Kipróbáltuk a Sirályt

Isztambul egyik különlegessége, hogy A pontból B pontba eljutni sosem egyszerű. Még akkor se, ha a B pont esetleg a szemközti házat jelenti.
Minden esetben át kell menni a C, D, E, K, Ly, de még a W ponton is. És ezek egyike biztosan egy szőnyegbolt lesz…

Persze azért idővel bele lehet rázódni. De még így is egy valami sosem változik: a távolság.

A távolság egy olyan kifogyhatatlan áru Isztambulban, amit kilóra osztogatnak. Kilométerre…
Soha nincs olyan, hogy közel.

Mielőtt belevágnánk a sűrűjébe és eltűnnénk a beton-dzsungelben, érdemes Isztambult egy kicsit jobban megnézni.
Fel fog tűnni (bár valószínűleg nem, de hátha mégis), hogy Isztambul közlekedése amolyan laza háló szerű. Vagy másképpen blokkos.

Ez alatt azt kell érteni, hogy a város kicsit olyan, mint a kockás füzet. A rácsok vonalai a főutak. Ezek azok, amiken valójában el lehet jutni a város egyik részéről a másikra. Míg a rácsok belül a blokkok. Itt vannak az utcák, ahol az emberek élnek, így itt vannak a házak, az irodák, meg minden olyan, amiért érdemes Isztambulba jönni. Kivéve a sarki kebab árust, mert az a főúton van.

Ezek a blokkok nagyon jók ha éppen több tíz kilométert akarunk megtenni a városban (magyarul: átugrunk a szomszédba), mert azt gyorsan lehet megtenni. Mármint gyorsabban, mintha a kis utcákon próbálnánk átvágni.
A kis utcákban egyébként úgyis annyira eltévednénk, hogy még saját magunk se találjuk meg saját magunkat…

Kivéve a péntek délutánt. Olyankor úgy beáll a forgalom, hogy már teljesen mindegy, hogy a kis utcákban bolyongva halunk éhen, vagy pedig a dugóban várakozva.

Na jó, igazándiból ezek a blokkos városfelépítés nem újdonság. A világ számos városa hasonlóan néz ki. Köztük Budapest is. De még Velence is (a kicsi is, meg a nagy is). Ebben olyan nagy kaland nincsen.

Isztambulban talán annyi, hogy minden blokk egy saját külön kis világ. Elég gyakran csak 1-1 utca a bejárat és még 1-1 a kijárat.

Ami inkább a különlegesség, hogy ezek a blokkok általában eléggé nagyok.
Persze vannak cuki kicsik is, amelyeken akár át is lehet látni. De inkább akkorák vannak, amelyekben simán el lehet rejteni egy tartály hajót is.
Akár többet is.

De ami még inkább jellemző rájuk, hogy a buszok csak nagy ritkán járnak benne. Így ha valamelyikbe be szeretnénk menni, akkor bizony gyalogolni kell. Sokszor 20 percnél is többet.

Persze 20 perc gyaloglás hozzátartozik az egészséges életmódhoz. A hóvihar pedig csak edzettebbé teszi az embert. Hát még ha az akciós 2×20 kg-os mosóport is haza kell cipelni, akkor már tényleg nem érdemes a pénzünket konditeremre költeni.

Ezek az elgondolások viszont leginkább csak sima terepen működnek. Amennyire Isztambul tele van kilométerekkel, úgy hiánycikk az egyenes felület. És nem mindegy, hogy azt a 600 m-t vízszintesen teszünk meg, vagy lépcsőn felfelé.

Igaz, annak is megvan az előnye, ha az ember naponta többször is felmászik a 2000. lépcsőfokig: Utána már nyugodtan eheti a török kebabot, nem fog elhízni. De azért valahogy mégsem a legjobb… valami…mintha hiányozna..

És ez még csak egy blokk volt. Minden sokkal izgalmasabb, ha az egyik blokkból szeretnénk átjutni a másikba!

Ezt ugye normál esetben úgy tesszük, hogy kimászunk a blokkból, és keresünk egy buszt, ami legalább a másik blokk irányába visz. Majd ott bebújunk a másik blokkba.

Ilyenkor előfordulhat, hogy a kiindulási A és a cél B pont légvonalban valójában egészen közel van. Gyalog viszont át kell vágni néhány vízmosáson.

De hát fiatalok vagyunk, erősek vagyunk, lelkesek vagyunk, és húúúúúúúúúúú azta de meredek!!! Többen nem jövök erre!

Oké… legközelebb akkor inkább kocsival megyünk

Az autós közlekedés roppant praktikus. A vezetés pedig olyan, mintha az ember felhörpintene 2 kávét. Víz nélkül, direktbe.
Járművel elég jól át lehet vágni a városon. Csak leparkolni ne kelljen!
Ian McDonald, A dervisház könyvében egy olyan jövőbeli Isztambult képzelt el, ahol az autók nem leparkolnak, hanem míg várnak a gazdájukra, a közelben köröznek. Ami elsőre elképesztően jó ötletnek tűnik.
Csakhogy egyszer kiszámoltuk, hogy Isztambulban annyi autó van, hogyha egymás mögé tennénk őket, a sor egészen Afrika déli csücskéig elérne. Ha viszont napközben ez az összes autó folyamatosan mozgásban lenne, nem biztos, hogy jó lenne. És nem is igazán környezetbarát!

Összességében az autó nem igazán praktikus, ha egyedül van az ember. Mire sikerül leparkolni, esetleg kiderül, hogy többet fog gyalogolni, mintha eleve busszal ment volna.

Oké, akkor szerezzünk egy társat! Azaz sofőrt!

Folytatás

Forrás: isztambul.info