Az igazi Nagy Szulejmán és kora 1/5: Viharfelhők Magyarország felett

Történeti háttér az immár végeérhetetlennek tűnő tv-sorozathoz, részletezve a Magyarország térségében lezajlott eseményeket.

I. Szulejmán oszmán szultán törökül SÜLEYMAN MUHTESEM (Szül. Trabzon, 1494. november 6. vagy 1495. április 27.– megh. Szigetvár, 1566. szeptember 6.) 1520-tól haláláig Európában a Nagy, Dicsõséges melléknevet kapta, a muszlim világban pedig az al-Kanuni (a Törvényhozó) melléknevet. Édesapja I. Szelim, édesanyja pedig Hafsa Hatun volt.

I. Szelim vagy Vitéz (Javúz) Szelim cselekedeteivel kiérdemelte a Rettenetes Szelim nevet (A janicsárok segítségével édesapját, II. Bajazidot megbuktatta, két testvérét és öt unokaöccsét megölette, a trónt pedig elfoglalta és fegyelmezetlenség miatt kivégeztetett a hadsereg elõtt két magas rangú tisztet. Bajazidot nemsokkal késõbb ugyancsak megölette. Fanatikus muszlimként gyûlölte az eretnek síitákat és mintegy 40 000-t legyilkoltatott. Tanácsadói csak nehezen tudták eltántorítani attól a tervétõl, hogy kiirtson minden keresztényt a Birodalomban. Kegyetlenségét mutatja, hogy nyolcévi uralkodása alatt 7 nagyvezír is áldozatul esett neki.), ugyanakkor létre hozta az oszmán tengeri haderõt, célszerû reformokat létesített és megzabolázta a janicsárokat*. Magyar O. ellen nem viselt háborút, a fegyverszünetet idõrõl idõre meghosszabbította. Legyõzte a perzsa sah hadait, elfoglalta Kurdisztánt, Mezopotámiát és 1516-ban Szíriát, Palesztinát, 1517-ben pedig meghódította a mamelukok által irányított Egyiptomot. Ezek után Mekka következett, és Szelim – mint a szent helyek védelmezõje – felvette a kalifa címét. Eltörölte azt a feltételt, hogy a kalifa a Quraish törzsbõl kell hogy származzon és ettõl fogva az oszmán szultánoknak jobban megnõtt a hírnevük a muszlim világban. Egyiptomi hadjárata után Rodosz felé fordult, de hirtelen betegség tört rá és meghalt uralkodásának kilencedik évében, közel ahhoz a helyhez, ahol az édesapja seregeit megtámadta és lemondásra kényszerítette. 1519-tõl kezdve csapatai hadat viseltek már a spanyolokkal is Észak-Afrikában és a Földközi-tengeren, amelynek végét már nem érte meg, de a konfliktus hosszú évtizedeken át ívelt, majdnem a század végéig. Állítólag India meghódítását is eltervezte, és õ volt az elsõ, aki a Szuezi-csatorna tervén gondolkodott.

Mikor Szulejmán 1520-ban trónra lépett, már komoly tapasztalatokkal rendelkezett az államirányítás terén. Nagyapja, II. Bajazid uralkodása alatt a Krím félszigeti Kaffa, apja idején pedig a Kis-Ázsia nyugati részén fekvõ Manisza szandzsákbégje (kormányzója) lett. Mint Magnezia kormányzója kimutatta kiváló kormányzó képességét, igazságszeretetét és szigorú erélyét a hanyag és lelkiismeretlen tisztviselõkkel szemben. Trónralépése után, először a birodalom belső helyzetét szilárdította meg, leverte a damaszkuszi pasa lázadását, majd édesapja politikájával ellentétben nyugatra fordította figyelmét, s I. Ferenc francia királlyal (ur. 1515-1547) szövetségben a Habsburg-ház nagy hatalmának megtörését tűzte ki politikájának fő céljául. A franciák később a teljes európai fronton együttműködtek a törökökkel. (Például, 1543-ban Esztergom ostromakor a törököket egy francia tüzéregység is segítette.) A többszöri pápai és más tiltás ellenére a törökök folyamatos ellátást kaptak a kor legmodernebb fegyvereiből, és az oszmán birodalomban is folyt fegyvergyártás, amelyet európai rabok, olasz és francia kalandor mesteremberek, és az inkvizíció üldözései elől főleg Spanyolországból menekülő zsidók segítettek. Amit a törökök nem tudtak pénzért megvenni vagy helyben legyártani, azt hadizsákmányként is megszerezhették. A diplomácia fonákságát mutatja, hogy Szulejmán egy idõre a pápai hatalommal is egy oldalra került.

Török szempontból, Magyarország megtámadása szükségszerűen következett be, a rutinszerűen működő oszmán hadigépezetet működtetni kellett, ugyanakkor a keleti perzsaellenes háborúkat be kellett fejezni. A Habsburgokkal szövetséges Magyarország már határos volt az Oszmán Birodalommal, egyszerűen útban volt Bécs előtt, ezért áttevődött ide a hadszíntér. A fiatal szultán úgy vélte, hogy az egykor Hunyadi János által védelmezett királyság elleni háború már nem jelenthet kockázatot számára, ezért 1521-ben hadat üzent II. Lajosnak (ur. 1516-1526), miután békeköveteit a magyar főurak börtönbe vetették, és május 18-án élete első hadjáratára indult körülbelül félszázezer fős seregével. Az oszmán hadvezetés megosztott volt a háborús célok tekintetében, végül a ruméliai török sereg Ahmed vezetésével Szabács, míg az anatóliai had Piri Mehmed nagyvezírrel Nándorfehérvár ellen vonult (állítólag, a szultán mégiscsak félt egy esetleges vereségtől, s ezért nem vezette személyesen az ostromot), amit a magyar haderő a határvédelem elavultsága, mozgósítási nehézségek és személyes ellentétek miatt nem tudott kivédeni. Szabács, Nándorfehérvár és Zimony elfoglalásával a török sereg egy széles rést ütött a délvidéki határszakaszon, de sikerét nem használhatta ki maximálisan, mert Szulejmán hátrahagyta az anatóliai seregeket egy esetleges perzsa támadás kivédésére. Ezzel azonban elvesztette azt a lehetőséget, hogy a Kemálpasazáde-krónikában leírt végcélját, Budát elfoglalhassa.

Részletek >>>

Magyar Irodalmi Lap