Erdogan egy beszteroidozott Orbán-epigon. Ráadásul Európának köszönheti, hogy tényező lett belőle.
Történt valami nagyon furcsa a Közel-Keleten. Valamikor akkor kezdődhetett, amikor Obama úgy döntött a Fehér Ház rózsakertjében, hogy nem küld amerikai csapatokat Szíriába. A Közel-Kelet amerikai fölényének ezzel a gyakorlatban vége lett. És nem azért, mert Amerika nem tudta volna uralni a régiót, hanem azért, mert nem akarta.
Obama szerint a Közel-Kelet már nem érdekes, annyira legalábbis semmiképp sem, hogy amerikai életeket áldozzanak érte. Az olajárak zuhanásával és az amerikai olajkitermelés növelésével együtt a régió elvesztette a gazdasági jelentőségét, amely eddig rávette a világ legnagyobb hatalmát, hogy kiemelten foglalkozzon vele.
Ráadásul a Közel-Kelet javíthatatlan, legalábbis Obama szerint. Erről Jeffrey Goldberg írt abban a gigantikus újságcikkben, amelyben a leköszönő elnök külpolitikáját tekintette át. Obamát sokkal jobban érdekli Kína és a csendes-óceáni térség, mint bármi a Közel-Keleten, ráadásul pontosan látta, hová vezetett az iraki vagy akár az afganisztáni intervenció.
A Közel-Kelet megmaradt a középhatalmak játszóterének.
Ezek a középhatalmak pedig Oroszország, Törökország és Irán. Vannak persze még tőlük független tényezők is a környéken, ami alatt Szaúd-Arábiát értem, de az is kérdéses, hogy mennyire tekinthetjük Szaúd-Arábiát független tényezőnek.
Elég csak megnézni az elmúlt hetek (évek) nagy frontjait, ahol ezek a középhatalmak összecsaptak:
Szíria, Hegyi-Karabah, és részben Jemen.
A középhatalmak közül most mindenképpen az oroszok és a törökök a legaktívabb szereplők, egyébként pont egymás ellen. A hegyi-karabahi konfliktus pont erről szó. A terület Örményország és Azerbajdzsán között fekszik, és nem nagyon van értelme, azon kívül, hogy nagyon szép. Szinte csak örmények lakják (az azeriek évtizedekkel ezelőtt elmenekültek), de névleg Azerbajdzsán része. A gyakorlatban inkább önálló enklávé, már amennyire enklávé lehet valami két ország határán (Exlávé? Szeparatista pszeudoklávé?).
Hegyi Karabahért eddig csak azért nem gyilkolta egymást halomra Örményország és Azerbajdzsán, mert ez a konfliktus nem csak róluk szól. A keresztény örmények az oroszok vazallusai, az azeriek pedig a törökök szövetségesei. Ha háború lenne, nem kérdés, hogy ki győzne: Azerbajdzsán körülbelül annyit költ évente a hadseregére, mint amennyi a szegény Örményország teljes költségvetése. De háború nem lesz, mert Örményországon belül fekszik egy fontos orosz katonai bázis, ebbe az utcába pedig az azeriek nem mernek bekanyarodni.
Elmegyev a Medvegyev
Eközben a két ország (Oroszország és Törökország) azzal vádolja egymást, hogy a másik beleavatkozik két független ország vitás ügyébe. Ez amúgy igaz is, mindkettőjükre. De most leginkább az oroszok próbálnak úgy csinálni, mintha független mediátorok lennének a konfliktusban. Medvegyev miniszterelnök hamarosan Jerevánba és Bakuba is elutazik, hogy közvetítsen a béketárgyalásokon. Ebből a konfliktusból valószínűleg nem lesz semmi.
Sokáig viszont nem így tűnt Szíriával. Egy darabig konkrétan fennállt a veszélye, hogy Oroszország nyílt katonai konfliktusba keveredik egy NATO-tagországgal. Hogy ennek mi lehetett volna a vége, azt senki nem tudja. Szerencsére annyi önfegyelem azért mindkét félben volt, hogy eddig ne jussanak el.
A két ország közötti viszony akkor durvult el, amikor egy török vadászgép leszedett egy orosz vadászgépet, aki vagy átrepült a török légtéren, vagy nem. Ez sose fog kiderülni. Az oroszok viszont akkoriban jó ideje bombázták – az Asszád-rezsim ellenségeként – a szíriai turkománokat, akik – mint a nevükből is kiderül – egy ottani török kisebbség.
Szinte biztos, hogy az orosz gép lelövése nem állami parancsra történt. Az oroszok szeretnek berepülésekkel provokálni, csak a török légierő nem volt olyan higgadt, mint a skandináv vagy mint a brit légierők szoktak lenni hasonló helyzetben. A vadászpilóták pedig gyakorlatilag korunk lovagjai, akiknél a felhatalmazottság-tudat veszélyesen keveredik egy gimis focicsapat kapitányának arroganciájával.
24.hu