Egy váci török: Baharev Ali

Bulgária egyik legszebb tája a Rodope hegység. Szépsége mellett Orpheusz legendája is e tájhoz kapcsolódik. Itt született a hegységben az a mitikus énekes, aki a hangjával elbűvölte az embereket, vadállatokat és madarakat. Az erdőségek a mai napig visszhangozzák a helyi duda hangját. Nemcsak legendák születtek, hanem emberek is élnek itt: keresztény és muzulmán bolgárok, síita és szunnita törökök, keresztény és muzulmán cigányok. Baharev Ali vallomása: 1939 májusában, a Rodope hegységben születtem, örökzöld fenyőfák között, ahol teljes csend uralkodott. Ebben az időben nem létezett motoros közlekedési eszköz. Gondtalan folyhatott volna gyermekéletem, de sajnos nem így történt. Nyári szünetben apám birkákat küldött legeltetni. 8-9 éves korban, már, mint fiatal juhász apám nagy büszkeségére első segítője lettem.

Mindennapok csendes folyásában azonban megjelent az ördög két vérszomjas farkas képében, akik megtámadták a birkáimat. Libabőrős lettem, a hajam égnek állt a félelemtől, de szerencsére nem bénultam le, hanem a kezemben lévő bottal, kiabálással sikerült elválasztani a birkákat a farkasoktól. Szerencsére a számlálásnál kiderült, hogy nincs hiányom. Nagy büszkeség öntötte el kis juhász szívemet, igazi hős lettem.

Történelem: „A török eredetű bolgárok ma szláv nyelven beszélnek..” írta Schmidt József nyelvész 1925-ben a Nyugat, 20. számában . Ennek ellenére Bulgáriában már a húszas években törökellenes hangulat alakult ki. Mivel a demográfiai adatok azt mutatták ki, hogy a muzulmán lakosság: törökök, pomákok {bolgárul beszélő muzulmánok} száma rohamosan nőtt, a bolgár állam török-bolgár lakosságcserével igyekezett az arányok megváltoztatására. Már 1925-ben, majd 1933-ban és 1935-ben is sor került erre. A népcsere mellett fokozatosan csökkentették a törökök kisebbség jogait. 1945 után, a kommunista rezsim kialakulásával, látszólag változott a bolgár kisebbségi politika, melyet Moszkva, a sztálini modell határozott meg. A.V. Novicsev leningrádi professzor, török-történelem szakos tanár irányításával részlegesen visszaállították a török nyelvű oktatást.

A központi pártlap török fordítása lett a kisebbség lapja. Az egyetemeken a Szovjetunióból érkezett tanárok, azeriek tanítottak: török nyelvet, irodalmat, filozófiát, fizikát és matematikát. Az ateista harc kevésbé ért el sikereket a vallásos törökök körében. A kivándorlás sem szűnt meg. 1951-ben 110 ezren emigráltak Törökországba. Ez a szám növekedett volna, ha a „fiatal állam” „elbírta” volna a hírtelen megnövekedett létszámot. Ezért a határt török oldalról lezárták. Baharev Ali vallomásából: 1952-ben családom Nyugat- Bulgáriából Kelet- Bulgáriába költözött, ahol nagy számban éltek törökök.

Itt, Omurtag városában török középiskolában folytattam megkezdett tanulmányaimat. Sajnos egy váratlan fordulattal a vezetőség megszüntette a török oktatást és az utolsó két évben bolgárul folyt a tanítás, így lettem igazi bilingvista {kétnyelvű}. A nyelvtanulás igazi hobbymmá vált. Mivel Bulgáriában az információk zömmel bulgárul folytak, jól megtanultam a bolgár nyelvet, magasabb irodalmi szinten, mint az anyanyelvemet. 1969-ben egy eszperantó nemzetközi tanfolyamon vettem részt a nyelvek iránti hobbym részeként. Itt ismerkedtem meg későbbi feleségemmel.

1970 –ben bolgár- szovjet 2 éves munkaszerződés alapján, elhagytam hazámat, és Észak Kaukázusba mentem, ahol olajfeldolgozó üzemeket építettünk. Itt konkrét tapasztalatokat szereztem a különböző népek nyelveiről és szokásairól, akiknek közös nyelvük az orosz volt. Ez a közös nyelv kötötte össze őket, nem ellenségeskedtek, békében éltek egymás mellett. Sajnos ez az akkori Bulgáriára nem volt jellemző, mert erőszakkal kötelezték a szláv név viselésére a törököket, így engem is, és a családomat is!

Történelem: Todor Zsivkov hatalomra jutásával megváltozott Bulgáriában a nemzetiségi politika. A török nyelvű sajtót és oktatást fokozatosan megszűntették, 1960 és 1976 között 220 ezer pomák nevét bolgárosították. 1977-ben 66 ezer török hagyta el az országot, melyhez a hatalom „örömmel” járult hozzá. 1984 decemberétől erősítették az asszimiláció folyamatát. Ez a bulgáriai törökök névváltoztatását jelentette.. Az „újjászületési folyamat”- ként a zsivkovi vezetés elrendelte, hogy minden török nemzetiségű lakos bolgárosítsa nevét. Egyben korlátozták a török nyelv használatát a nyilvános helyeken, valamint a muzulmán vallás gyakorlását. Több nagyvárosban bezárták vagy lerombolták a mecseteket. A katonaságot is felhasználták a kényszerítő intézkedések végrehajtására.

Mintegy 40 ezer ember került börtönbe, munkatáborba, mert megtagadták nevük bolgárosítását. Új személyigazolványt adtak ki. Ebbe már csak bolgár nevek kerülhettek, ahogy a születési és házassági bizonyítványokba is. Megtiltották a hagyományos nemzeti öltözet viselését. A bulgáriai törökök megjelölésére új meghatározásokat találtak ki. Például: a „török etnikai tudattal rendelkező bolgárok”, „törökösített bolgárok”, „iszlamizált bolgárok”, „muzulmán vallású bolgárok”, „visszaállított nevű bolgárok”, stb. Bolgár Kommunista Párt 1977-es kongresszusán Zsivkov kijelentette, hogy az ország gyakorlatilag homogén, és törölték az alkotmányból az etnikai kisebbség kifejezést.

Baharev Ali vallomásából: 1973-ban szerződésem lejártával Magyarországra jöttem, hogy családot alapítsak, és a közös eszperantó nyelv alapján éljek békességben feleségemmel és jövendő gyerekeimmel. Magyarországot azért választottuk közös hazánknak, mert itt jobbak voltak az életlehetőségeink. Feleségem gyógypedagógus volt, szakmája a magyar nyelvhez kötődött, lakása is volt, igaz kölcsöntartozással, nekem csak érettségim, és betanított szakmáim, így mindenképpen tanulnom kellett, és úgy gondoltuk elég egy családban egy tanuló. Nem volt könnyű adaptálódni. Egy csepp voltam a tengerben ahol mindenki másként beszélt, ahol a munkatársaim, tárgyakra mutogattak és megnevezték, én, mint kisgyerek utánuk mondogattam. Munkatársaim szabadon beszéltek hozzám, sokat köszönhetek nekik.

Feleségemmel kezdetben csak eszperantóul beszéltünk, de később pont a nyelvtanulásom felgyorsítása érdekében magyarul. Feleségem azt mondja, hogy a családjában most már két kultúra keveredik. Külföldön élő emberekre jellemző, hogy a testük az új hazájukban él, de a gondolatuk, az álmaik szülőhazájukban szállnak vissza. A gyerekkori emlékek nagyon erősen vésődnek az emlékezetbe, kitörölhetetlenek. Magam előtt látom apám kertjében tavasszal a virágzó almafákat, ősszel az ágakról csüngő piros gyümölcsöket, télen, ahogy a kertet puha hó fedi, és hallani a patak csobogását, a fenyőfák susogását.

1974-ben beiratkoztam az egyetemre, és orosz – eszperantó szakos tanárként végezem. Tanári pályámat Nagymaroson kezdtem az általános iskolában, majd Vácra kerültem. Először, mint nevelőtanár a gépipari technikumba, majd a váci gimnáziumba, ahol oroszt és eszperantót tanítottam. Az akkori helyzetben az emberek esztelenül tiltakoztak az orosz nyelv tanulása ellen. Nem szívesen tanulták az oroszt, mint kötelező nyelvet, de ugyanakkor nem szívesen tanultak más nyelveket sem, nem látták gyakorlati hasznát. Az eszperantót szívesen tanulták egyszerűsége miatt. Könnyebben értek el sikereket, nyertek versenyeket, jutalomkönyveket. Ezeket, a könyveket aztán úgy őrizték, mint egy szent Bibliát.

Vácott élénk eszperantó élet folyt. Örömmel tölt el, hogy ismerhettem, sőt atyai barátomnak mondhatom Bénik Gyula nyomdászt, aki a klub megalapítója volt, és számos eszperantó könyv és újság nyomtatását végezte. A klub a Madách Imre Művelődői Központban a mai napig működik.

Baharev Ali ma a váci eszperantócsoport vezetője. A következő kérdés adódik: mennyire sikerült „azonosságát” megtartania, és átadnia utódai számára?

Gyermekeinket szerettem volna anyanyelvemre megtanítani, kislányunkat el is kezdtük eszperantóra tanítani a magyar mellett. Ekkor 3 éves volt, és nyáron, amikor hazamentünk, ott a török és a bolgár nyelvű közegben elkezdett dadogni. Feleségem megijedt, hogy az élettani dadogása állandósul, és leálltunk a nyelvtanítással. Jelenleg angolul beszél, Amerikában egyetemet végzett és végez most is. Fiunkkal nem kísérleteztünk. Ő csak az iskolában tanulta az angol és a francia nyelvet. Más nyelv tanulásától elzárkózik, „holnapra” halasztja. Ő még velünk él, de nem tudjuk, mit hoz a jövő. Bulgáriával, családommal a kapcsolatot a technika fejlődésével gyakrabban tudom tartani. Törökországba 65 évesen jutottam csak el. Ekkor beszereztem néhány török könyvet, amit azóta is örömmel forgatok. Sőt már volt török tanítványom is. 1996-ban nyugdíjba mentem, de az eszperantó tanításával nem szakítottam, hiszen a diplomához nyelvvizsga szükséges, és nagy szükség van a munkámra.

Bulgáriában a török lakosság zöme nehéz fizikai munkát végzett (dohánytermesztés, bányászat), és aránylag jól keresett. Míg a bolgár többség gazdasági gondokkal küzdött. Katasztrofálissá vált az áruhiány, és egyre jobban közelített Bulgária a gazdasági csődhöz. Az ország állapota elvezett Todor Zsivkov bukásához, a bolgár rendszerváltozáshoz. Az úgynevezett „nemzetállamok” nehezen kezelik a területükön élő kisebbségeket. Talán, mert attól félnek, hogy az etnikai csoportok önállósodnak, államot alapítanak, vagy egyesülnek „testvéreikkel”.

Székelyhidi Ferenc