Flesch István: Három asszonyportré – a háttérben nagymecsettel és iszlám egyetemmel

Írásunkban három olyan asszonyról ejtünk szót, akikben az a közös, hogy mindenkor bátran kiálltak vélt igazságuk mellett, amelyet sokan durván leszóltak vagy gyűlölködően vitattak, s akik talán éppen ezért gyakran kerültek újságok címoldalára.

            Egyikük Ayşe Hür történész, aki doktori értekezését 2004-ben a Boğaziçi (Boszporusz) Egyetem Atatürk Intézetében védte meg az alábbi címmel: Miképpen egyezteti össze az Európai Unió politikáját a történelmi múlttal és az örménykérdéssel? Az apai ágon balkáni pomákok, vagyis bolgár ajkú muzulmánok sarja, Isztambulban gyorsan nagy tekintélyt szerzett cikkeivel, amelyek elsősorban baloldali napilapokban láttak napvilágot a török történelem, főként a köztársasági korszak kevéssé ismert, máig vitatott eseményeiről. Olvasói számára valóságos eseményszámba ment az isztambuli Taraf, a Radikal, a törökül és örményül megjelenő Agos című hetilap, valamint a kelet-trákiai regionális Birikim által közölt cikkeinek megjelenése.

            A Taraf és a Radikal, amely viszonylag kis példányszáma ellenére is a török értelmiség kedvenc lapjai közé tartozott, s pezsdítően hatott szellemi életére, a tavalyi puccskísérlet után kénytelen volt beszüntetni működését. Az egyik tönkrement, a másikat betiltották. Hiányuk erősen leszűkítette a kiváló történésznő publikációs lehetőségeit. Ezenkívül azonban még valami más is.

            Ő, a tudományban is szókimondó, sohasem fogta vissza tollát, amikor feltárhatott régi, de titokban maradt vagy egyenesen elleplezett múltbéli igazságokat. Ez alkalommal sem óvatoskodott.

            Különben is a hatalomnak már régtől fogva nem volt kedves, enyhén szólva nem állt közel a szívéhez. Hiszen külföldön is ismert volt kritikus szellemiségéről. Világlapok idézték. Például amikor 2013-ban a Taksim téri Gezi park környezetvédőit kegyetlenül lerohanta a rendőrség, amiért szenvedélyes és zajos tüntetéseken tiltakoztak a zöldövezet eltüntetése, a kormány üzletközpont-építési és egy oszmán laktanya felújítási tervei ellen, Recep Tayyip Erdoğan miniszterelnökként még az országossá terebélyesedő tiltakozási hullám napjaiban is újra szóba hozta a törökországi iszlámbarátok régi elképzelését egy ottani nagymecset építéséről.

            Erről a Taksim térre tervezett istentiszteleti építményről a The New York Times szerint Ayşe Hür akkor kijelentette: „Tudjuk, hogy a kormány mennyire csodálja az oszmán múltat, és mennyire viszolyog a köztársaság történelmétől. Azok viszont, akik ellenzik a Taksim téri mecsetállítást vagy az oszmán laktanya helyreállítását, úgy érzékelik, hogy itt kísérlet folyik a világi szemléletű hivatalos történelem átírására.”

            Hogy mennyire előrehaladott vállalkozásról volt szó, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a tekintélyes amerikai újság közölte Ahmet Vefik Alp híres török építész fényképét az általa megálmodott dzsámi makettjével, amelyről a mester mintegy két héttel a Taksim téri tömegtüntetések kirobbanása előtt egy diavetítés keretében már be is számolt az Egyesült Államokban.

            Nem is akárhol, hanem az amerikai műépítészek intézetének közgyűlésén, amelyet az előkelő dél-kaliforniai Sunnylands üdülőhelyén tartottak, ahol nemritkán magas rangú külföldi állami vezetők számára is biztosítanak zavartalan pihenést. A török vendég itt mutathatta be művét, amellyel hódolatát óhajtja kifejezni hazája muzulmán és oszmán múltjának öröksége iránt. Az impozáns vallási épület a tervek szerint több föld alatti szintet is rejt magában könyvtárral, múzeummal, konferencia-, illetve bankett-teremmel, étteremmel. Ahmed Vefik Alp modern látomását hazájában több pályázaton is kitüntették. Úgy hírlett azonban, hogy a kormányfő vele ellentétben „még jobban hangsúlyozta volna az oszmán elemeket”.

            Erdoğan, aki a kilencvenes években Isztambul népszerű főpolgármestere volt, már akkor erősen szorgalmazta egy ilyen muzulmán szent hely létesítését. S amikor 1997-ben a „világi berendezkedés éber őrei”, a török fegyveres erők – némelyek szerint túlzó és megcsontosodott szekularista – tábornokai dübörgő páncélosok fenyegető felvonultatásával lemondásra kényszerítették Necmettin Erbakan iszlámbarát miniszterelnököt, kiderült, hogy ennek az erőszakos intézkedésnek a hátterében egyéb tényezők mellett a mecsetépítési vita is meghúzódott: le akarták fogni az iszlámbarát dzsámitervezők kezét.

            Ayşe Hür történész asszony azonban nemcsak az említett mecsetvitabeli állásfoglalása miatt lett egyre inkább szálka az Erdoğan-korszak hatóságainak szemében. 2015 augusztusában egyszerre vált célpontjává a kormánypárti Yeni Şafak (Új Hajnal) és az Akşam (Az Est) című lapoknak. A délkelet-törökországi Siirt–Pervari közút mentén elrejtett robbanószerkezet működésbe helyezésével ugyanis merénylők megsemmisítettek egy katonai gépjárművet, amelynek következtében nyolc katona életét vesztette. E két lap „hírügynökségi jelentésekre hivatkozva” azt írta, hogy „ezt a hazaáruló támadást a PKK szakadár terrorszervezet hajtotta végre”. A történész asszony erre a közösségi médiában twitterbejegyzést tett közzé, s ebben arra hivatkozott, hogy a „tettes ismeretlen, hiszen a támadást még senki sem vállalta. Különben is a mi nemzedékünk már megtapasztalhatta, hogy gyilkos provokációival kurd területeken milyen ferde megvilágításba került, s vált hírhedtté annak idején a JİTEM csendőrszervezet.” Még azt is hozzáfűzte, hogy a PKK-t az „állam politikája sarkallja erőszakra”.

            Nem is maradt el az azonnali viszontválasz, a történészt a „terroristák gyalázatos pártolásával”, a PKK „szégyentelen kifehérítésével”, szerecsenmosdatással vádolták. Ebből azonban még nem lett „bűnügy”. Egy esztendő múltán azonban lett másból, méghozzá országos botrány kíséretében.

            Törökország nem sokkal a katonai puccskísérlet leverése után, 2016. augusztus 30-án ünnepelte meg a győzelem napját (Zafer Bayramı). Ezt minden évben annak emlékére tartják, hogy a török hadsereg a felszabadító háborúban 1922 augusztusában Mustafa Kemal parancsnokságával Dumlupınarnál ezen a napon aratott döntő győzelmet a területszerző anatóliai hódításra indult görög haderő felett.

            Ebből az alkalomból Ayşe Hür megint twitterezett. Értelemszerűen mintegy azt találta írni, hogy elítélendő – az ő megfogalmazása szerint – „nyomorult” az a társadalom, amely vele barátságban élő országoknak 94 éve azt dörgöli az orra alá, hogy egykor miként győzte le őket. A megállapítás a Cumhuriyet című baloldali napilap egyik főcímére is utalt. Erre a meglehetősen talányos mondatra, amely éppen a nemzeti ünnepen küldetett szét, özönlöttek a válaszok. Többen értetlenségüknek adtak hangot amiatt, hogy ezzel a logikával akkor az amerikai függetlenség napján vagy akár a trafalgári brit haditengerészeti győzelem napján is el lehetne merengeni az ottani társadalom hasonló nyomorultságáról. Szóval nehéz követni ezt a gondolatmenetet. Volt, aki hazafiatlanságnak, súlyos sértésnek vette, s a szerzőt iszlámistákkal helyezte egy sorba. Hatósági oldalról azonban példátlanul kemény, szinte pörölycsapásszerű reagálás érkezett.

            Az isztambuli ügyvédi kamara egyik tagja, Mert Eryılmaz bejelentette, hogy bűnvádi eljárást indít a történész ellen a „törökség minősített sértegetése” címén. Az ügyvéd ismert Erdoğan-hívő – állítják ellenzéki lapok. Az isztambuli Bakırköy kerületi igazságügyi palotában előterjesztett törvényszéki feljelentése szerint Ayşe Hür elmarasztalható – egy háromsoros tweet alapján! – a nép körében való gyűlöletkeltés, uszítás, felforgatás és a török nemzet kinyilvánított megvetése vétségében. Mint a beadványban olvasható, augusztus 30-a annak a harcnak a végső diadala, amelyet a török nép az imperializmus ellen vívott, s amelynek során a törökség elutasította, hogy a hódítók foglya, zsákmánya legyen. Ez a győzelem, amelyet nyomor, elnyomatás és sok más súlyos nehézség ellenére vívott ki, annak a török nemzetnek a győzelme volt, amely nem hajtott fejet az agresszor megszállók előtt.

            Lehet, hogy a korábbi megjelenési lehetőségeitől megfosztott történész némelykor twitterüzenetekben éli ki politikai szenvedélyét, s az is lehet, hogy esetenként nem üti meg a legmegfelelőbb hangot. Afelől azonban senkinek nem lehet semmi kétsége – sem Törökországban, sem külföldön –, hogy ugyanolyan jó török patrióta és törvénytisztelő muzulmán honleány, mint bárki más. Történészi munkásságával és tweetjeivel pedig soha és semmiféleképpen sem követte el azokat a bűncselekményeket, amelyekkel az ellene irányuló törvényszéki beadványban gyanúsítják. Az ügy folytatását még nem ismerjük.