A bujdosó fejedelem életének néhány kevésbé ismert fejezete-3- : De Sausure, Rákóczi rodostói bizalmasa, 1729-1735

A Saussure előkelő nemes család a Commercy melletti Sorcy-Saint-Martinból származott. Ott volt eredetileg a birtoka kastélyával. A XVI. Század közepéig César ősei a lotaringiai herceg lovászmestere s fősolymármestere voltak. 1550 után áttértek a református vallásra és jobbnak láttak Neuchatelblen, aztán Genfben, végre lausanneban letelepedni. Mivel vagyonuk egy jelentős részével tudtak menekülni Vaud kantonban új birtokokat szereztek, úgyhogy mindig volt miből élniük.

César de Saussure Lausanneban született 1705. június 12-én. Édesapja, Francois-Louis, a Jura hegység utolsó nyúlványa alján fekvő L’Isle és Montricher két szomszéd francia faluban lelkészkedett. Édesaanyja, Emilie Gaudart, egy lausannei nemes család leánya volt. 1725-ben, miután elvesztette az apját, elindult egy nagy utazásra. Öt évig Londonban tartózkodott, ahol az angol nyelvet tökéletesen elsajátította, és többek között lord Kinnoult-tal megismerkedett, akit 1729-ben a brit kormány konstantinápolyi nagykövetté nevezett ki. A lord, nem lévén otthonos a francia nyelvben, arra kérte César de Saussure-t, hogy kísérje őt Törökországba követségi titkár minőségben. A huszonnégy éves fiatalember üstökön ragadta az alkalmat és októberben egy nagy angol hadihajón elhagyta Londont az új nagykövettel.

Törökországban éppen akkor időzött, amikor Rákóczi Ferenc és magyar bujdosótársai Rodostóban éltek. Mialatt a brit nagykövetségben dolgozott, megbarátkozott báró Zay Zsigmonddal (1689-1755), a magyar rodostói emigráció legrokonszenvesebb tagjával. Zay főkamarási állást töltött a fejedelem udvarában mint Mikes Kelemen. Meghívta Saussure-t Rodostóba, ahová egyre gyakrabban járt. Bemutatta Rákóczinak, és a magyarok társaságát úgy megkedvelte, hogy amikor haza kellett volna indulnia, inkább beállott Rákóczi szolgálatába és így még két évvel meghosszabbította törökországi tartózkodását.

A történelem szempontjából ez a döntés nagy fontossággal bír, mert Saussure részletes naplót vezetett. Mindent feljegyzett, amit látott vagy amiről hallott. Levelek formában – ez volt akkor a divatos irodalmi fajta – egy valóságos krónikát írt a körülötte élő magyarokról, szórakozásból. Ettől kezdve értékes adatokat szolgáltatott a rodostóiakról, elsősorban a fejedelem életéről, filozófiájáról, gondjairól, reményeiről. Persze társairól is, minden alkalommal. Mikes Kelemen is írt a bujdosókról, de nem volt krónikás és nem is akart az lenni. „Törökországi levelei” egy szépirodalmi alkotás, nem egy történelmi dokumentum. Sok eseményről nem szól semmit, vagy azért, mert nem tudott róla, vagy azért is, mert inkább elhallgatta. Ellenkezőleg, Saussure mindent fenntartás nélkül elmesél. Nem a véleményét nyilvánítja, hanem a tettekre hivatkozik. Tárgyilagosan leírja az eseményeket ahogyan megismerte. Tanúsága néha megerősíti, sokszor kiegészíti Mikes állításait, úgyhogy a rodostói Rákóczi emigrációról sokkal bővebb források állnak a történészek rendelkezésére, mintha csak Mikes leveleivel kellene megelégedni.

Mikes szófukarságával ellentétben, Saussure tüzetessége gondviselésszerűen segítséget hoz a kutatónak. Nagyszerű élénkséggel fűszerezi az úgyis érdekfeszítő tudósítását. Tehát érdekes tudni, hogyan az igen művelt Francia értékelte kivételes helyzetét, és miféle adalékokkal gazdagította tudományunkat. Mivel Mikestől eltérően, gondosan beszámol mindarról, amit előtte elbeszélnek, akár Rákóczi személyesen, akár a nagyurak, mint Csáky Mihály, akár a katonák, a szolgák, vagy a látogatók, még titkokat is leleplezünk mint a roppant szomorú Bohn ügyet, például. Mikes egy szóval sem említi. Nem utal rá egyáltalán, mintha nem is értesített volna róla. Pedig egy drámai kémkedési ügyről van szó, mely Rákóczi életének utolsó évében hitelét tönkretette és borzasztóan elkeserítette.

Bohn dán származású, német neveltetésű hadmérnök volt, aki a Porta szolgálatában dolgozott. Ugyanakkor a bécsi kormány fizetett kémje is volt. Bemutatkozott Rodostóban, és Rákóczi Ferenc bizalmába sikeresen beférkőzött. Annyira nagy bizalmat keltett a fejedelemben, hogy aztán saját ügynökeként használta. Beavatta titkos diplomáciai terveibe, egy percig sem sejtve, hogy a gazember tüstént a tervekről értesítette az osztrák nagykövetet. Sőt mi több, 1734 áprilisában, Párizsba küldte ki Maine és Bourbon hercegekhez, ajánló levelekkel és bizalmas üzenettel. Bőkezűen ki is fizette a fontos közvetítést. A Franciák viszont rájöttek a titokra, házkutatást tartottak Bohn párizsi lakásán és a Bastille börtönbe zárták. Bohn galád árulása súlyosan kompromittálta Rákóczit a Versailles-i udvarnál. Mondanunk sem kell, hogy a becsületes fejedelmet halálosan bántotta és nagy lelki gyötrelmet okozott neki.

Saussure emlékiratai nélkül alig tudnánk valamit az ügyről. César de Saussure Törökországban maradt 1735 őszéig. Aztán hazament. 1738-ban Párizsban megállapodott. Magyar urának végrendelete értelmében megkapott a francia királyi kincstártól egy szép összeget hagyományként. Felkereste György herceget, Rákóczi ifjabb fiát, aki visszavonultan élt feleségével a francia főváros mellett, egy kis faluban, egy lengyel álnéven. Aztán Londonban is időzött mielőtt Lausanne-ba véglegesen visszakerült. Francoise Gaudard-ral házasságot kötött. Ezóta Lausanneból alig mozgott. Megírta az emlékiratait, Franciaország és Svájc történetét is, de műveit nem adta sajtó alá. Történelmi érdekességük ellenére, csak 1909-ben adták ki magyarul törökországi leveleit és feljegyzéseit. 1783. március 8-án Lausanneban meghalt Rákóczi Ferenc becses francia bizalmasa.

Bernard Le Calloc -Közreadta: Székelyhidi Ferenc