A menetkültekről való vitához kapcsolódva: Quo vadis Magyarország? – Tarik Demirkan

Az utóbbi napokban  a neten gyakran találkozom egy cikkel, amelyet a menekült kérdésben az elejétől kezdve az „elutasítás” mellet állást foglaló tábor előszeretettel továbbít: „Ugye mi megmondtuk!” – és mosoly!

Az első pillanatra a kárörvendő mosoly jogosnak is tűnik. Hiszen a vitaindítónak szánt írás az „Így lettem ballibből turbómagyar” címet viseli, és a szocialista” színezetű „egyenlítő” blogban jelent meg. Akkor hogy is van ez?

A cikket elolvasom többször. Egyre nagyobb bennem a csalódottság érzése. Nem elsősorban az aktuális politikai társadalmi kérdésekben, azaz menekültekkel kapcsolatban kifejtett állásfoglalások miatt, hanem inkább amiatt, hogy ezek az okfejtések sajnos egy magát „baloldalinak és liberálisnak” tartó ember fejéből pattantak ki. A félelmet sugárzó, ellenséget kreáló, a szolidaritást nélkülöző gondolatok teljes káoszra utalnak, amely a magyar emberek fejében jelenleg uralkodik.

A szerző nyomán, pontokba szedve szeretnék minderre reflektálni:

1- A szerző azt állítja, hogy Magyarországon nincsenek és nem is voltak menekültek, hanem csak gazdasági bevándorlók.

A menekültekkel szemben a nulla tolerancia elvét valló tábor egyik legkedveltebb állítása ez.

Szerintük, addig „menekült” valaki, amíg az életét veszély, háború fenyegeti. Aki már több biztonságos országon átkelt, és deklaráltan Németországba, Angliába vagy északra tart, az igenis bevándorló.

Logikusnak tűnik, ugye? Ha egyszer a menekült a Szíria határait átlépve Törökország, Görögország, Macedónia, Szerbia után belép Magyarországra, akkor jogosan lehet az arcába vágni: „Állj! Ha az életed veszélyben volt a hazádban, akkor  nem kellett volna eddig eljönnöd! Négy országon keresztüljöttél, miért nem volt jó neked egyik se?” És jöhet a következtetés is, „mert te gazdasági bevándorló vagy, nem az életed akarod menteni, hanem a jólét után koslatsz!”

Nézzük a tényeket! A Törökországba menekült szírek száma a minimális becslések szerint is 2 millió fölött van. Ezeknek az embereknek egy része sátortáborokban él. A normális élethez szükséges legminimálisabb komfortot is nélkülözik. A hazájukba való visszatérés lehetősége a közeljövőben nulla. Hiszen háború folyik. Ugyanakkor a „normális” élet lehetősége is nulla. Mit értünk a normális életen? Például dolgozhatnak, van a fejük felett fedél, vagy a gyerekeik a napot az iskolapadban tölthetik. Az ENSZ felmérések szerint csak Törökországban 500 ezer (sic!) szír gyerek van, aki iskolaköteles korban van, de iskolázatlan Ezek a gyerekek már öt éve tankönyvet sem vettek a kezükbe! Melyik szülő, melyik családapa ne vállalná azt, hogy minden veszély ellenére kivándorol onnan, ahol a családja immár 5 éve sátorban él? És a gyereke 5 éve nem jár iskolába! Lehet, hogy az életük nincsen közvetlen veszélyben, de az egzisztenciájuk és a jövőjük romokban hever.

A menekültek nem a jólét miatt, nem gazdasági megfontolások véget jönnek nyugatra, hanem a normális élet reményében! Egy olyan élet reményében, ahol dolgozhatnak, ahol fedél lehet a fejük fölött (nem sátor), és ahol a gyerekeik iskolába járhatnak. Szerintük ilyen lehetőséget csak olyan országokban kaphatnak, ahol már létezik egy szír közösség, és ahol a lakosság többsége nem táplál ellenséges érzelmeket a menekültekkel szemben. Anglia, vagy főleg Németország ilyen lehetőséget tudna nyújtani.

Itt pár mondat erejéig időugrásra hívom az olvasót. 1956-ban, amikor a forradalom után több százezer magyar hagyta el az országot, akkor országról országra járva keresték a legmegfelelőbb helyet maguknak és családjuknak. Több helyütt (Írország, Anglia, Franciaország) menekülttáborokban éhségsztrájkoltak azért, mert hónapokon keresztül (nem évekről, hanem csak hónapokról volt szó) nem kaptak munkát, és a gyerekeik nem mehettek iskolákba.

Ami akkor a magyaroknak járt, gondolom, most jár szíreknek is! Mert az egykori magyar vagy a mostani szír az életét, a családját, az egzisztenciáját, a jövőjét próbálja menekíteni a tűz elől, amelyet nem ő okozott!

2- A szerző azt állítja, hogy „az Európába özönlő gazdasági bevándorlók nem fogadják el a törvényeinket.”

Ennek az állításnak bizonyítására azt hozza fel, hogy a menekültek az EU határán nem hajlandók ujjlenyomatot adni. Szerinte azért, mert  menekültek válogatni szeretnének az országok között. Úgy gondolják, ha adnak ujjlenyomatott, akkor ott kell maradniuk, ahol az EU határát átlépték.

Igen, valóban, a menekültek nem szeretnének Görögországban vagy Magyarországon maradni, ezért tiltakoznak, hogy regisztrálják őket, de ezt nem gazdasági okok miatt teszik, mint ahogy az előző pontban kifejtettünk.

A kiszolgáltatott, a földönfutóvá tett emberekkel szemben több megértést kellene tanúsítani. Igen, a törvény betartása nyilvánvalóan fontos. De melyik kultúrnép alkotmánya teszi lehetővé azt, hogy éhes és beteg gyerekekkel érkező és segítséget kérő embereket embertelen körülmények közé lehet zárni, úgy, hogy ezzel mindenki tisztában van?

És melyik törvénykönyvben van az, hogy a Keletiből vonatokra pakolt embereket, akik úgy hiszik, hogy Németországba viszik őket, be szabad csapni és menekülttáborokba cipelni?

Ha a törvény és a humanizmus örök érvényű szabályai ütközésbe kerülnek, akkor talán nem az emberiességünket kellene sutba dobni.

3- A szerző azt állítja, hogy a menekültek (ő persze következetesen bevándorlóknak nevezi őket) nem akarnak beilleszkedni.

Ez az a pont, ahonnan kezdve a szerző teljesen elveszti realitás talaját. Úgy gondolja, hogy minden muszlim az iszlám törvénykezés híve, és minden iszlámhitű a „sariá” könyörtelen alkalmazását követeli.

Nagyot téved és a társadalmi hisztéria szele által sodródva az iszlámfóbia rabjává válik. Mint ahogy minden fóbiának, ennek is az ismeretek hiánya a fő oka. A szerző egészen egyszerűen nincs a tisztában tényekkel.

Pedig tudnia kell, hogy vannak olyan országok (mint például Törökország vagy Tunézia), ahol a lakosság túlnyomó többsége iszlám hitű, de mégsem az iszlám törvények szerint él és működik a társadalom.

Tudnia kell, hogy az iszlám értelmezésében valóban vannak olyan irányzatok és szervezetek, amelyek a nyugati társadalmakon belül is az iszlám alapokon nyugvó, saját törvénykezési jogot (sáriát) követelik, de ezek nem képviselnek számottevő erőt.

Tudnia kell, hogy az iszlámban vannak olyan felekezetek is, mint például a Magyarországon „kerengő dervisek” névvel ismert mevlevik (szúfik), akik immár 800 éve nem vallásháborút és gyűlöletet, hanem türelmet és  megbocsátást hirdetnek!

A szerzőnek tudnia kell, hogy jelenleg Franciaországban a muszlimok aránya 7,5 %, Németországban 5 % , Egyesült Királyságban 4,6 %. tehát ha muszlim közösség egy homogén társadalmi réteg lenne, akkor sem lenne a többségi társadalomra veszélyes csoport. Ráadásul az iszlám hagyományokkal rendelkező emberek közül nagyon kevesen válnak a radikális iszlám irányzatok követőivé. A túlnyomó többség az adott ország társadalmi normái és szabályai szerint él.

De a szerzőnek tudnia kell azt is, hogy az erősödő iszlamfóbia, összemosva minden iszlám kultúrájú embert a radikális irányzatokkal, tulajdonképpen a radikális iszlám pozícióit erősíti.

Az iszlám hitűekkel szembeni bizalmatlanság és a belső ellenség kreálása kényszerítő eszköz lesz, hogy az iszlám kultúrával rendelkező emberek összezárva szigeteket alkossanak a keresztény tengerben.

4- A szerző folytatva a vesszőfutását, azt szorgalmazza, hogy a EU-s törvények tiltsák be a nők elfátyolozását.

A szerző gondolatmenetében sarkalatos pont, amely, bármilyen indokkal is lett szorgalmazva, elkerülhetetlenül totalitárius diktatúrákhoz, sőt a fasizmushoz vezet! Ki mondhatja azt, hogy valaki ne viseljen bizonyos ruhákat vagy kellékeket, amelyek a saját hitvallása szerint szükségesek? És milyen joggal?

A szerző úgy gondolja, a tiltással lehet a hitéleten uralkodni?

Ha a tiltás és erőszak (akár jog általi is) eredményre vezetett volna, ma nem létezne a kereszténység.

5- A szerző már vészharangokat kongat az Európa stabilitása érdekében. Ezzel nincs is baj, a gond az, hogy úgy gondolja, hogy a stabilitás csak bezárkózással érhető el.

Nem látja, hogy a menekültek elleni indulatos bezárkózás, összefonódva az iszlamfóbia elemeivel, nemcsak az új jövevényeket riasztja meg, hanem a generációk óta az európai országokban élő iszlám hitűeket is, bizalmatlanságot sugározva feléjük másodrangú állampolgárokká fokozza le őket.

Nem látja, hogy egy elöregedő Európa a kirekesztő politikájával a saját fejét teszi be a hurokba. Statisztikák tömkelege szól arról, hogy ilyen népességi adatokkal Európa 50-100 éven belül egy elhanyagolható földrész lesz a világtérképen.

Nem látja azt, hogy nemcsak Magyarország, de Németország sem lesz képes 50 év múlva az idős lakosságának a nyugdíját fizetni!

Nem látja azt, hogy Európa stabilitásának kulcsa nem a társadalom szerkezetének homogenizálása, hanem összetartó erejének maximalizálása. Egy társadalom nem akkor lesz erős, ha a benne élő emberek egyszínűek, egy vallásúak, vagy egy etnikai csoporthoz tartoznak, hanem ha a polgáraik szeretik azt az országot, a hazájuknak tekintik, és azért dolgoznák, hogy erős legyen, hiszen abban látják a saját jövőjüket is.

A szerző 6.- és 7. pontban belpolitikai kérdésekkel foglalkozik, amely szerintem nem szerves része egy ilyen értekezésnek. Kihagynám ezeket a pontokat.

8- A szerző tovább riogat: „szörnyű elkerülhetetlen terrorakciók várnak Európára.”

Igen, manapság a terror veszélye valóban egyre nagyobb. Nem csak Európában, a bolygónk bármelyik részén nem lenne meglepő, ha holnap reggel arra ébrednénk, hogy valami szörnyű támadás történt.

De az is ugyanolyan szörnyű gondolat, hogy a szerző a terrorveszélyt közvetlenül a menekültekkel kapcsolja össze.

A szerző esetlen érveket sorol, amelyek a benne fészkelő és tájékozatlanságból eredő iszlamofobiáját még jobban erősítik. A szerző szerint a menekültek özönlését kihasználó Iszlám Állam „alvó sejteket” és „gyökereket” hoz létre Európában és támadni fog!

Holott tudnia kell, hogy a Szíriában borzalmas tragédiát okozó Iszlám Állam a „katonait” többnyire az európai toborzások révén szerzete. Anglia, Németország, Franciaország biztonsági szervei már a saját országukban követik a radikális iszlám szervezetek tagjainak a nyomát. Tehát, ahhoz, hogy terrorcselekményeket hajtsanak végre, az Iszlám Államnak nincs szüksége emberekre a Közel-Keletről. Sajnos minden országban jelenleg is van annyi ember, aki, ha a szervezete úgy dönt, támad! Ráadásul egy terrortámadáshoz elég pár ember.

A terror elleni védekezés világszerte összehangolt biztonsági politika kell hogy legyen. A terroristák nem egy vallást vagy etnikumot képviselnek, hanem egy ideológiát, amely nem azonosítható a hittel.

Az a körülmény, hogy a terroristák mondjuk az iszlám hagyományokkal rendelkező társadalmi régetekből bújnak elő, nem minősítheti sem az iszlámot mint vallást, sem pedig az abban hívő embereket.
A szerzőnek tudnia kell azt is, hogy a menekültkérdés világpolitikai értelemben is nemzetközi társadalmi és szociális probléma, ezzel szemben terror viszont biztonsági kérdés, és úgy is kell kezelni.
A szerző, az Egyenlítő blog alapító-főszerkesztője, Német Gábor azzal zárja cikkét, hogy „a vita nem fáj”, tehát ne féljünk, szólaljunk fel bátran.

Valójában nem a vita fáj, hanem az a torokszorító érzés, hogy ha egy országban a magát „ballibnek” tituláló szerző is ilyen érvek mentén akar vitatkozni, mi várható ott a jövőben?

2015-09-21

Tarik Demirkan
Főszerkesztő
Türkinfo, Török – Magyar Kulturális Hírportál