Az érem harmadik oldala

A júliusi puccskísérlet nyomán óhatatlanul felmerül a kérdés: vajon merre halad Törökország? Komoly átrendeződés tapasztalható nemzetközi politikai szempontból a Közel-Keleten, ezért még inkább aggasztó az instabil lábakon álló EU-szomszéd helyzete. De vajon csak európai szemmel nézve tűnnek kaotikusnak a török vezetés lépései, vagy tud valamit Erdogan, amit mi nem?

Amint erről gyakran hallhattunk az elmúlt hetekben, Törökországot puccskísérlet rázta meg július 15-én. Mivel az Európai Unió szomszédjáról van szó, fontos megismerni az államcsíny körülményeit, hiszen a Törökországban lezajlott események valamilyen módon hozzánk, európaiakhoz is kapcsolódnak. Az máris kijelenthető: nem egyértelmű, hogy a világpolitikában milyen oldalt képvisel a közel-keleti ország. Emellett számos ellentmondással is találkoztunk, és ezek fényében azt a kérdést is érdemes megvizsgálni, hogy Recep Tayyip Erdogan döntései, amelyek jelentősen átrendezték Törökország helyzetét a világpolitikában, hogyan jellemzik az államfőt, illetve ki vagy kik számára ígéretesek, esetleg hátrányosak.

Török belügyek a puccs előtti időszakban

Nyugatról nézve meglehet, hogy időnként értelmetlennek látjuk a török vezetés bizonyos lépéseit. Azonban érdemes megvizsgálnunk, hogy milyen ügyeket kell kezelniük a törököknek nap mint nap, amelyek a mi mindennapjainkban nem fordulnak elő. Amellett, hogy a szír határ menti török városokat időnként rakétatámadás éri török életeket követelve, két év béke után a kurd felkelők és a török kormányerők között is kiújultak a harcok. Miközben egyre gyakrabban érte terrortámadás a török városokat a Kurd Munkáspárt (PKK) részéről, a németországi Düsseldorfban tizenötezer Törökországból elszármazott kurd tüntetett a török elnyomás ellen az újév előtti napokban.

Az enyhén háborús hangulatú országban így kimondottan félti a hatalmát a török vezetés. Ezért minden támadást, akár fegyverest, akár szóbelit, egészen komolyan vesz. Ez lehet az egyik oka annak, hogy számos újságírót letartóztattak az utóbbi egy év folyamán, hiszen nagy részüket kémkedéssel vagy államtitkok közzétételével gyanúsítottak. Ugyanakkor nagyon sok esetben túlkapásokról értesültünk, hiszen gyakran azért is letartóztattak személyeket, mert állítólag „megsértették” az államfőt. Emellett sajtóorgánumokat is betiltottak, főként ellenzéki nyomtatott újságokat.

A török belpolitika egyik meghatározó eseménye viszont a miniszterelnök, Ahmet Davutoglu lemondása. Az ő helyébe az államfőpárti Binali Yildirimet választották meg. Ez tovább fokozhatta az ellenérzést azokban, akik kifogásolják, hogy Erdogan egyre inkább megerősíti a hatalmát.

Az államcsíny

A török szárazföldi csapatok és a légierő a demokrácia és az emberi jogok megvédése ürügyén hajtotta végre a július 15-ei államcsínyt. Fontos megemlíteni, hogy a puccskísérletben a teljes török hadseregnek csak kis hányada, másfél százaléka (8651 tagja) fordult a megválasztott kormány ellen. A rendőrség pedig kitartott a legitim hatalom mellett, és a segítségével sikerült visszaszorítani a puccsistákat.

A hatalomban maradt elnök, Recep Tayyip Erdogan szigorú megtorlást ígért, és azonnal elkezdte a „tisztogatást”. Köztisztviselők tízezreit tartóztatták le, vették őrizetbe, bocsátották el, vagy függesztették fel. Ezek között nemcsak katonák, hanem rendőrök, bírák, ügyészek, pedagógusok, egyetemi dékánok, sőt a miniszterelnökség alkalmazottjai, de két diplomata, és más vezető beosztásban lévő személyek is vannak. A számuk eddig meghaladja a hatvanezret, és folyamatosan növekszik.

A cikk folytatása>>>

kronika.ro