Dobrovits Mihály: SZEX ÉS ISZLÁM

Csók és csador

Van valami kettősség abban, ahogy az európai ember az iszlám világ nőihez viszonyul. Egyfelől szinte mindenki meg van arról győződve, hogy az iszlám világban a nőket lelketlen tárgyaknak tekintik, ami természetesen nincs így; másfelől ha csak meghallja az európai, s főként férfi, azt a szót, hogy hárem, egyből a csodák birodalmában érzi magát. Ó, ti odaliszkok, ó, ti Zulejkák! Ám a háremek nem létező titkos gyönyörei helyett az iszlám világban lényegesen prózaibb a szexuális élet.

A legrosszabbul az iszlám nők közül kétséget kizáróan azok jártak, akik hárembe, különösen pedig ha uralkodó háremébe kerültek. 1616-ban például azért végezték ki Dzsahángír indiai nagymogul (1605-1627) egyik háremhölgyét, mert egy eunuchhal csókolózott. De nem értek dicsőbb véget azok a megunt isztambuli háremhölgyek sem, akiket az egyébként az első reformszultánnak tartott III. Ahmed (1703-1730) egyszerűen a Boszporuszba fojtatott. Nem jártak jobban a háremek mindenható gazdái sem. A világbíró török szultánok minden hárembeli látogatását feljegyzésekben rögzítették, s amíg a nagy hatalmú szultáni anyák éltek, az ő jóváhagyásuk kellett a kiválasztott hölgy felkereséséhez, akit innentől kezdve társnői irigysége követett mindenhová. A legjobban még azok jártak, akiket a háremből férjhez adtak valamely előkelőséghez. A nagy többséget azonban nem várta több, mint a szürke cselédsor.

A mindennapok szexualitása

azonban távol áll ettől. Az iszlám jog, a saría ugyan elvben lehetővé teszi, hogy a férfi négy törvényes feleséget tartson, illetve férfiként közeledjen a házában élő rabnőkhöz, ám ennek anyagi és fizikai terheit gyakorlatilag alig valaki tudja vállalni. A közel-keleti poligámia jószerivel éppen olyan fikció, mint a nyugati monogámia. Az iszlám világban élő családok zöme monogám, illetve csak akkor egészül ki második feleséggel, ha az első inkább lenne nagymama, mint asszony. Kivételt ez alól jószerivel csak a gazdag, Öböl menti olajországok képeznek, ahol ma is divat két, egy fehér és egy fekete, feleség tartása. Maga az iszlám elviekben csak a heteroszexuális, házastársi kapcsolatokat ismeri el szabályosnak, a gyakorlatban azonban ez alól jócskán van kibúvó. Az Öböl-országokban, de általában az arab világban meglehetősen gyakori a homoszexualitás, amit az iszlám világban Lót bűnének tartanak. Előfordulhatnak alkalmi kapcsolatok, létezik a prostitúció is. Ez utóbbi létjogosultságát éppen az adja, hogy bár megnősülni elvben könnyű, s kötelező is, ha valakit nem jegyeztek el gyerekkorában, a gyakorlatban hihetetlenül nehéz társat találnia. A menyasszonyváltság és a lakodalom költségei ugyanis magyar pénzben milliókban mérhetők, s ezt a legtöbb iszlám országban a mai napig be is vasalják; de ha a menyasszonyváltságot meg is ússza valaki, a két-háromszáz fős lakodalmat nem kerülheti ki semmiképpen. Ráadásul éppen a legszegényebb és legelmaradottabb vidékeken külön üzletággá fejlődött a házasság. Egész családok remélik jövőjük megalapozását leányuk sikeres kiházasításától, hogy az így kicsikart pénzt szinte azonnal el is költsék a fiuk megházasítására. A muszlim esküvő legérdekesebb sajátossága, hogy voltaképpen a házasulandó felek nélkül zajlik. Bár elméletben a menyasszony beleegyezése nélkül nincs esküvő, őt a szokások szerint apja vagy a fivére képviseli. Még érdekesebb, hogy adott esetben a vőlegény is képviselhető. Dél-egyiptomi családi ismerősünkkel esett meg még ötvenes évekbeli diákkorában, hogy egyetemi vakációjáról arra ért haza: már házas ember.

A tilalmak száma

a szexualitás nyílt vállalása mellett lényegesen magasabb, mint az a mai Nyugaton megszokott. Ezek legelsőbbike a meztelenség tilalma, ami az egyneműek között is érvényes. Az iszlám hagyomány szerint a férfiak esetében a köldök és a térd közötti rész az, amelyet idegenek előtt feltétlenül el kell takarni. Ez a szabály még a közös fürdőkre is kiterjed. Itt ágyékkötőt vagy legalábbis tiszta alsónadrágot illik viselni. Ugyenez vonatkozik a muszlim nőkre egymás között. Elvben ők is csak a köldök és a térd között eltakarva mutatkozhatnak egymás társaságában. Apja, testvére és a vele szemben házasságképtelen férfi hozzátartozói előtt a muszlim nő hátát és a hasát köteles még eltakarni (tehát például szoptathat), az összes többi, vele elvben házasságképes férfiak, továbbá minden nem muszlim férfi és nő előtt a keze és általában az arca kivételével mindent el kell takarjon. Ez alól a szabály alól csak az orvosi kezelés adhat kivételt. Legalább ennyire fontos, hogy a muszlim nő fedetten sem mozoghat kihívóan, idegenek előtt nem mutatkozhat felékszerezve, illetve lépéseivel nem kelthet zajt. S elvben csak a férfiak mögött s az út szélén járhat.

Mindezeknek a parancsolatoknak elvben éppen az az oka, hogy a női test látványa maga jelentené a szexuális kihívást. Az iszlám szigorú és könyvízű szabályainak sora tehát éppen arra vonatkozik, hogy ezt a kihívást semlegesítse. Ebből a szempontból az iszlám lényegesen realistább a többi világvallásnál. Semmi kivetnivalót nem lát a nemi vágyban, illetve az ilyen örömökben, feltéve, hogy azok kielégítése nem a „természet ellen” történik, illetve nem akadályozzák meg az esetleges fogantatást. Ezzel együtt számos tabut is tiszteletben kell tartaniuk a muszlimoknak. Tilos például házaséletet élni a ramadáni böjtben, illetve zarándoklat alatt. Szintúgy tilalmas a meditációra emlékeztető vallásos elvonultság (itikáf) során. Ugyanígy tartja az iszlám a hagyományos, Nyugaton is ismert tabukat is (gyermekágy, menstruáció stb.). Ugyanakkor az indok nélküli önmegtartóztatást (ílá), ha az a négy hónapot meghaladja, a házasságot megszüntető oknak tartja. Szintúgy tilos, ha a férfi többnejűségben él, az éppen kedvelten kívül a többi feleséget elhanyagolni. A feleség viszont szintén nem térhet ki alapos indok nélkül a férje közeledése elől. Az iszlám sajátossága, hogy elméletben a házasságon belüli szexuális kihágásokat is büntetni rendeli, s a megfelelő büntetés nélkül a házaséletnek szünetelnie kell. Van néhány olyan testi hiba és betegség is, amely bármely fél esetén válóoknak számíthat. (Ezenkívül az asszony kérheti a válást, ha a férfi a feleség beleegyezése nélkül legalább egy évig távol van, még akkor is, ha a feleségét eltartja. Ugyanez vonatkozik a három évre vagy annál hosszabb börtönbüntetésre ítélt férjekre. Az ismeretlen helyen tartózkodók esetén négy év türelmi időt szab a saría.)

Ami a konkrét szexuális életet illeti, ez természetesen nagyjában és egészében ugyanúgy zajlik, mint bárhol másutt. A különbség az, hogy a muszlim hívő számára ez éppen úgy a vallásgyakorlat (ibáda) része, mint mindennapjai bármely cselekedete. Erre is vonatkozik tehát az a szabály, hogy a hívő (illetve a pár) tudatos elhatározással (nijja),

isten nevével a száján

köteles cselekedni. S aki vallásos, ezt be is tartja. Még általánosabban követik azt a szabályt, amely a magömlés után mind a két fél számára teljes testi fürdőt ír elő. Ennek legalább a legközelebbi imára hívás (ezán) kezdetéig meg kell történnie. Tisztátalan állapotában a hívő el van tiltva az evéstől, ivástól és dohányzástól. Ezt szinte mindenki betartja. Éppen ezért van az, hogy az iszlám hagyomány különösen pártolja a pénteki közösségi ima előtti szeretkezést, mivel így a hívők testiekben tisztán és vágyaktól mentesen figyelhetnek az imára. (A pénteki közös ima az egyetlen, ahová elvben a nőket is elvárja az iszlám. ők egyébként otthon imádkoznak, bár természetesen máskor sincsenek a mecsetekből kitiltva.)

Ami magát a nemi aktust jelenti, az iszlám – szemben a keresztény hagyománnyal – nem fogja sovány kosztra híveit. Magától értetődőnek vesz olyan dolgokat, mint például az előjáték és a női orgazmus, amelyekre még egy évszázaddal ezelőtt is bűnös vágyként tekintettek volna Nyugaton. Ugyanakkor alapvető szabályként tartja, hogy a fogamzás gátlása minden esetben tilos. A házasság alapvető célja amúgy is a gyermekáldás, így a hívő muszlim nem zárkózhat el az elől, ha Allah gyermekkel kívánja megáldani kapcsolatát. Az iszlám felfogás szerint a fogantatás, lévén a lehetőség és a valóság között iszonyatos aránytalanság, úgyis inkább Allah, s nem az ember műve. Éppen ezért szigorúan tilos az orális vagy az anális közösülés. Ez utóbbi, történjék bár férfi és nő között, homoszexuális aktusnak számít, amelyet az iszám halállal rendel büntetni. A valóságban azért – főként az arab világban – meglehetősen elterjedt gyakorlatról van szó, amely nemcsak férfiakat, de nőket is érint.

Ha össze akarjuk foglalni mindazt, amit az iszlám a férfi-nő kapcsolatról s még inkább a szexualitásról tart, egy dolgot mondhatunk. Amit nem érthetünk meg, az nem az, hogy mi a nők szerepe. A XX. század végén élő nyugati számára sokkalta kevésbé érthető az érzelmek teljes hiánya. Az iszlámnak a szexualitásról alkotott fogalmaiban ugyanis nem a fizikai kizsákmányolás lehetősége az elvetendő. Ezt maga az iszlám is tiltja. Sokkalta inkább hiányzik számunkra egy fogalom. Az, ami a mi felfogásunk szerint a házastársakat igazán házastársakká teszi: a szerelem. Az iszlám rendszere erről mit sem tud – éppen ezért marad meg számunkra a könyve szerint értett iszlám igazi falanszterként.

Élet a fátyol mögött

Nyugaton a lehető legvadabb tévképzetek élnek a muszlim nők helyzetéről. Pedig ők nemcsak hogy nem követelik a hagyományos szerepek alóli felszabadításukat, de egyre határozottabban tiltakoznak ez ellen. Európában is egyre több muszlim lány fordít hátat a modern életmódnak s öltözik be a hagyományoknak megfelelően. És ezt igen gyakran a szüleik kifejezett tiltása ellenére teszik.

Az egységes iszlám világ

éppen úgy fikció, mint az egységes nyugati világ. Jóval több, mint évezredes története során irdatlan területen terjedt el és számtalan irányzatban él ez a vallás. Ezen a területen belül pedig sokkal nagyobbak a civilizációs különbségek, mint Nyugaton. Ezeknek a különbségeknek csak részben oka az európaiak behatolása. Létrejöttük alapvető magyarázata a vallásban keresendő.

Eltekintve a síitáktól, az iszlámban nincs papság és egyházszervezet. Következésképpen a végtelenül egyszerű dogmatika és a szigorú életmódszabályok mellett minden közösség szabadon gyakorolhatja a maga úzusát. Ennek alapja az, hogy a Korán, amelyben a muszlim nemcsak a szent könyvet, de magát a testté lett isteni igét látja, nemcsak hitbéli, de életmódbeli és jogi kinyilatkoztatásokat is tartalmaz. S arra, hogy ezeket hogyan értse és gyakorolja, egyszer s mindenkorra való örök példaadást lelhet annak a közösségnek a gyakorlatában, amely tanúja volt a kinyilatkoztatásnak. A próféta és a társai által létrehozott mekkai és medinai közösség gyakorlata (szunna) tehát élő hitforrás a számára. A hittudósi vélemények kikérésére és saját gyakorlat kialakítására csak olyan esetekben van szükség, amelyekről ezek nem rendelkeznek. Az útmutatások pedig, emberi vélelemre alapultak lévén, ellentmondhatnak egymásnak. A valós helyzet tehát az, hogy jelenleg két iszlám országban akár egymással homlokegyenest eltérő módon vélekedhetnek ugyanarról a kérdésről.

Ami a két nem viszonyát illeti,

ebben a kérdésben éppen annyi eltérés figyelhető meg, mint bármelyik másban.

Ellentétben a nyugati közvélekedéssel, a nők az iszlám szerint éppen olyan lélekkel bíró emberi lények, mint a férfiak. Éppen a boszorkányperekkel terhes, XVI-XVII. századi európai közgondolkodás hirdette a nők lelketlen és eleve alacsonyabb rendű voltát. Van azonban néhány olyan szabály, amely látszólag megerősíti ezt a félreértést. Az első, hogy az iszlám szigorúan ragaszkodik a két nem elkülönüléséhez (taszattur). S ezt a szabályt maradéktalanul keresztül is viszi. A két nem nemcsak öltözetével különül el egymástól, hanem voltaképpen két szférában él: a férfiaké a nyilvánosság szférája, míg a nőké az otthoné és a családé. Bár a hagyomány a szexuális vágyak kordában tartásának eszközeként magyarázza azt a szabályt, hogy a nők csak lefátyolozottan jelenhetnek meg a nyilvánosság előtt, többről van szó. Fátyluk, ha jelképesen is, az otthon négy falának biztonságát jelenti a férfiak uralta térben. Ha a muszlim nő ismét visszakerül saját nemének terébe, már nem viseli. Ez az elkülönülés visszafelé is teljes, hiszen idegen férfi soha nem pillanthat be egy muszlim otthon mindennapjaiba.

A második a nő vagyoni és jogi helyzete. Az iszlám vallási jog, a saría szerint a nő jogképes, örököl és szabadon rendelkezhet minden vagyonával. Ha az első szabály megfelelt az antik világ felfogásának is, amely a nőt és a családot szigorúan a res privata kategóriájába sorolta, ez túlmegy rajta. A klasszikus görög és római társadalmakban a nők vagyonával ugyanis férjük vagy gyámjuk rendelkezett. Sőt egészen a XIX. századig a nyugat-európai asszonyok vagyonát is a férjükéhez csapták. Két kikötés azonban van: a nő öröklési joga kisebb, mint a férfiaké (elhalt szülei után egy leány maximálisan fél részt, több leánygyermek maximálisan kétharmad részt örökölhet, ha nincs fivérük), továbbá, hogy vagyonát általában nem közvetlenül, hanem ágens útján kezeli. Ez lehet ugyan a férje, de nem kötelezően van így.

A nők része nem csak az örökléskor kisebb: egy muszlim férfi tanúvallomásával két muszlim nőé ér csak fel. Igaz, a saría-bíróságok előtt keresztény vagy zsidó egyáltalán nem tanúskodhat muszlimok ügyében.

Ami a művelődést illeti, a legtöbb muzulmán vidéken természetes, hogy – legalább a Korán olvasásának a szintjén – a lányokat is iskolázzák. Számos országban, még a vallásilag szélsőségesen bigott Buharai Emirátusban is természetes jelenség volt a tanítónő, leggyakrabban a falusi mulla felesége vagy lánya. Az iszlám egyébként nem tiltja a nők művészeti vagy tudományos tevékenységét, sőt azt sem, hogy politizáljanak.

Az európai gondolkodás számára leginkább elfogadhatatlan azonban

a muszlim házasság

intézménye. Az iszlám jog, a saría engedélyezi a többnejűséget. Igaz, ennek jócskán vannak gátjai. Egyfelől anyagiak, hiszen a muszlim férfi nem pusztán eltartani köteles feleségét, de erről a képességéről még a házasságkötés előtt bizonyságot kell tennie, mégpedig nemcsak jegyajándék formájában, hanem kellő kaucióval (mahr) is. Ez utóbbi szolgál biztosítékul a nőnek esetleges özvegysége vagy esetleges eltaszíttatása esetére. Ez utóbbi, a válás (talák) a férfi kizárólagos joga. Igaz, hacsak nem tud rá alapos indokot adni, nemcsak a kauciót veszíti el, de az „arcát” is a társadalom előtt. A válás viszont bizonyos szabályok szerint érvényteleníthető. Ekképp érthető, hogy az iszlám világban is a monogámia a legelterjedtebb.

A házasságkötés formája is eltér a nálunk megszokottól. Az iszlám házasság ugyanis szigorúan magánjogi aktus. A házassági szerződés megkötésekor elegánsabb, ha a menyasszony a diszkrét távolból, képviselője útján nyilvánítja ki beleegyezését. Rabszolganő feleséggé tételéhez pedig semmilyen külön jogi procedúrára nincs szükség.

A valóságos helyzet

azonban sokkalta változatosabb, mint a saría. A nők helyzete már korábban is más és más volt országonként. A modern kor hatására a differenciálódás még tovább ment. Igaz ugyan, hogy a legtöbb iszlám országban – ott is, ahol átvették a nyugati büntető- és polgárjogot – a saría a házassági és családjog alapvető forrása, de történtek lépések a nyugati családjog bevezetésére is. Legtovább Törökország ment el, ahol a svájci családjogot használják.

Mindezeknél érdekesebb, hogy miért tapasztalható e folyamatok visszája. A muszlim nők ugyanis nemcsak hogy nem követelik a hagyományos szerepek alóli felszabadításukat, de egyre határozottabban tiltakoznak ez ellen. A török egyetemeken évek óta folyik a vallásos lányhallgatók részéről a hagyományos női viselet jogáért vívott küzdelem. Kiemelkedő szerepet játszottak a nők az iráni iszlám forradalomban, s Khátamí elnök is csak a túlzó tilalomfák megszüntetését ígérte, nem a saría eltörlését. Mi több, akár Törökországban, akár az arab országokban, de még Európában is egyre több muszlim lány fordít hátat a modern életmódnak s öltözik be a hagyományoknak megfelelően. És ezt igen gyakran a szüleik kifejezett tiltása ellenére teszik.

Ez az

iszlámba menekülés

lényegesen több, mint egy múló divat. A modern életforma kihívásaitól és frusztrációitól akarnak megszabadulni azok, akik ezt választják. Még akkor is, ha a fentiekben kifejtett vallási szabályok néhol bornírtak, különösen, ha szándékosan a modern élet ellen akarják őket fordítani. (Miközben a világ a tálibok cselekedeteire figyelt, súlyosabb precedenssel álltak elő az Emirátusokban, ahol előbb felmentettek, majd halálra ítéltek egy tizenhat éves Fülöp-szigeteki cselédlányt, Sarah-t, aki megölte hetvenéves munkaadóját, aki testileg közeledett hozzá. A nemi erőszaknak ellenállni természetesen jogos önvédelem az iszlámban is. Ha azonban a rabnőkre vonatkozó paragrafust tartjuk szem előtt, egészen más helyzet áll elő. A lányt végül negyvenezer dollár vérdíj lefizetése ellenében egy év börtön és korbácsolás után engedték el.)

Az extrém esetektől eltekintve azonban a hagyományos szabályok alkalmazása gyakran kedvezőbb lehetőségeket nyújt a nőknek, mint az erőltetett modernizáció. Ez az utóbbi ugyanis arról beszél, aminek lennie kéne, a saría pedig arról, ami valósan létezik. Elismeri a nőknek azt a jogát, hogy ha akarnak, akkor feleségek és anyák legyenek elsősorban, és felmenti őket a munkaerőpiacon való kényszerű megjelenés alól. Lényegesen könnyebben vezeti rá a fiatalokat nemi szerepeik elsajátítására, anélkül, hogy kudarcok sorozatát kellene kockáztatniuk. Mivel az iszlám sosem tagadta a házasélet örömforrás voltát, nem volt szükség szexuális forradalomra. Tekintve, hogy a vallás szabályai erre is kiterjednek, a felvilágosítás és információ tekintetében lényegesen természetesebben állnak e kérdéshez, mint Nyugaton. Különösen fontos ebből a szempontból, hogy a leendő házasfelek találkozásának elvi tilalma mellett a két fél általában jól ismeri egymást, igen gyakran gyermekkora óta. A modernebb országokban gyakori a szabad párválasztás is, amikor a szülők a gyermekek akaratát követve kéretnek meg valakit. Amellett, a stabil családrendszer okán gyakorlatilag mind a két fél kész életsémával megy neki a házasság érzelmi és gyakorlati részének. Gond akkor van, ha az iskolázottsági fokok eltérése folytán a nő konzervatívabb, mint a férfi, s ezért azt archaikusabb életmódra kényszeríti. A fordított eset lehetetlen, hiszen iskolázott lányt semmi pénzért nem adnak műveletlen férfihoz. Ha a dolgok valamiért nem mennének, akár azért, mert a felek nem illenek össze, akár pedig azért, mert a férj még inkább lenne férfi, míg az asszony már inkább nagymama, akkor a saría még mindig ad egy esélyt. Mielőtt felháborodnánk

a többnejűség lehetőségén,

fogjuk fel ezt inkább úgy, mint a nyugat-európai válás egy szelídebb formáját. A háremek mindig ritkák voltak, és ma már gyakorlatilag nem léteznek. Ugyanakkor a többnejűség lehetővé teszi, hogy egy férfi úgy alapítson másik családot, hogy az elsővel is megmaradjon a kapcsolat. Az iszlám e ponton nem tesz mást, mint hogy törvényesíti azt a gyakorlatot, amelyet a Nyugat bűntudattal követ. Ehhez persze az első feleség beleegyezése szükséges, de általában ez automatikus. Sőt előfordul, hogy az első feleség maga beszéli rá a férjét erre a lépésre. S bár a második feleség helyzete általában nem könnyű, de lényegesen jobb, mint azoké az európai nőké, akik vagy nős emberek szeretőiként, vagy pedig családok szétrombolóiként élnek. Sőt némelyik arab országban kifejezetten a független női egzisztencia megteremtésének egyik lehetséges módja lett ez.

Mielőtt ezek után arra gondolnánk, hogy muszlim családot alapítunk, tisztáznunk kell ennek a hátrányait is. Ha nem igaz a nők jogfosztottsága, lényegesen fontosabb

a személyiség és az életmód

szabad alakításának lehetetlensége mind a két nem számára. A muszlim, aki vallásának alaptétele szerint átadta magát az isteni akaratnak és a parancsolatoknak, valóban megszabadul az egyéni döntések kockázatától. Cserébe azonban el kell hogy fogadja az egyénisége és a szabad akarata korlátozását. Az iszlám családjogra ez éppúgy érvényes, mint bármi másra. A gondosan körülbástyázott életmódpályák mögül ugyanis lassan-lassan kiölődnek az emberi kapcsolatok. A tálibok, illetve az ultrafundamentalisták viselkedésében ugyanis a lehető legkevésbé szabad nőgyűlöletet látnunk. Sokkalta jellemzőbb rájuk a levitizmus, a szabályok túlzásba vitele, amely már nem egy magatartásmintát, hanem bármiféle magatartásminta hiányát igyekszik leplezni. Ha úgy tetszik, kisebbségi komplexust, amely a kihívások és a válaszlehetőségek nem adekvát voltából fakad. Jelen esetben a modern világ és a hagyományos értékrend túl drasztikus összecsapását kell az okok között látnunk. A XXI. század iszlámja azonban valószínűleg már túllép ezeken a kínokon.

Dobrovits Mihály- SZEX ÉS ISZLÁM
Elektronikus kiadás: Terebess Ázsia E-tár
Forrás: http://www.mancs.hu

Kép: valasz.hu