Ágoston Gábor – Sudár Balázs: Gül baba és a magyarországi bektasi dervisek

Terebess kiadó, Budapest, 2002.
A tanulmány itt olvasható.

Egy olyan világot mutat be ez a tanulmány, amivel eddig én nem találkoztam sem olvasmányaim, sem tanulmányaim során. A középiskolás történelemórákon sajnos kimaradt az a fajta (talán nevezhetem) szemléletmód, amely egy kicsit is kézzelfoghatóvá és életszerűvé tette volna a tananyagot. Viszonylag sokat gondolkoztam azon, hogy vajon milyen lehetett Magyarország a török időkben: milyen volt a városkép, mennyire voltak elterjedtek a mecsetek, csúcsosodtak-e minaretek? Az utcákon járva mennyire lehetett nyilvánvaló a török jelenlét?

Ágoston Gábor és Sudár Balázs e tanulmánya, ha nem is az összes, de néhány kérdésemre válaszolt, a hírhedt Gül Baba alakján keresztül egy átfogó képet kaptam a bektasi rendről, hitvilágáról, táncról, kolostorokról vagy éppenséggel a Türbéről – mindezt könnyed, olvasmányos stílusban.

Dervisrendek:

„Ismert, hogy az iszlám világ azon tagjait, akiket már nem elégített ki az ortodoxia életfelfogása, s akik durva darócba öltözve a keleti városok zsibongó forgatagától távoleső csöndes rendházaikba visszahúzódva vallásos elmélkedéssel törekedtek a lelki tökéletesedésre, igénytelen ruházatukról szúfinak, az általuk létrehozott vallási-filozófiai mozgalmat pedig szúfizmusnak szokás nevezni. Az iszlám világ ezen réveteg tekintetű aszkétái más és más módon vélték elérhetőnek a végső célt, a megsemmisülést, midőn a szúfi eggyéolvad az egyedüli tökéletes Õ-vel.
Azt az utat vagy ösvényt, amelyen a szúfi elérheti végcélját az iszlám miszticizmus az arab taríka szóval jelöli. A különféle misztikus irányzatokat, amelyeket Európában csak közönségesen dervisrendnek nevezünk, „a szúfit az Istenhez eljuttató út” arab nevérõl az oszmánli törökök taríkatnak nevezték.” (13. oldal)

Bektasi rend:

„A bektasik körében is – mint általában – a szerelmi költészet nyelve a legkedveltebb. A titkos beszédet oly tökélyre fejlesztették, hogy gyakran nem is lehet eldönteni, hogy misztikus költeményről, vagy izzóan erotikus szerelmes versről van-e szó. Annál is inkább, mert az ásik-költészet idővel valóban profanizálódott, s valódi világi versek is születtek.” (36.oldal)

Török építészet Magyarországon:

„Különös jelenség, hogy a törökök által bekebelezett területeken villámgyorsan megjelentek a dervisek, felépültek a rendházak. Budán 1551-ben, alig 10 évvel a hódítás után már több kolostor is állt, s számuk folyamatosan emelkedett. A XVII. században Egerben és Budán 7, Pécsen 6, Fehérváron 5 rendház állt a misztikus úton járók rendelkezésére.” (40.oldal)

Végül Gül Baba türbéjéről hosszabban idéznék:

„[A fentiekben ismertetett legendákban láttuk, hogy] Gül Baba türbe több is van. A budain, valamint a mitrovicain és burszain kívül ismernek ilyen névre hallgató türbét Egyiptomban, Horaszánban, Sírvánban és másutt is.Gül Baba budai türbéje a harmadik budai pasa, Jahjapasazáde Mehmed, 1543 és 1548 között tartó beglerbégsége alatt épült helyi építőanyagokból és helyi építőmunkások munkájával. […] A türbe már a török uralom alatt nagy becsben tartott zarándokhellyé vált, amelyet messze földről érkező muszlim zarándokok, „tengerek és szárazföldek vándorai” rendszeresen látogattak. Evlia Cselebi is felkereste a szent sírját, s tőle tudjuk, hogy a türbe kupolája ólommal volt borítva. Belső berendezéséről annyit jegyzett meg, hogy koporsóját (szanduka) zöld posztó fedte, s hogy boldog fejénél a bektasi dervisek ragyogó fövege, a dervissüveg volt. A fentiekben láthattuk, hogy a dervissüveg a bektasik és általában a szúfik egyik legfontosabb jelképe. Egymagába sűríti a szúfi világlátás lényegét. A dervissüveg tetején lévő gül, egy gömb alakúra formázott szövetdarab, az egyetlen igazságot, Istent jelképezi, de tekintik a megvilágosodottak pecsétjének is.” (71-72.oldal)

„A türbe a város visszafoglalásáért 1686-ban vívott harcokat nagyobb károsodás nélkül vészelte át. A visszafoglalás után az egész Rózsadombot a jezsuiták budai székháza kapta meg, a türbét a jezsuiták Szent Józsefnek szentelve keresztény kápolnává alakították. […]A jezsuita rend 1773. évi feloszlatása után a rend Józsefhegyi birtokait a város saját kezelésébe vette majd értékesítette. […] maga a türbe az 1870. évi telekkönyvbe Törökország tulajdonaként került bejegyzésre. […] 1914-ben a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium a Gül Baba türbét a Műemlékek Országos Bizottságának előterjesztésére „annak történeti és kulturális jelentősége folytán” a műemlékekről szóló 1881. évi XXXIX. törvénycikk alapján „fönntartandó műemlékké” nyilvánította.” (74-77.oldal)

„Idestova 450 éve őrzi a rózsadombi sírkápolna Gül Baba földi maradványait. A török időkben Buda legtekintélyesebb szentje volt ő, akiről jeles költők zengtek dicshimnuszokat, s akinek csodás tetteiről legendák születtek a nép ajkán. Hírnevét mutatja, hogy a muszlimok még Buda elvesztése után is megőrizték emlékezetükben, időről-időre zarándokok látogatták meg a sírját. De nem merült feledésbe a magyarok között sem. Sírkápolnája nem egy művészt késztetett alkotásra, a magyarországi muszlim közösségek pedig természetszerűleg sajátjuknak érezték. A hajdan messzeföldön híres szent jelképpé vált, egy letűnt birodalom, egy kevéssé ismert kultúra jelképévé.” (83.oldal)

Kép forrása: http://egykor.hu/budapest-ii–kerulet/a-rozsadomb-elso-epuletei/1700

Összességében egy nagyszerű tanulmány, amely nemcsak történészeknek vagy altajisztikásoknak való, hanem érdekes és informatív olvasmány lehet olyan hasonszőrűek számára mint én.

Zizzer