A sztambuli kalifátus megszüntetése

A hazai sajtó történetében a törökökkel és Törökországgal kapcsolatos régebbi híreket felelevenítő sorozatunk alábbi részében egy olyan cikket idézünk fel, melyben Kúnos (avagy Kunos) Ignác (1860–1945) nyelvész, turkológus és folklorista nyilatkozik Az Ujság című lap 1924. március 9-i számában a kalifátus megszüntetésével kapcsolatban.

A pályája elején dialektológiával foglalkozó Kúnos (1881-ig Lusztig) Ignác Vámbéry Ármin, Goldziher Ignác és Budenz József nyomdokain és ösztönzésére az 1880-as években fordul a török nyelv és filológia felé: 1885-től öt éven át Konstantinápolyban él – ezen évek alatt beutazta a korabeli Oszmán Birodalomat, széleskörű megfigyeléseket téve a török nyelvjárások, népköltészet, mesevilág és folklór világával kapcsolatosan. Török nyelvkönyveket is adott ki, majd 1925–1926-ban az isztambuli és ankarai egyetemeken is oktatott a török kormány meghívására; Budapesten fél évszázadon át volt a török filológia egyetemen oktató tanára. 1945. január 12-én, Budapest ostroma során hunyt el.

Az 1903-ban alapított Az Ujság hamarosan igen népszerű politikai napilappá válik, olyanok is írnak benne, mint Mikszáth Kálmán és Móricz Zsigmond. A lap 1925-i pünkösdi számában jelenik meg a volt belügyminiszter, Beniczky Ödön nyilatkozata is a Népszava egykori szerkesztőjének, Somogyi Bélának és munkatársának, Bacsó Bélának 1920-as meggyilkolásáról: Beniczky e nyilatkozatában a gyilkosságot egyenesen Horthy személyéhez köti; emiatt a lapot betiltják, Beniczkyt pedig kormányzósértésért három év fogházra ítélik. Még 1925-ben a lap újjáalakul és immáron Ujság néven jelenik meg ismét, 1944. márciusában bekövetkezett végleges megszűnéséig.

Az Ujság 1924. március 9-i számában jelent meg az alábbi, „A sztambuli kalifátus megszüntetése” című cikk, melynek alcíme: „Beszélgetés a kalifátus történetéről és az angorai határozat jelentőségéről”. A cikket, ahogy azt sorozatunk korábbi részeiben is megszokhattuk, eredeti helyesírással közöljük, teljes terjedelmében. A cikk néhány nappal azután született, hogy 1924. március 3-án az ankarai parlament egy sor olyan törvényt fogadott el, melyek a modern Törökországot a szekularizáció útján terelgették tovább: e történelmi jogszabályok egyike volt a kalifátus eltörlését előíró törvény is. A kérdés jelentőségét a lap egy Kúnos Ignáccal készült interjú formájában dolgozta fel:

„Külön török hazafiság nincs, mondotta az öreg Vámbéry, mert a mohamedánok nem nemzeti, hanem vallási életet élnek s ez teszi őket eggyé az egész világon. Igy volt mindenesetre, mig Törökországban közbe nem jöttek a forradalmak s közbe nem jött a világháboru. Ezekenek tüzében született meg az a külön török hazafiság, melynek előjeleit Vámbéry, életének végén, az ifjutörök mozgalmak s Abdul Hamid letörésének idején csodálkozva látta. A konstantinápolyi kalifátus nincs többé s van már török hazafiság. De lehet kérdezni, hogy a külön török hazafiság megszüntetésével meghalt-e minden iszlámhivőknek közössége, s azzal, hogy a konstantinápolyi kalifátus megszűnt, elszakadt-e a világ háromszázmillió mohamedánjának közössége Törökországtól? Az ember hajlandó volna azt hinni, hogy Kemal basa és az angorai nemztegyűlés, mikor pörölycsapással összezuzta a sztambuli kalifátust – s nem általában a kalifátust – valóság szerint szorosabbra fűzte a mohamedán világ egységét s talán megszűnik az a szakadás, mely négyszáz éven át két külön gyűlölködő felekezetre – a szunniták és a siiták felekezetére – szakitotta a próféta követőit. Mert a perzsa siiták joggal mondhatják, hogy a konstantinápolyi padisah bitorló a kalifák egyházi trónján, melyre a próféta egyenes – arab leszármazói hivatottak, nem pedig II. Szelim utódai, akik nem Mohamed törzséből fakadtak, s nem arabok, hanem törökök. S az ember hajlandó hinni, hogy az eljövendő kalifa – mert el fog jönni – helyreállítja az igazhívők egységét; mert el fogja ismerni egyházi fensőbbségét a perzsa, a hetvenmilliónyi indiai, az arab és az egész afrikai mohamedánság minden iszlámhivője, el fogja ismerni a török is.

Azzal, hogy Abdul Medsid szultán most már mint kalifa is elvesztette hatalmát s külföldre menekült, a török szultánok hódításban és hatalmomban gazdag történetének, ugylátszik, örökre vége szakadt. A török és az egyetemes mohamedán történelemnek így határkövéhez ére, időszerű visszanézni a kalifátus multjára s egy pillantást vetni még homályba burkolt jövőjére. A politikai elmélkedés így félbeszakad és átadja a szót a törökség egyik legavatottabb magyar ismerőjének, Kunos Ignácnak, ki a magyar keleti tudomány nagyjainak: Vámbéry Árminnak és Goldziher Ignácnak életében is tekintéllyel szólhatott hozzá az ily kérdésekhez. Kunos Ignác ezt mondja el tudósítónk utján a konstantinápolyi kalifátus megszüntetésének jelentőségéről Az Ujság olvasóinak:

– Az iszlám állami és egyházi kormányzásában Mohamed próféta közvetlen utóda a kalifa. Kezdetben, mindaddig, míg II. Szelim szultán 1517-ben el nem foglalta Egyiptomot, a próféta leszármazói a kureisita, az omajida és az abbaszida törzsből, tehát arabfaju népből kerültek ki a kalifák. A kalifa székhelye először Medina, aztán Damaszkusz, Bagdad és később Kairó lett. Mikor II. Szelim elfoglalta Egyiptomot és előzte Egyiptom világi uralkodóját, az akkori kalifát magával vitte Konstantinápolyba és kényszerítette a kalifátusról való lemondásra. Ekkor került Konstantinápolyba a próféta zászlaja és a próféta nevéhez fűződő több ereklye, melyeket féltve őriznek ma is. Minthogy a szultán, vagyis az oszmán dinasztiának tagja nem arab eredetű, a többi mohamedán állam tagadta a török szultánok padisah voltát és a siiták (perzsák) mai napig nem ismerték el kalifának a török szultánt. Csak a világháboru hozta közelebb egymáshoz a mohamedán népeket a sztambuli szultánság kalifátusi eszméjéhez, azt remélve, hogy az egyesült mohamedánságnak sikerül így jobban védelmezni meg gazdasági érdekét.

– Kemal pasának merész és az ország egész alapját megrendítő elhatározása ugy is magyarázható, hogy mivel nem tartotta legálisnak a sztambuli kalifátust és egyébként is meg akarta alapitani a nemzeti Törökországot, tudatosan dobta el a kalifátusi eszmét – amit egyébként Konstantinápolyban alig mert volna megtenni, mert ott nagy többségben vannak a szultánátussal egybekötött kalifátus hívei.

– A jövő fogja megmutatni, hogy Kemalnak sikerül-e Konstantinápolyban is keresztülvinni e vakmerő tervét, mely gazdaságilag is meg fogja rázkódtatni az országot, annál is inkább, mert attól lehet tartani, hogy Anglia, mely mohamedán alattvalóinak nagy számánál fogva már a világháború idejében is tett kísérletet a kalifátus megszerzésére, az angorai határozattal nem kap-e kezébe oly fegyvert, mellyel halálos csapást mérhet az uj Törökországra.

– Minthogy Fuad, Egyiptom szultánja, mint a próféta leszármazottja, jogosultabb a kalifai méltóságra, kínálkozik az a feltevés, hogy Anglia elő fogja mozdítani kalifává való kikiáltását, vagy nem ellenzi a hedsaszi királynak kalifává való kikiáltását, – és ezzel Törökország elveszti a mohamedán tartományok egyházi vezetését. Lehet remélni, hogy Kemal pasa megtalálja a módját, hogy megalapozva az erős nemzeti Törökországot, az elvesztett egyházi vezetés helyett Nyugaton fogja megtalálni Törökország politikai és gazdasági kapcsolatait.

A kalifátus jelöltjei közül bennünket azért érdekel most Fuad, Egypitom szultánja, mert emlékszünk reá, hogy a háboru első vagy második évében, még mint török herceg, Budapesten járt. Meglátogatta akkor tudományos intézményeinket s megjelent az egyetem rektori hivatalában is, hol Goldziher Ignác arabul, Kunos Ignác pedig török nyelven üdvözölte. Ő az, kire nemsokára az egész mohamedán világ szeme néz.”

Az utolsó oszmán kalifa, II. Abdul Medzsid (1922–1924) alig másfél évig viselte e tisztséget, melyet elődje, a még szultánként is uralkodó VI. Mehmed kalifa utódjaként nyert el. II. Abdul Medzsid annak az Abdul Aziz szultánnak fiaként született 1868-ban, akinek nevével sorozatunkban már többször is találkozhattunk: Abdul Aziz szultán és kalifa 1867-ben nyugat-európai körutazása részeként Magyarországra is ellátogat, majd 1869-ben Ferenc József keleti útját követően négyet a konstantinápolyban őrzött corvinák közül az osztrák–magyar uralkodónak ajándékoz.

II. Abdul Medzsid kalifa, aki soha nem uralkodott szultánként, s aki egybként tehetséges festő is volt, a kalifátus felszámolása után száműzetésbe vonult családjával – 1944 augusztusában Párizsban halt meg.

Horváth Krisztián – Türkinfo

A cikk az Otokoc Hungary Kft. támogatásával készült.