Múltidéző siklósi várséta – Itt forgatták „A Tenkes kapitánya” című tévésorozatot

Barátainkkal belefeledkezünk a látványba. Távlat és történelem viaskodik bennünk, míg kortyoljuk a feketét a vár északi teraszán. Több mint hétszáz év tör elő a magyar históriából, ám hogy annak minden részletét áttanulmányozzuk, nem elegendő egy-két óra, talán még egy nap sem.

Különböző tematikájú állandó kiállítások sora parancsol megálljt, és hív múltidézésre, de a kortárs képzőművészet kavalkádja is megjelenik előttünk. A siklósi várban járunk.

A vártörténet szerint az erőd alapjait 1260 körül rakták le, és az első írásos emlék 1294-ből való. A több évszázad alatt számos család birtokolta. A Soklyósi család leszármazottai 1387-ig, kegyvesztettségükig éltek itt, majd a Kakas és a Pásztói család kezébe került e hatalmas birtok, ám csak rövid időre; már 1395 előtt a Nagy Lajos király uralkodása idején feltűnt Garaiak szerezték meg a várat. Zsigmond király Garai Miklóst nádorrá nevezte ki. Megbízatása 1433-as haláláig tartott, s működése alatt a kastélyszárny gótikus ruhát öltött, miközben a vár védelmi rendszere is megújult. Az örökség fiára, Garai Lászlóra szállt, akinek katonái 1441-ben Bátaszék közelében vívták élet-halál harcukat Hunyadi János seregeivel, hiszen Garai uraság V. Lászlót támogatta, Hunyadi viszont Ulászló-párti volt. A csatát Garai elveszítette, így Hunyadi János megostromolta a várat, de nem tudta bevenni. 1447-ben Garai Lászlót kinevezték nádornak, s mivel fia, Jób utód nélkül halt meg, birtokai a király kezébe kerültek, aki a fiának, Corvin Jánosnak adományozta azokat a várral együtt. A herceg 1494-ben Bajnai Both Andrásnak, a később II. Ulászló király által szlavón bánná tett főúrnak adta el. 1507-ben azonban már Perényi Imre és családja birtokolta a várat. Második felesége az a Kanizsai Dorottya volt, aki eltemettette a mohácsi csatatéren elesett hősöket. A másfélszáz éves török uralom idején a vár kisebb közigazgatási központként funkcionált, de fegyver- és élelmiszerraktárként is jó szolgálatot tett.

Folytatás

Forrás: www.magyarkurir.hu