Az egyik tanulság, hogy nem elég összefogni a demokratákat a politikai spektrum minden szegmenséből ahhoz, hogy szembe lehessen szállni az új jobboldallal.

- A közvélemény-kutatások semmivel sem megbízhatóbbak, mint a jóslatok. Ez az első következtetés, amit le lehet vonni a törökországi elnökválasztás eddigi eredményéből. A másik két tanulság sem túlságosan konkrét, ugyanis normális esetben a hiperinfláció, a szabadságjogok elfojtása és a korrupció a lehető legmegalázóbb vereséget kellett volna, hogy eredményezze Recep Tayyip Erdogan és pártja számára.
A második tanulság: hogy mindez nem történt meg, és fél Törökország mindezek ellenére hű maradt hozzájuk, az azért van, mert a választások már nem elsősorban a gazdasági kérdéseken dőlnek el.
Már nem igaz, amit Bill Clinton és előtte politológusok több nemzedéke vallott („it’ s the economy, stupid”), mert a világ annyira bizonytalanná vált, és az utóbbi évtizedek fejleményei olyan komoly aggodalmakat keltenek az emberek nagy részében, hogy szinte mindenütt minden második választó a nemzeti határok és a mitikus múlt menedékében, a másik elutasításában és a nacionalizmus feltámadásában keres védelmet.