Békés hatalmi kísérlet

Amikor 2003-ban a török Nagy Nemzetgyűlés nem járult hozzá, hogy amerikai csapatok török területről is támadják Irakot, sokan meglepődtek a karakán döntés hírére. Pedig a következő évtizedben Törökország váratlanul megkísérelt önálló távlati külpolitikát teremteni, mégpedig békés eszközökkel. Erre biztos alapot nyújtott, hogy az új politikai erő, az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) 2002 és 2013 között kilenc alkalommal nyerte meg az országos választásokat.

Nyugaton már az ezredforduló óta többen felhívták a figyelmet arra, hogy a kétpólusú világ után formálódó nemzetközi kapcsolatokban meghatározókká válhatnak a kulturális vonatkozások. Samuel Huntington pedig kifejezetten a civilizációk összecsapásáról beszél 1993-ban megjelent könyvében. Erre készülve az Egyesült Államok a moszlim társadalmak átalakulásának kézben tartására 2002-ben már létrehozta a Greater Middle East Partnership Iniciative tervét. A törekvés a mérsékelt iszlám nyeregbe segítése volt a szélsőséges dzsihadizmussal szemben. A lendületben levő Erdoğan – akkor miniszterelnök – 2004-ben pedig meghirdette, hogy Törökország a mérsékelt iszlám mintaországa lesz. Így közel-keleti politikája döntően a közösségi és kulturális diplomácia eszközével kívánt élni. Ez találkozni látszott azzal a nyugati elvárással, amely szerint a moszlim országokat be kell tagolni a Nyugat irányította új világrendszerbe. Ebben nagy várakozással tekintettek a megújult Törökországra. Az oszmán múltból fennmaradt félelmeket és ellenszenveket pedig mi oldhatná jobban, mint a „puha hatalom”: a kultúrára és közös értékekre épülő befolyásolás? Az ilyen közösséginek nevezhető diplomáciát Törökország azzal a kijelentéssel indította el, hogy szerinte nincs megold(hat)atlan kérdése környezetével. Az AKP-kormányok akkori külügyminisztereként Ahmet Davutoğlu professzor saját lábára állította a török külpolitikát, és új vezérlő szempontokat hozott be. Szerinte Törökország központi helyzetű, így válhat térségi hatalommá. Legyen tehát donorország, és a moszlimok felé a megoldásokon dolgozó világpolitikai cselekvő. Felfogását a „stratégiai mélységről” még 2001-ben írt könyvében bontja ki.

Mennyiségi és minőségi változás következett. A Külügyminisztérium szerkezeti átalakítása mellett a külképviseletek száma tizenhárom év alatt hatvanöttel nőtt, Törökország stratégiai partnerségre lépett az Afrikai Unióval, és ide tartozik a NATO-beli aktivitás fenntartása mellett a kínai–orosz Sanghaji Együttműködés Szervezetével való kapcsolatfelvétel, a szomszédokkal közös Magas Szintű Stratégiai Együttműködés Tanácsai, a velük közös kormányülések, közös távlati tervek kidolgozása. Ugyanakkor számos intézmény alapítására is sor került, mint például a Közösségi Diplomácia Hivatala, a Yunus Emre Intézet vagy a külhoni törökök és közösségeik intézményrendszere. Ez utóbbinak kidolgozták az NGO-vá alakítását is. Jelmondata pedig így hangzott: „mindenütt ott vagyunk, ahol akár egy török is él”. Térségi üzleti tanácsokat alapítottak, és az aktivitás jellemzéséül két számadat: 2002 és 2012 között a török kivitel megtizennégyszereződött, és 183 milliárd dollárt fektettek be török vállalatok a Közel-Kelet térségében. A török együttműködés ügynökségén (TİKA) keresztül külföldre szóló segélyezési rendszer is beindult. A fejlesztési segélyek elérték a Közel-Kelet és Afrika szükséget látó területeit. Osztottak ösztöndíjat, biztosítottak egészséges ivóvizet, juttattak orvosi felszerelést, gyógyszert, kezelést és hozzájárultak a menekültellátáshoz. A Vörös Félholdat nemzetközi intézményként kapcsolták be tevékenységükbe.

Folytatás

Forrás: www.magyarhirlap.hu