Az ég szerelmére! 1. rész

Lányregénybe illő helyszín, csinos magyar lány, helyes török fiú. Álljunk csak meg egy pillanatra! Lányregény? Valóság?… A mai naptól 5 héten át izgulhatjuk végig Levent és Lili mesés-valóságos, romantikus történetét. Rózsaszín szemüvegeket fel! Kovács Dalma sorozata következik.

2013. június 25., İzmir, Kuşadası

Levent élete fókuszát a holnapból alig egy hete helyezte át a mába, máris érzi új látószöge jótékony hatását. Félretette minden jövővel kapcsolatos aggodalmát, és zsebében lévő összes pénzéből elment nyaralni. İzmir szigetén felhívta az ott élő barátját, aki pont ugyanazon a helyen vakációzott feleségével. Nem sokkal később már egy kis csapat lógatta lábát felhőtlenül a tengerparton. Alig maradt egy pár nap a hazatérésig.

” – Nézd, Levent, ezen a helyen van egy híres meleg jós. Nekik sokkal nagyobb érzékük van ehhez, higgy nekem. Kávéból jósol, eszel-iszol, utána megmondja a jövődet. „

„- Nem mondod Kemal. Hmm… Na jó, végül is ki tudja, mikor leszek itt legközelebb, úgysem voltam még ilyen helyen soha… „

„…Nagy változások következnek be, mind a munka, mind a szerelem terén. Hamarosan találkozni fogsz egy lánnyal. Ez a lány nem török. Külföldi utazásokat látok… „

2013. június 29., Isztambul

Lili Üsküdar macskaköves utcáin bolyong, életében először egyedül. Mennyire más egy helyet saját érzékeinkre hagyatkozva felfedezni! Járt már itt ezelőtt is, de csak apja és annak barátai társaságában. A velük való sétálgatás korlátozott és célirányú volt, az ő szemükkel nézte a tengert, az ő fülükkel hallotta a cigány rózsaárus kiabálását. De most, mintha a homály kiélesedett volna. Feszült összpontosítással próbál feldolgozni minden új színt és illatot. Bár érzékszervei megbolondultak, gondolatai egyre csak lassultak. Nem volt idő semmire sem gondolni, minden energiáját a hangokban és képekben való létezés kötötte le.

„Már a kezdetek kezdetén eldöntötte, itt akarja folytatni életét.”

De ez is amolyan érzésfelhőként költözött szívébe, és csak jóval később keményedett gondolattá. Isztambul volt az első hely, amit  otthonán kívül töviről-hegyire fel tudott idézni magában. Festmény vagy mozgófilm, néha csak egy villanás… Ez nem jelenthet mást, mint hogy itt kell maradnia!

Erről teljesen meg volt bizonyosodva, de hiába fedezte fel az életet, maga az élethelyzete nem úgy tűnt, mintha örülne ennek. Elmondta apjának, hogy megnyugszik a Boszporuszon ringatózva, és úgy érzi, pont ott van, ahol lennie kell. Na már most azt mindenki tudja, hogyha valaki egy ponton érzi, beleillett a világ kirakósába, akkor nincs visszaút.

Halárusok, mogyoró, gesztenye és azok a kör alakú péksütemények minden sarkon… Annyi kedves kávézó és teázó. Lili megáll a kedvencétől pár méterre, már majdnem leül egy asztalhoz, amikor úgy dönt, hogy a teával majd csak a legvégén koronázza meg magányos sétáját. Addig is még látni akar néhány új macskakövet és utcasarkot. Nagyjából egy teára való apró volt nála, így nem akarta elkapkodni.

Rója a környéket, keresztül-kasul, egy kicsit türelmetlenül. Nem a legjobb a kedve ma. Első önálló felfedező körútja örömmel tölti el, de impulzusai közé úton-útfélen befurakodik egy makacs gondolat: Hogyan élhetne itt? Mi lesz, ha elmúlik a nyár? Apja francia-török titkárnőjével meglátogattak jó néhány török egyetemet, ahol meglepően kedvesen fogadták, de továbbra sem beszélte a nyelvet, és ez áthúzni látszott minden tervét. Nem ismer senkit, aki felvilágosíthatná, hogyan érdemes elindulni, így vakon tapogatózott a sötétben.

Pár kör után visszatér kedvenc helyére, és izgatottan leadja a rendelést: „bir çay!”. A biztonság kedvéért azért mutatóujjával is egyértelművé teszi, hogy itt egy teáról van szó, nehogy kettőt hozzanak. Első török szavai oly édesen csengenek fülében, mintha már régebben megtanították volna neki, csak elfelejtette, így most az emlékezés nedűjével alig tud betelni. Kihozzák ezt a bájos pohárkát, és ezután Lili azt csinálja, mint mindenki más a környéken: ráérősen szürcsölgeti teáját, több percnyi szünetet tartva két korty között. A szünetekben kíváncsian pásztázza a terepet. Apró székecskéje jó helyen van, úgy érzi ő mindenkit lát, de őt senki. Boldogsággal tölti el, hogy beleillik az üsküdari látképbe, a kerettel is nagyon elégedett.

Ezt az idillt egy újabb gondolat hasítja félbe. Már megint a jövő, Magyarország és a bizonytalanság. Felnéz a kéken csillogó török égre és tisztán látja, hol tart most. Az egész napi türelmetlenség faggyúként ül végtagjain. Lili nagyot sóhajtva behunyja szemét. Látja jelenlegi élethelyzetét, minden lehetőséget egy-egy kapu jelöl. Összevonja szemöldökét, mert nem akar belépni egyik kapun sem. „Kérlek angyalok, drága édes jó Istenem, nyissatok egy új kaput az életemben. Adjátok, hogy megismerkedjek valakivel, aki segít belépni ezen a kapun. Tüzetesen megvizsgáltam jelenlegi helyzetem, de egyik út sem az enyém. Úgy szeretnék találkozni valakivel!”

Tovább kémleli az eget és már nem gondolkodik a jövőn. Mindent kimondott magában. Tanú erre Üsküdar szikrázó nyári égboltja. Még egy korty tea. Fejkendős nénik, kisgyerekes családok, jókedvű fiatalok… Olyan élettel teli társulat! Minden tekintetben túl vannak fokozva a törökök. Mintha megszoroznánk a magyarokat hárommal.

„Magyarországon csak akkor van ennyi ember az utcán, ha fesztivál vagy felvonulás van.” – kuncog magában Lili.

Jobb oldalról mosott zöld atlétás férfi közelít. Bekanyarodik a teázóba. Lili is jobbra fordul, összekapcsolódik a tekintetük. A fiatal férfi kék szeme felvillan egy pillanatra. Mintha felismert volna valakit a magyar lányban és most lenéz lelke mélyére, vajon tényleg ő-e az. Lili nem tud kibújni ez alól a velejéig hatoló pillantás alól, ő is néz, furcsán, meglepetten. A fiatal férfi a felismeréstől megrészegülve mormol valamit, amit csak ő ért. Az egésznek pár másodperc alatt vége. Elhalad a kékszemű, és leül valahol a háta mögött. A lány felvonja a szemöldökét, enyhén megrázza a fejét. Zavartan pislog maga elé…

A történet folytatásához kattints ide >>>