen szembenézni – a küzdelem arányait tekintve az 1566-os szigetvári ostromhoz fogható. Csupán 200 spanyol védő kerül élve az ostromló törökök kezére, akik közül százat a helyszínen felkoncolnak, a többieket pedig Konstantinápolyba viszik rabszolgának: erre utalhatott Busbecq is.

S ahogy Szigetvár 1566-os ostroma is megihletett irodalmi műveket, úgy Castelnuovo 1539-es védői is számos irodalmi alkotás hőseiként jelentek meg szerte Európában.

Az argonauták nyomában

A folytatásban Busbecq ismét a mitológia vizeire evez:

„Talán itt van, ahol azt várod, hogy meséljek neked valamit a Cyaneae, avagy Symplegades úszó szigeteiről. Bevallom, azon néhány óra alatt, melyet ott töltöttem, én semmilyen Cyaneae-szigeteket nem voltam képes beazonosítani (nem tudom, hogy esetleg közben elúsztak-e máshova). Ezekről, ha kíváncsibb vagy, Petrus Gylliustól, mindezen dolgok kiváló ismerőjétől további részleteket tudhatsz meg. Részemről a fenti kifejtés és magyarázat elegendő.”

Petrus Gyllius, avagy Pierre Gilles (1490–1555) francia természettudósról fentebb már tettünk említést: I. Ferenc francia király azzal a határozott céllal küldte keletre, hogy antik kéziratokat szerezzen meg. 1544–1547 között Isztambulban is járt, s ő volt az, aki felfedezte az utókornak a már említett Dionüsziosz Büzantiosz Boszporuszról szóló leírását, melynek latin nyelvű átdolgozása is az ő nevéhez fűződik. Művei nagy része csak halála után, de még Busbecq életében jelentek meg – tekintve azonban, hogy Busbecq barátjának, Nicholas Michault-nak írt, követjárásairól szóló török leveleit is csupán 1581-ben jelentette meg nyomtatásban, minden bizonnyal ismerte Gyllius munkásságát, akire – ahogy azt láthatjuk – hivatkozik is.

A Cyaneae, avagy Symplegades úszó szigetei pedig az aranygyapjú legendájából lehetnek ismerősek Nicholas Michault-nak is: miközben Iaszón és az argonauták a Fekete-tengeren túli Kolkhiszba tartanak megszerezni az aranygyapjút, a Boszporuszon átkelve el kell haladniuk a Cyaneae mozgó sziklái között. Ha egy hajó bejut a két szikla közé, azok egymás felé kezdenek mozogni, s könyörtelenül összeroppantják a hajót és utasait. Iaszón végül egy galambot enged be előbb a sziklák közé csaliként, mire a két szikla összehúzódik, s miközben újra eltávolodnak egymástól, Iaszón hajójával maga is sikerrel áthajózik a két szikla között, mielőtt azok ismét összezáródnának – ezt követően azonban a legenda szerint a Symplegades úszó szigetei soha többet meg sem moccantak; Busbecq – egyebek közt – talán ezért sem bukkanhatott rájuk 1555-ben.

Iaszón és a mozgó szigetek – Jason and the Argonauts (2000)

„Azt azonban nem szabad elhallgatni, hogy a különböző érveket összegyűjtögető Polübiosz minden bizonnyal tévedett, amikor is azt mondta, hogy az évek folyamán a Fekete-tenger homokkal annyira telítődik a Duna, a Dnyeper és más, a Fekete-tengerbe ömlő folyók hordalékától, hogy hajózhatatlanná válik. A Fekete-tenger ma hajszálnyival sem kevésbé hajózható, mint volt Polübiosz idején.

Így gyakorta az olyan kijelentéseket, melyekről úgy látszott, észérvekkel megcáfolhatatlanok, az évek múlása és a gyakorlat maga cáfolja. Egykoron ki ne értett volna egyet azon következtetésekkel, hogy a forró égöv alatti területek lakhatatlanok? Mégis az derül ki azok elbeszéléséből, akik oda eljutottak, hogy nem kevésbé lakják azon területeket, mint másokat, főleg akkor, amikor a nap legmagasabb pontján állva sugarait merőlegesen szórja a földre, a hőség pedig e területeken hatalmas és örök esőkkel nyer enyhülést, a hőmérsékletek felfrissülést.”

Polübiosz, az i. e. II. századi történetíró Történeti könyveinek IV. kötetében ír a Busbecq által itt rajta számonkért feltevéséről – a szöveg folytatásában pedig Busbecq Cicero (i. e. 106–i. e. 43) római szónokkal, filozófussal és politikussal látszik vitatkozni, ill. az ő De re publica című művében foglalt megállapításaival.

Ezt követően a régóta a szultán szavára váró Busbecq végre üzenetet kap: létrejöhet a találkozó Szulejmánnal. Ehhez azonban hosszú utat kell még megtennie a követnek: a folytatásban annak leírása kezdődik el, ahogy Busbecq Konstantinápolyból a szultán táborába, Amásziába indul.

Felhasznált források:

Augerii Gislenii Busbequii Legationis Turcicae Epistolae quatuor. Frankfurt, 1595

Augerius Gislenius Busbequius: Legationis Turcicae Epistolae quattuor – Oghier Giselin van Boesbeeck: Vier brieven over het gezantschap naar Turkije

Bernard Lewis: Isztambul és az oszmán civilizáció. Gondolat, Budapest, 1981

Káldy-Nagy Gyula: Szulejmán. Gondolat, Budapest, 1974

Lettres de Baron du Busbecq. Paris, 1748

Matuz József: Az Oszmán Birodalom története. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1990

Tardy Lajos: Régi magyar követjárások Keleten. Akadémiai Kiadó, Budapest, 1971

The Turkish letters of Ogier Ghiselin de Busbecq. Transleted by Edward Seymour Forster with a foreword by Karl A. Roider. LSU Press, 2005

Képek forrása: wikimedia.org

Horváth Krisztián – Türkinfo