Beszámoló: Global Peace – ‘Peace at Home Peace in the World’, Törökország

A program mellett maga Törökország, a török városok, a török táj is nagy élmény volt számomra. Mivel mi már szombaton útra keltünk és Isztambulban töltöttük az éjszakát, kihasználtuk az időt, amennyire csak lehetett, késő éjszakáig jártuk a várost és hajnalban még a napfelkeltére is kisétáltunk a tengerpartra. A Kék Mecset és az Aya Sophia minden napszakban kicsit más arcát mutatta. Reggel aztán a repülőt épphogy elértük, délután elsőként értünk Ağrıba. Érkezésünkkor nem mindennapi táj fogadott, hétágra sütött a nap, a távolban fehérlettek a hegycsúcsok. Nem az erdejeiről híres a vidék. Némi gabona azért megterem az öntözött földeken, de főleg állattenyésztéssel foglalkoznak a helyiek. A Törökországra jellemző erőltetett modernizáció a városban is jelentkezik. Néhány éve épülnek a modern házak, bevásárlóközpont üzemel és pár hete nyitott az új plaza. Persze a kézikocsis zöldségárusok vagy a helyi kissrácok, akik cipőfényesítéssel keresik a kenyerüket nem valószínű, hogy ott vásárolnak. A lakosság fele a város szélén, földszintes, kőből rakott, tapasztott házakban él. Az eső ellen néhányan műanyag fóliával fedik a tetőt, de egyik házról sem hiányzik a parabolaantenna.

Csütörtökön kisbusszal kirándultunk az Ararát szomszédságába, Doğubayazıt mellé, órákat töltöttünk İshak Paşa palotájában és a Bayazıt mecset környékén. Erről inkább a képek tudnának mesélni. De az út alatt is rengeteg szépet láttunk, különleges színű sziklák, dombok és hegyek tárultak elénk. A rengeteg program és különleges környezet mellett különleges bánásmódban is volt részünk, szállodában laktunk, annyira vigyáztak ránk, hogy rendőri kísérettel sétáltunk a városban, minden jóval etettek. Ettünk köftét (fasírt), baklavát (édesség), sokféle levest, volt ayran (joghurt), helva. Általában rizs, birkahús, paradicsom, uborka, fűszerek, de sok minden más is került az asztalra. Állandóan teáztunk és jósoltak nekünk török kávéból. A programok, a táj és a kultúrák találkozása mellett az egyik legfontosabb mégis a barátság volt, ami a résztvevők között szövődött. Az a személyes szál az egyes emberek között, amelyről nehéz beszámolni. Kedvesség, nyitottság, érdeklődés áradt mindenkiből. Jókedv, vidámság jellemezte az egész hetet. Tanítottak minket törökül, mi meg őket magyarul. Pletykálkodtunk az olasz szobatársaimmal, recepteket tárgyaltunk.

A spanyolok a cserkészek világát mutatták be nekünk. Mi, magyarok furulyáztunk, a litvánok gitároztak, a törökök doboltak. Jókat táncoltunk párban, körben, kör közepén, zenére és zene nélkül is. Ezt a hetet nem fogjuk elfelejteni, annyira intenzív volt és olyan sokszínű. Az emlékek felidézésében segítségünkre lesz az a többszáz kép, amelyet a csoport fotózott és összegyűjtött, a videók és az ajándékok, melyekkel a gyerekek, a szervezők, a barátok kedveskedtek nekünk. Bízom benne, hogy a barátságok nemcsak ebből az egy hétből álltak, hanem tartósabbak ennél. Akikkel találkoztunk, azok tudják, ha Magyarországra jönnek, nálunk otthon érezhetik magukat, és viszont, ha mi megyünk Olaszországba, Törökországba, Litvániába vagy Spanyolországba, akkor lesz, aki szívesen lát minket.