Giulia Gonzaga, akit Szulejmán szultán háremébe szántak

Fiatal özvegy, akinek legendás szépsége vakmerő kalandra ragadtatott egy kalózvezérből oszmán admirálissá lett férfiút…  Művelt asszony, akiért költők és festők rajongtak… Szerelmes nő a 16. századból, aki egy Medici bíborost tudhatott szerelmének… Az itáliai reformáció elkötelezett híve, aki híres humanistákkal és vallási reformátorokkal ápolt szoros barátságot… Ő volt Giulia Gonzaga, Fondi úrnője, akire szépsége miatt figyelt fel a világ, és aki kivívta, hogy szellemét is tiszteljék.

A meghiúsult nőrablás

1534. május 23-án a Barbarossa Hajreddin vezette oszmán flotta kifutott az Aranyszarv-öbölből, és Dél-Itália felé vette útját. A flotta Szulejmán szultán bosszújának beteljesítésére készült. A szultán legnagyobb ellenfele, V. Károly német-római császár és spanyol király parancsára ugyanis 1532 nyarán Andrea Doria genovai admirális 44 gályával végigdúlta a görög partokat, majd szeptemberben bevette Koront. 1533 tavaszán az oszmánok hiába próbálták visszavenni a stratégiai jelentőségű erődöt, Doria áttörte a szultáni gályák blokádját. Ezt a csorbát kellett kiküszöbölnie Szulejmánnak. A sikertelen ostromot követően a padisah magához rendelte Algírból a legendás kalózvezért, aki 1533 nyarán kíséretével meg is érkezett Isztambulba. A szultán Hajreddint menten kinevezte kapudan-i derya-nak, azaz a földközi-tengeri flotta főparancsnokának, és megbízta egy új flotta megszervezésével. Hajreddin, aki ekkor már közel járt a hetvenhez, 1533-34 telén az isztambuli hajóépítő műhelyekben újjáépíttette a flottát, ami immár hetven gályából és három parancsnoki hajóból állt.

 1534 nyarán ez az új flotta, melynek gályáin több száz rabláncra fűzött keresztény férfi evezett, megkerülve Dél-Itália őrtornyokkal védett adriai partjait, a félsziget nyugati partjaira zúdult, és egészen Nápolyig végigfosztogatta V. Károly itteni birtokait. Hajreddin katonái a rajtaütések során felgyújtották a part-menti településeket, a lakosságot pedig a hajókra hajtották, hogy később rabszolgaként értékesítsék. Reggiót, amit az oszmánok közeledtének hírére kiürítettek, Barbarossa felégette. Így járt San Lucado várkastélya is, vagy az a tizennyolc gálya, ami Certarónál állomásozott. Nápolyt elhagyva a vén tengeri medve feldúlta Sperlonga falvát, majd augusztus 7-én partra szállt, és húsz kilométert menetelve rajtaütött Fondin azzal a céllal, hogy elrabolja annak úrnőjét, Giulia Gonzagát. A szépséges grófnét Barbarossa a szultánnak szánta ajándékként.

A kapudan-i derya talán a nagyvezír, Ibrahim pasa sugallatára cselekedett, aki egy új hárembéli vetélytárssal akarta Hürrem pozícióját gyengíteni. A nőrablás végül nem járt sikerrel, mert Giuliának még időben sikerült elszöknie. A portyázó oszmán csapat bosszúból porig égette Fondit, és mindenkit lemészároltak, akit csak találtak. Barbarossa ezután visszafordult. Búcsúzóul még felégetett hat épülő gályát Nápolynál, majd Tunisznak tartva elvitorlázott a zsákmányával. A balul elsült fondi nőrablási kísérlet az eltelt századokban legendás részletekkel gazdagodott, és máig színes epizódként szerepel a Szulejmán szultán vagy Barbarossa Hajreddin életét feldolgozó művekben. Az elhíresült történetet még a Muhteşem Yüzyıl című sorozatban (Magyarországon Szulejmán címmel vetítették) is felidézték, ahol a 2012-es török szépségkirálynő, Açelya Samyeli Danoğlu játszotta Giuliát.

Ki volt hát Giulia Gonzaga, akinek szépségének híre még a szultáni szerájba is eljutott?

A reneszánsz szépség

Giulia Gonzaga a reneszánsz Itália nemesi nőideálját testesítette meg abban a korban, mely a szépséget a lelki és szellemi tökéletesség szimbólumaként eszményítette. Giulia kortársait nemcsak a nő szépsége, hanem műveltsége is lenyűgözte.  Férje unokanővéréhez, a költőnő Vittoria Colonnához hasonlóan ő is írt, aktívan támogatta az irodalmat és a művészetet, s később az itáliai vallási reformmozgalom aktív alakjává vált. Szépsége a cinquecento híres festőit is megihlette. Tiziano több portrét készített róla és Sebastiano del Piombo szintén megfestette. A kor ünnepelt költői zengték szépségét. Tasso így írt róla:

„Szőke, hullámzó tincsei pajkosan libbennek a szellőben
Magas homloka korona, szemöldöke alatt titokzatos
Ragyogó fények, mik hagyják, hogy e földi börtönből is lássa az Úr csodáit.”

Ludovico Ariosto pedig, akitől a „humanizmus” kifejezés származik, így dicsérte:

„Bárhová lép is Giulia Gonzaga,

Bárhová is veti derűs tekintetét,

Nemcsak a többi szépség csodálja őt,

Hanem az égből leereszkedő istennő is.”

 A gyönyörű nő élete a Barbarossa Hajreddin-féle támadást leszámítva is fordulatos volt.  Giulia Gonzaga 1513-ban született Gazzuolóban, egy Mantovához közeli kisvárosban. Apja, Ludovico Gonzaga, Sabbioneta és Bozzolo ura híres condottiero (zsoldoskapitány) volt, anyja Francesca Fieschi grófnő. Giuliát alig tizenhárom évesen hozzáadták az akkor negyvenéves gazdag földbirtokoshoz, Vespasiano Colonnához, Fondi grófjához és Traetto hercegéhez. Vespasiano, akit a harcok embereként ismertek, nem sok időt töltött ifjú feleségével, és két évvel a házasságkötésük után elesett egy csatában. Végrendeletében minden vagyonát Giuliára hagyta, azzal a kitétellel, hogy csak addig rendelkezhet e javakkal, amíg újra férjhez nem megy, ebben az esetben ugyanis Colonna lánya, a Giuliával nagyjából egyidős Isabella lesz az örökös.

A tizenöt éves özvegy Giulia Fondiban maradt, és udvarában virágzó irodalmi szalont alakított ki, ahová csak úgy özönlöttek a kor híres költői Rómából és Nápolyból. A szalon gyakori vendége volt Vittoria Colonna, és természetesen megjelentek a híres szépség kezére áhítozó kérők is. A gyönyörű fiatalasszony azonban nem sietett férjhez menni, gazdag özvegyként önálló, tartalmas életet élhetett. Az irodalmi összejövetelek egyik vendége volt a nagyhatalmú Medici család egyik sarja, Ippolito de’ Medici, a firenzei Lorenzo (Il Magnifico) Medici unokája, X. Leo pápa (Giovanni di Lorenzo de’ Medici) és VII. Kelemen pápa (Giulio de’ Medici) unokaöccse. Giulia és a nála mindössze két évvel idősebb Ippolito egymásba szerettek, házasságról azonban szó sem lehetett, mert VII. Kelemen pápa egyházi pályára szánta unokaöccsét. A két fiatal viszonyáról nem sokat lehet tudni, egyes források azonban tudni vélik, hogy Ippolito természetes fiának, Asdrubale de’ Medicinek Giulia volt az anyja.

A már említett 1534-es oszmán nőrablási kísérletet is számos legenda övezi. Az egyik szerint Giulia a törökök éjszakai rajtaütésekor a fondi kastélyban tartózkodott. Az alvó Giuliát azonban a támadás hírére felébresztette az egyik szolgálója. Miután a grófnő anyaszült meztelenül, a lepedőjébe burkolózva kimászott a hálószóbája ablakán, az egyik lovagja kíséretében lovon menekült el a városból. Később aztán állítólag kivégeztette az őt kísérő katonát, mert az túl sokat látott a jó hírére sokat adó meztelen Giuliából. Olyan elméletek is születtek, hogy a Colonna család provokálta támadásra az oszmánokat, azt remélve, hogy azok Fondi ellen vonulnak, és miután az özvegyet eltüntetik, a Colonnák visszaszerezhetik régi fészküket. Annyi valószínű, hogy Giulia már napokkal korábban értesült az oszmán flotta dél-itáliai támadásairól, és idejében elhagyva Fondit, a közeli Ciociaria hegyeibe menekült. Az oszmán támadás hírére a pápa sereget küldött a térségbe, amit Giulia kedvese, Ippolito vezetett, aki így hősként siethetett az özvegy megmentésére.

Az 1535-ös év drámai fordulatot hozott a huszonkét éves grófné életében. Elveszítette Ippolitót, aki a romantikus változat szerint Giulia karjaiban halt meg Itriben egy nyolc napos lázat követően, valószínűleg maláriában. Csakhogy sokan már akkor is inkább mérgezésre gyanakodtak. A világi ambíciókat kergető fiatal bíboros ugyanis Firenze követeként fel kívánta fedni V. Károly előtt örökös ellenlábasa és egyben unokafivére, Alessandro de’ Medici visszaéléseit, és ez talán nem tetszett Alessandrónak; vagy épp az új pápának, III. Pálnak állt útjában, aki a gazdag Ippolito jövedelmeit akarta megszerezni. Szerelme halálával közel egyidejűleg Gilulia férje birtokait is elveszítette, ezért úgy döntött, hogy Nápolyba költözik. A San Francesco delle Monache kolostorban lelt új otthonra, ahol szolgáival kényelemben élhetett, és ahol egy ideig testvére, Louis (Rodomonte) Gonzaga és mostohalánya, Isabella Colonna közös fiát, Vespasianót is nevelhette.

Az itáliai reformáció szolgálatában

 A nápolyi évek nagy változást jelentettek Giulia életében. 1535-ben itt találkozott Juan de Valdés vallási reformátorral, aki pár évvel korábban a spanyol inkvizíció elől menekült Spanyolországból Itáliába. Valdés előadásai nagy érdeklődésre tartottak számot Nápolyban, a még mindig fiatal Giulia is áhítattal követte őt. Valdés és társai erőfeszítéseinek köszönhetően Nápoly hamarosan az itáliai reformációs tevékenység egyik központja lett. Giulia rendszerezte Valdés tanításait, aki állítólag egy vele folytatott beszélgetést rekonstruálva írta meg Alfabeto Christiano című, 1535-ben megjelent munkáját. Levelezésük betekintést enged Giulia lelkivilágába; elénk tárja félelmeit, kétségeit, vagyona elvesztése vagy romló egészsége miatti szorongását. Valdés 1541-es halálakor az özvegy grófnéra hagyta életművét, aki továbbra is nagy odaadással gondozta írásait, felügyelte művei fordítását és terjesztését. Ekkor már egész Itáliában számos főpap és szerzetes képviselte az ún. spiritualista irányzatot, melynek követői a keresztény humanizmus örökségét őrizték, síkra szálltak a személyes vallásosság lehetőségeinek (például a népnyelvű Bibliának) a kiterjesztéséért, illetve a püspökközpontú egyházmodell bevezetéséért.  A spiritualisták (spirituali) a reformokat a katolikus egyházon belül képzelték el, de a protestáns reformáció inspirálta őket. Giulia Valdés halála után is igyekezett összetartani a spiritualistákat, ám a római inkvizíció felállásával egyre több hittársa kényszerült elhagyni Itáliát.

Az inkvizíció 1542-ben Szent Hivatal néven kezdte meg újra a működését Rómában, és nem titkolt célja volt a reformista és protestáns irányzatok visszaszorítása. Mivel az eretneknek bélyegzett Valdés közvetlen társaságába tartozott, Giulia is hamar a látókörükbe került. Giulia szoros barátságot ápolt a szintén Valdés köréhez tartozó neves humanistával, Piero Carnesecchivel is. Amikor a korábbi pápa, IV. Pál kedvenc inkvizítorát, Michele Ghislierit V. Pius néven pápává választották, az új pápa a spiritualista irányzat teljes megsemmisítését tűzte ki célul. Ennek a hadjáratnak lett az első áldozata Carnesecchi, aki egykor VII. Kelemen pápa titkáraként dolgozott. Giulia és Carnesecchi éveken át leveleztek. Leveleikben feltárták legbelsőbb érzéseiket, az európai politikával kapcsolatos nézeteiket és kifejtették teológiai meggyőződésüket. Meghitt baráti viszonyukat mutatja az a pár sor is, amit Carnesecchi a már beteg Giulia Gonzagának írt:

„Ne gondold, hogy ezt most száraz szemmel írom. Nélküled élni ebben a rosszindulatú században olyan, mint evezők és vitorlák nélkül navigálni a nyílt tengeren.”

Giulia egészen 1566-ban bekövetkezett haláláig folytatta a reformáció érdekében kifejtett tevékenységét, és feltehetően csak az mentette meg a máglyától, hogy hamarabb meghalt, mint ahogy az inkvizíció lecsapott volna rá. Halála után Giulia Gonzaga minden iratát elkobozták, és az akkor már jó ideje szintén megfigyelés alatt álló, és egyik városból a másikba menekülő Piero Carnesecchivel folytatott levelezését – összesen 228 levelet – is lefoglalták. A férfit ezt követően fogták el, majd miután kínvallatásnak vetették alá, eretnekség vádjával előbb lefejezték (mivel nemes volt), majd megégették Rómában 1567-ben.

Giulia Gonzaga nyughelye a mai napig ismeretlen. Azt kérte, hogy abban a nápolyi kolostorban temessék el, ahol élete nagyrészét töltötte, de itt nincs nyoma a sírjának. Elképzelhető, hogy a pápa, ismerve az asszony vallási nézeteit, nem engedélyezte Giulia kívánságát.

Végezetül álljanak itt Piero Carnesecchi Giuliáról írt szavai:

„Szépségének és erényének olyan híre volt, hogy minden úr, aki elhaladt arra, megpróbálta megismerni őt és a barátjává válni.”

Nagy Marietta – Türkinfo

Felhasznált források:

Roger CROWLEY, Tengeri hatalmak, Park, Budapest, 2014

MOLNÁR Antal, A római inkvizíció, in: A kora újkor története, Osiris, Budapest, 2009

A képek az internetről származnak.