„A történelmet a történészekre kell bízni”

Sakir Fakili török nagykövet szerint Németország az örmény népirtással partnerországot keresett saját sötét történelme mellé

Amikor már végre úgy tűnt, hogy sikerült működő alkut kötni Törökországgal, és az Európába érkező migránsok száma radikálisan csökkent, a német parlament egy szavazással népirtásnak minősítette az örmények 1915-ös lemészárlását. Azóta folyik a diplomáciai adok-kapok, és könnyen lehet, hogy az eddig elért eredmények bánhatják a Bundestag voksolását és Ankara hajthatatlanságát. Sakir Fakilit, Törökország budapesti nagykövetét a százegy évvel ezelőtt történtekről, a németek időzítéséről, a lehetséges következményekről és a kibékülés lehetőségeiről kérdeztük.

– Nemrégiben több más országot követve Németország népirtásként határozta meg az Oszmán Birodalom által 1915-ben az örmények ellen elkövetett mészárlást. Ha valaki, hát a németek pontosan tudják, mi a népirtás. Miért lepte meg akkor Törökországot ennyire a döntés?

– Bizonyos országoktól semmilyen tanácsra sincs szükségünk genocídiumügyben. A Bundestag határozata érvénytelen és semmis. Úgy gondoljuk, hogy csak párbeszéden, együttérzésen és pártatlan nézőponton keresztül érhető el az 1915-ös ellentmondásos események összeegyeztetése. Törökország próbálja tiszteletben tartani az Oszmán Birodalomban élt örmények emlékét, osztozik szenvedéseikben, megőrzi az örmény kulturális örökséget, és lépéseket tesz azért, hogy kikövezze az utat a két ország közötti megbékéléshez. Úgyhogy nincs semmi, amit Törökország tanulhatna ebből a döntésből. Nagyon ironikusnak érzem, hogy olyan politikusok döntenek az 1915-ös eseményekről, akik keveset vagy semmit nem tudnak arról. Nézzük meg, mi történt 1915-ben! Az ENSZ 1948-as genocídium-egyezménye feltételként fogalmazza meg a „szándékot”. 1915-ben az örmények egy részét Kelet-Törökországból áttelepítettek. Miért? Mert az örmények kollaboráltak az oroszokkal a háború alatt. Felfegyverkeztek. Katonai alakulatokba formálódtak. Megtámadták a szomszédaikat, és harcolni kezdtek a török hadsereg ellen. Mi volt a szándékuk? Arra játszottak, hogy az oroszok segítségével létrehozzanak egy államot az Oszmán Birodalom keleti részén. Ez különbözik a holokauszttól. A holokauszt során a zsidók nem fogtak fegyvert. Nem akartak létrehozni egy államot Németországon belül. Nem állt szándékukban elpusztítani a német rezsimet. Ártatlanok voltak. Az oszmán kormány tehát úgy döntött, áttelepíti őket, hogy elkerülje a lázadást. Vagyis a részéről ez a lázadás megelőzésére tett elővigyázatosság volt. Az oszmánok úgy döntöttek, hogy a hat keleti tartományban élő örmények egy részét átköltöztetik az állam más területeire. Természetesen háborús időkről beszélünk. Az első világháború során 1915-ben az oszmán hadsereg harcolt az oroszokkal, a franciákkal és a britekkel is. Az Oszmán Birodalom számára ez az időszak az élet vagy halál kérdése volt. Az áttelepítés során az oszmánok hoztak olyan intézkedéseket, hogy megvédjék az örmény népességet. A kormányzat táviratokban figyelmeztette a fontosabb városok kormányzóit az örmények védelmére. Ha népirtás elkövetése lett volna a szándékuk, nem adtak volna ilyen parancsot! Közel 1600 oszmán hivatalnokot, aki rosszul bánt az örményekkel, bíróság elé állítottak, és megbüntettek. Néhányukat pedig kivégezték! A német képviselők nem veszik tudomásul a tényt, hogy az örmények gyilkosai az anatóliai tartományokban gyakran helyi törzsek voltak. Az örmények egy ellentmondásos dologgal teremtik meg az önazonosságukat és áldozat mivoltukat. Rengeteg bizonyíték cáfolja azt az állításukat, hogy népirtás történt.

– Ha nem népirtás, akkor minek nevezné a történteket?

– A népirtás jogi meghatározás. Nem egy afféle általános szó, amit könnyen használhatnánk. Az utóbbi években olyan fontos előrelépések voltak a nemzetközi jogban, amelyek a török álláspontot támasztják alá. Svájcban volt egy törvény, amelynek értelmében büntetéssel sújtották azokat, akik tagadták, hogy 1915-ben népirtás történt. Egy török politikus kijelentette, hogy az 1915-ös események nem nevezhetők népirtásnak, mire a svájci kormány bírósági eljárást indított ellene. Ez a Perincek nevű politikus a strasbourgi Emberi Jogok Nemzetközi Bírósághoz fordult, amely kötelező érvényű ítéletet hozott, kinyilvánítva, hogy az 1915-ben történtek jogos vita tárgyát képezik. A döntés hangsúlyozta, hogy az örmény nézőpont nem az abszolút igazság, és szabadon lehet róla vitatkozni, azok a vélemények pedig, amelyek megkérdőjelezik, teljes mértékben a szólásszabadság védelmét élvezik, és nem állítható párhuzam az 1915-ben történtek és a holokauszt között. A bíróság egyúttal arról is határozott, hogy amennyiben valaki az örmény nézőponttal ellentétesen foglal állást, azt csak a szólásszabadság szempontjából lehet vizsgálni. Márpedig ha szólásszabadság van, akkor az örmény álláspont mellett és ellenében is lehet érvelni. Ez a bírósági határozat rendkívül fontos, de a német Bundestag nem vizsgálta meg, és fontolóra sem vette.

– Miért éppen mostanra időzíthették a németek a szavazást?

– Mi a németekre barátainkként tekintünk. Ez nem volt egy barátságos lépés. Németország az első világháborúban is szövetségesünk volt, és a NATO-ban ma is az. Ez a határozat nem kötelező érvényű, és nincs jogi következménye. Németország valószínűleg partnerországot keres saját sötét történelme mellé. Ha Törökország elkövette volna mindezt, nem fogadna be 2,7 millió szíriait az országba. A muszlim és keresztény szírek között sem teszünk különbséget. Mindegyikőjüket befogadjuk fajra, vallásra vagy meggyőződésre tekintet nélkül. Amiatt is nagyon csalódottak vagyunk, hogy a német Bundestag döntése nyomán az oktatási minisztériumnak meg kellene változtatnia a tantervet. Ez rendkívül veszélyes. Hárommillió török származású ember él Németországban, és nagyon sok török gyermek jár ott iskolába. Nem szeretnénk, hogy a török gyerekek elhibázott, félrevezető és ellentmondásos történelmi tárgyakat tanuljanak. A történelmet a történészekre kell bízni. A parlamentek nem törvényszékek, se nem történelmi bizottságok.

A cikk folytatása>>>

mno.hu