A Csiperó Fesztiválon jártam, Kecskeméten

Ha ezt mondom „Csiperó”, az bizony sokak számára ismeretlenül hangzik. De lássuk csak, mi is ez pontosan? A helyszín kis hazánk, azon belül Kecskemét, ahol 1990-ben megalakult az Európa Jövője Egyesület azzal a céllal, hogy egy idehaza egyedülállónak számító programot, egy olyan gyermektalálkozót hozzanak létre, amely során a külföldi csoportok nyelvi nehézségek nélkül átadható ajándékot hoznak magukkal Magyarországra. Ez pedig nem más, mint a zene és a tánc, amellyel észrevétlenül, de egyben felejthetetlenül mutatják be kultúrájukat.

A rendezvényre az első években csupán Kecskemét testvérvárosaiból – mint például Rodostó – érkeztek csoportok, ám gyorsan terjedt a népszerűsége, amely talán a program emblematikus, mókás madár figurájának is köszönhető, hiszen egyre többen tudják, mi is az a Csiperó.

Az idei, 13. alkalom során elmondható, hogy Európa 30 országából több, mint 10 000 gyermek lépett fel eddig és kápráztatta el mind fellépő ruhájával, mind táncával a közönséget. A népszerűség másik mutatója, hogy a rendezvény átlépte Európa határait, hiszen visszajáró csoportok vannak az Egyesült Államokból, Azerbajdzsánból, Dél-Koreából, Izraelből, Indiából. Ennek köszönhetően a szervezők a program pontos megnevezését is ehhez igazították, az „Európa Jövője Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Találkozó” nevet kapta.

Az egy hétig tartó rendezvény hivatalos megnyitója alkalmával a mindenkori polgármester szimbolikusan átadja a rendezvény idejére, egy teljes hétre a város kulcsát a gyerekeknek.
A fellépések helyszíne a főtér, amely egy méltó, impozáns helyszíne a kétévente megrendezett programnak. Nem csupán fellépésekről beszélhetünk, hanem nemzetközi barátságok kialakításáról is, hiszen a csoportokat többnyire családoknál szállásolják el.

A kísérő programok köre évről-évre bővül, így idén sem volt hiány belőlük. A gyerekek részt vehettek parkerdős bográcsozáson, sárkányhajózáson, láthattak tűzzsonglőröket, árnyjátékot és árnyékfestést, kipróbálhatták a Budapestről letelepülő Csodák Palotája tudományos érdekességeit, versenyezhettek Rubik kocka kirakásban, hallhattak fúvószenekar bemutatót, közösen elkészíthették Kecskemét ékességét, a sárgabarack lekvárt amelyből a hosszas kóstolgatás után is maradt egy-egy üveg, amelyet mindenki hazavihetett.

Kecskeméti lévén lehetőségem volt több táncot is végig nézni, és hát Törökország iránti kötődésem és rajongásom miatt talán a két török csapat fellépését vártam leginkább, akik Ankarából és Manisából érkeztek.

Hatalmas élményben volt részem, hiszen a fellépés előtt sikerült az ankarai csapattal találkozni és két táncosával egy igazán jót beszélgetni. Elmondásuk szerint már nem először vannak itt, és szívesen jönnek, mert egyrészt rendkívül sokféle nemzettel találkozhatnak itt, másrészt sokféle táncot láthatnak. Egy kisebb élménybeszámolóban volt részem az eltelt napok kísérőprogramjairól, amelyeken részt vettek. Legnagyobb élményük a baracklekvár főzés volt, és az, hogy a gyümölcs nevét, a kajszit a közös történelmünk és a két nyelv hasonlóságainak köszönhetően nagyon könnyen megtanulták.

A fellépésüket az első sorból, a törökök között ülve sikerült megnéznem, a színpadra lépésükkor integettem a két lánynak, amit egy mosollyal viszonoztak. A csoport kísérői és a tartalék táncosok igazi törökös temperamentummal buzdították honfitársaikat: végig tapsoltak, már-már kiabálva énekeltek, pillanatok alatt fergeteges műsor kerekedett. Kezdő török nyelvtanulóként mindenhová magammal cipelem a törökkönyvem, és amint van egy kis időm, bele-beleolvasok. Aznap is épp velem volt, és a mellettem ülő 8 év körüli török kislány ezt meglátva elmosolyodott. Remek lehetőség volt a nyelv gyakorlására ez a rövid bemutatkozás.

Ugyan csak kétévente rendezik meg a találkozót, de mindenkinek ajánlom figyelmébe, hogy nézze meg 2016-ban – ha nem felejti el addig.

Szvetnyik Anikó

2014-07-23