Az Ararát legendája

Yasar Kemal történetének középpontjában egy kivételes paripa áll: egy szép napon megszökik gazdag és hatalmas gazdájától, végül egy kavaljával mesterien bánó fiatalember háza előtt áll meg. És itt kezdődnek a bonyodalmak, mert egy ősi szokás szerint a ló ezennel új gazdát választott magának, aki ezzel jogos tulajdonosává lépett elő…

Egyszerre ballada- és meseszerű. Balladai sűrítettség jellemzi, és a fordulópontokat balladai homály fedi, az olvasónak tág teret nyújtva az értelmezés során. Meseszerű a részletek kiszínezésével, nyelvezetével, történetével, melyben a hős elindul, hogy megannyi akadályt legyőzve elnyerje szíve vágyát. Egy akadály azonban mégis meghaladja az erejét: a befejezés megint a balladákra emlékeztet. De ki a valódi főszereplő és mi is valójában az elérendő cél?
Mert ebben a ballada-mesében a hegy éppúgy érzésekkel, indulatokkal van tele, mint az ott élő emberek, és cselekedni is képes: a legenda arról szól, hogy büntetlenül nem lehet bitorolni kincsét, előbb-utóbb meg kell fizetnünk az árát, és az Ararát haragja rettenetes, bosszúja pedig kegyetlen.

De miért is haragszik? Mit irigyelhet az emberektől és mi az, amit nem akar megosztani velük? A történet éppúgy szól a szerelemről, mely minden tavasszal újjászületik a Küp-tó partján előbújó virágokban, mint a zene misztikus, megfoghatatlan szépségéről, erejéről – végső soron a művészet lényegének, létrejöttének ember számára megfejthetetlen titkairól: egy tőről fakad mindkettő.
És ahogyan nincs két kavalos, aki ugyanazt a történetet egyformán tudná előadni, nincs két előadás sem, melyben ugyanaz a dallam ugyanúgy szólna. Vannak jobb kavalosok, van úgy, hogy szebben tud előcsalni egy dallamot valaki a hangszeréből, de két egyformán létrejött dallam nem létezik. Ez benne a gyönyörű – ugyanakkor fájdalmasan szomorú is.

Folytatás

Forrás: konyvcseppekbenavilag.blogspot.com