A kilencven éve lebontott Tabánra emlékezünk

A XVI. században a török dúlás és hódítás áldozatává vált a település, s jórészt semmi sem maradt ránk az ezt megelőző korból, kivéve azt a kis timpanontöredéket, amely tabáni Krisztus néven vált ismertté a művészettörténészek körében.

A törökök azonban nemcsak romboltak, de építkeztek is. Mecseteket, dzsámikat építettek, illetve a fürdőkultúra volt az, amelyben az építészet terén hazánkban maradandót alkottak, s ez itt a mai fővárosban a hőforrásokban gazdag Tabán területén volt a legjelentősebb. A Tabánban máig megmaradt török kori építészeti emlékként a Rác és a Rudas fürdő említhető, melyeket ekkoriban természetesen még egészen másképpen neveztek.

A Rudas fürdő ma is látható kupolája a török időkből származik, Szokoli Musztafa pasa építtette 1556-ban. Akkori neve Jesil direkli ilidzse, azaz Zöld oszlopos fürdő volt, míg a mai Rác fürdőt Debaghane ilidzsaszi, azaz Tabáni fürdő néven emlegették. Mert a Tabán mai neve szintén a török kor szülötte: Debaghané/Tabakhane, azaz tímártelep a török szó jelentése, vagyis a terület a Rácz és Rudas fürdők környékén megtelepedő tímárokról kapta a nevét. Ebből alakult ki a szerbek ajkán a régi szerb nyelvben hegyalját, váralját jelentető Tabahon, majd a magyarban a rövidült, ma ismert Tabán kifejezés.

Buda 1686-os török alóli felszabadítása újabb fordulatot hozott a Tabán történetében, a korábbi muszlim kultúra helyébe ismét a keresztény világ lépett, ami a Tabán társadalmi összetételében és építészetében is éreztette hatását. A főként török lakosság helyére magyarok és németek érkeztek, akik az itt megtelepedő rácokkal, szerbekkel együtt alkották azt a három nemzetiségi csoportot, a melyek a XVIII–XIX. századi Tabán sokszínű kultúráját adták. A szerbek nagyszámú jelenlétéből ered a Tabán egy másik elnevezése is: Raitzenstadt, azaz Rácváros. Az 1700-as évek elején a megközelítőleg 2800 főt számláló település lakosságának 95 százaléka még szerb volt.

Folytatás

Forrás: pestbuda.hu