Vasárnapi utazások: Karagöl, az alvilági történettel rendelkező paradicsom

Hatnapos munkahét. Ez a megszokott Törökországban. Marad számunkra a vasárnap, amikor barangolhatunk. Természetesen ez nem jelent száz kilométeres utazásokat. Szerencsére pár órás távolságokat bejárva is ezer meg ezer lehetőség van arra, hogy szépet, érdekeset fedezzünk fel. Ezeket az élményeket írom meg a Vasárnapi utazások sorozatban.

Vigyázat! Ebben a részben utazást teszünk az alvilágba – legalábbis így tartják egy görög mítosz alapján. Nyugalom: valójában paradicsomi környezetbe kirándulhatunk, mely minden évszakban megéri, hogy „megmásszuk” az oda vezető kanyargós utakat.

Amennyire közel van a célpont a városhoz, annyira változatos és nehéz az oda vezető út. Izmir Örnekköy városrészéből indulunk el a mediterrán, pálmafákkal díszített városi utakon a hegyek közé. 12 km megtétele után a Yamanlar nevű kis falu mellett haladunk el, és már érezzük a magasság miatti környezetváltozást: a zöld minden árnyalatát látjuk, a növényzet már egészen más – mohás, bokros, virágos –, a levegő hűvösebb. Lépten-nyomon kecske- vagy birkanyájak haladnak át előttünk, a tisztásokon méhkaptárak sorakoznak.

Mostantól a kanyarok irányától függően hol az izmiri öbölre, hol a menemeni fennsíkra látunk rá. Még 10 km a nehéz, kanyargós hegyi útszakasz, de már fenyőerdők között és itt-ott csörgedező patakok mellett halad.

 Megérkeztünk. Itt van Karagöl, a 35 ezer négyzetméter felületű krátertó.

A tó régi neve Tantalos Gölü. A mítosz szerint ez az a tó, ahol büntetését töltötte Tantalosz, akit Zeusz az alvilágban töltött örök szenvedésre ítélt. Tantalosz Phrügia, azaz Frígia királya volt, gazdag és ravasz. Részt vehetett az olümposzi nektár- és ambrózialakomákon. Ő is meghívta az olümposzi isteneket az otthonába. Ettől kezdve Tantalosz vacsorája horrorisztikus fordulatot vett. A lakomán egyszercsak túl kevésnek tűnt az étel, Tantalosz pedig úgy oldotta meg a hiányt, hogy feldarabolta fiát, Pelopszot, és a darabjait beletette az istenek számára készített levesbe. Az istenek azonban észrevették, hogy mit tálalt elébük, és iszonyodva tolták el maguk elől a tányért. Zeusz büntetésül egy gyümölcsfa ágára akasztotta Tantaloszt, aki alatt egy iszapos tó terült el. A hullámok rendre fölcsaptak, de abban a pillanatban, hogy Tantalosz lehajolt volna inni, visszahúzódtak, és ő csak a fekete iszapot láthatta maga előtt. A fa körülötte teli volt a legkülönfélébb gyümölcsökkel: csak úgy roskadozott, de hiába, mert ahányszor értük nyúlt, egy széllökés annyiszor sodorta arrébb ezeket, ő tehát semmiképp sem érhette el az ennivalót. Még egy hatalmas szikladarab is ott magasodott a fa fölött azzal fenyegetve őt, hogy bármikor rázuhanhat. Homérosz – aki, mint tudjuk, Izmir környékén élt – a történetet úgy dolgozta fel, hogy Tantalosz az átélt szenvedés hatására rést nyitott a hegyen, mely vízzel feltelve tó lett.

A történetet olvasva és a tónál járva hajlamos vagyok elhinni, hogy ez a mese így történhetett.

Mai neve Karagöl, azaz Fekete-tó. Fekete, mert mindig árnyékos az őt körbevevő fűz, fenyő- és juharfák és a fölé magasodó hegyek miatt. És gondolom, az elnevezés utal a régi történetére is, mely elég sötét.

A víz szintje is változik, ahogy a történetben is, mikor hősünk lehajol inni. Volt olyan kirándulásunk, hogy lehetetlen volt körbejárni a magas vízállás miatt, máskor kényelmesen, avarszőnyegen lépkedve körbesétáltuk. Továbbá valóban hatalmas sziklák magasodnak fölénk, olyan érzést keltve, hogy bármikor ránk gurulhatnak.

A tó egy kerítéssel körbevett területen belül van, a belépésért fizetni kell. Cserébe nagyon tiszta, kulturált környezetben pihenhetünk, kirándulhatunk, játszóterezhetünk, piknikezhetünk. Rendszeresen vannak itt kirándulócsoportok, baráti társaságok és családok, akik gyakran grilleznek. Hangos zene szól, és táncra perdülnek a csoportok – mint legutóbbi kirándulásunknál is.

A gyerekek sok mindent megtalálnak itt, amit a városban nem látnának. Ha nem jönnénk, nem is találkoznának csacsival az utakon, természetes környezetükben vadkacsákkal és -libákkal, mohával a sziklákon és főleg hóval.

Bármikor szívesen látogatunk a tóhoz, vagy ha nem is egészen odáig, akkor ugyanezen az úton valamelyik tisztáshoz. A kedvencem mégis az őszi időszak. Nem csak a színek miatt. A fő ok az, hogy a sűrű erdőben sétálva lila szőnyeget láthatunk, melynek mintáit a rengeteg pici, lila ciklámen adja.

Szerző és fotók: Erdem Éva – Türkinfo