2024. október 2.

Párbeszéd

Párbeszéd

Iszlám: hogyan lett a békéből háború?

Kevesen tudják, hogy az iszlám és a béke, azaz szalám kifejezések egy tőről fakadnak. Vajon miért szerepel mégis a köztudatban az iszlám egy erőszakos,...

„A történelmet a történészekre kell bízni”

Sakir Fakili török nagykövet szerint Németország az örmény népirtással partnerországot keresett saját sötét történelme mellé Amikor már végre úgy tűnt, hogy sikerült működő alkut kötni...

Isztambul – Félni vagy nem félni?

Ezt a fajta remegést nem lehet körülírni, a gyomorból indul és hullámokban terjed szét a belső szervekre, majd hidegrázásban végződik. Az ember próbál nem...

Iszlám és demokrácia: a török modell

Cikksorozat keretében mutatjuk be iszlám és demokrácia összeegyeztethetőségét a XXI. században országtanulmányok alapján. Előző írásunkban általánosan az iszlám és a demokrácia kapcsolatával foglalkoztunk,...

„Egy ember életének kioltása még Mekka lerombolásánál is súlyosabb bűn”

Abdulrahman Abdulrab Mohamed Jemenben született és nőtt fel, de idén Magyarországon lett az Év Orvosa. A friss HVG portréjában megszólaltatott Abdul bácsi, ahogy mindenki...

Flesch István: Ahmet Altan súlyos mondata

Semmi okunk kételkedni abban, hogy a török olvasók a színtiszta igazságot olvashatták, láthatták a tárgyilagosnak számító Hürriyet című napilap fényképekkel illusztrált oldalain: kurd PKK-gerillák...

Törökország Davutoglu után, az elnöki rendszer előtt

Davutoglu távozása után Erdogan embere került a miniszterelnöki székbe. Binali Yildirim legfőbb feladata az lesz, hogy levezényelje az alkotmánymódosítást. A külpoltikában nem várható...

Amerika ősbűne nélkül Iszlám Állam sem lenne

Idén áprilisban kapta meg második Pulitzer-díját a nemsokára magyarul is megjelenő Fekete Lobogók – Az Iszlám Állam felemelkedése című könyvéért. A The Washington Post...

Pataky István: Török idők

Diktatúra épül Törökországban. Bármennyire is lejáratták, elkoptatták vagy éppen relativizálták világszerte a hatalom korlátlan terebélyesedésére, az elnyomásra vonatkozó megállapítást, nehéz másként megfogalmazni azt, amit...

Flesch István: „Megtagadta” Erdoğant egy világhírű nyugati tudós, aki eddigi feltétlen hívének számított

Bármilyen sikeres, magabiztos és tapasztalt politikus is a Török Köztárság elnöke, aligha hihető, hogy ne érintette volna igen érzékenyen egy diplomáciai jelentés, amelyet május...
16,474FansLike
639FollowersFollow