Egy ponttal voltak jobbak a törökök a cseheknél
Prága – Hazai pályán kapott ki Eb-csoportellenfelünk.
Tegnap este a csehek a törököket fogadták edzőmeccsen. Nem született meglepetés, szoros, izgalmas csatában – ahol elsősorban mindkét...
Röplabda: döntetlennel kezdett Isztambulban a női válogatott
Lejátszotta első edzőmérkőzését Isztambulban, a szeptember végi Európa-bajnokságra készülő női röplabda nemzeti csapatunk. Az ellenfél a török U23-as válogatott volt, amely megnyerte az első...
Egykor az új Zidane-nak tartották, ma a török élvonalba igazolt
Samir Nasri hétfőn elhagyta a Manchester City együttesét és a török Antalyasporban folytatja karrierjét, tudatta az angol klub hivatalos honlapján.
A 30 éves francia középpályás...
Ezen a napon: Az első Török Nagydíj
12 évvel ezelőtt, 2005-ben új országot fedezett fel magának a száguldó cirkusz: a mezőny Törökországban vendégeskedett. Az ezen a napon rendezett versenyt Kimi Räikkönen...
Védhetetlen öngól a 69-szeres válogatott védőtől – VIDEÓ
A török csapat meglepő vereséget szenvedett az Európa Ligában.
Az Európa Liga-selejtező negyedik fordulójában, csütörtök este a török Fenerbahce 1-0-s hátrányban volt a 92. percben,...
Barcelona: Törökországban folytatja a középpályás
Török sajtóértesülések szerint a Galatasaray labdarúgócsapatában folytatja pályafutását Arda Turan.
A CNN Türk számolt be róla, miszerint a két klub mindenben megegyezett, és a 30...
Videó – Pepe már az első meccsén betalált a török bajnokságban
Megszerezte első gólját Pepe, a Real Madrid korábbi labdarúgója új klubjában, a török élvonalbeli Besiktasban. A portugál védő a bajnokság első fordulójában fejjel volt...
A Galatasaray lecsapna a Barcelona játékmesterére
A török labdarúgó-bajnokságban szereplő Galatasaray elnöke, Dursun Özbek visszacsábítaná a klubhoz a csapat korábbi sztárját, az FC Barcelonát erősítő, 97-szeres válogatott Arda Turant.
A 30...
A Galatasarayba igazolt a Manchester City brazilja
A Galatasaray szerződtette a Manchester City brazil középpályását, Fernandót.Fernando 2014-ben a Portótól igazolt Manchesterbe, több mint 100 meccse volt a Manchester Cityben.
A 30 éves...
Török ellenfelet kapott az Olaj a FIBA sorsolásán
Csütörtökön tartották Münchenben a FIBA Europe Cup selejtezőinek sorsolását, illetve a csoportbeosztást is nyilvánosságra hozták.
A magyar csapatok közül az első selejtezőkörben a Szolnoki Olaj...