Az anatóliai törökök temetkezési szokásai III: A halál beálltától a torig

A lélekről alkotott felfogás

A halál beálltát a népi gyakorlatban ismert jelek alapján állapítják meg. Ez valójában független a hivatalos orvosi vizsgálattól, hiszen a gyér egészségügyi hálózat miatt faluhelyen nincs is orvos, az egészségház alkalmazottja látja el a halottkém szerepét is. Többnyire ő is ugyanazokat a kétségbevonhatatlan jeleket rögzíti, amit a hozzátartozók. Ha valaki meghal, leesik az álla, felakad a szeme, nem reagál a környezeti hatásokra. Kiszáll belőle a lélek, elszáll, mint a lélegzet, mint az álom, vagy a méh, galamb, pillangó, légy, madár – mondják a türkmének, cserkeszek Kirşehir, Konya, Kayseri, Maraş, Sivas, Uşak, Ürk, Erzurum vidékén.[16] A lélek betölti az egész testet, más vélekedés szerint a szívben (Bogazlayan, Erzurum, Kastamonu), a mellkasban (Derekişla) a fejben, a hasüregben és a csontokban (Sögütözü) lakozik.[17] Nincs szemmel látható formája, amolyan „lebegő valami”, szellem, amely maga az élet. Álomban és a halál pillanatában hagyja el a testet. Általános felfogás szerint az orron vagy a szájon át távozik. A hiedelem azt tartja, a lélek a másvilágon tovább él, negyven napig visszajár, vagy három havonként bizonyos napokon tér vissza. Sivas és Çorum környékén úgy tudják, hogy a lélek csak addig bolyong a ház körül, amíg a testet el nem temetik. Kirşehirben jó és rossz szellemről tudnak: a jó nyugodtan bolyong, a rossz pedig büntetni, elégtételt venni jár haza. Megint mások szerint a ház körül bolyongó lélek ha fényt, egészséget lát elégedett és örömmel távozik. Ha nem azt látja szomorú és megüli a rokonok gondolatait. Ha a másvilágon nyugodt, elégedett, a hozzátartozók is kellemesen gondolnak rá – de ha valami kívánsága van, s azt nem teljesítik nyugtalan és megbosszulja a sérelmeit – vallják Nigdeben.[18]

Azt tartják, a bolygó lélek pénteken jár haza. Megnézi füstöl-e a kémény. Ezért péntekenként begyújtanak a tűzhelybe és mogyorót, faggyút dobnak a tűzre, hogy az illata messze érezzen. Általános hiedelem, hogy azért jár vissza a lélek, mert imádságot akar hallani (Merzifon, Kayseri, Duragan), mert vágyik vissza az övéihez, kötődik a házhoz, kíváncsi a hátramaradottak dolgaira. A temetkezési szokások jó része a visszajáró lélek kártétele iránti félelemben gyökerezik. Ezért ügyelnek arra, hogy a rítus minden mozzanatát pontosan hajtsák végre. Mindenek előtt imádkoznak, a halottas ház a Korán hangos olvasásától zsong, helvát osztanak a rokonoknak és a szegényeknek, ételt, pénzt, cukrot adnak a szomszédoknak, feltöltik a vizesedényeket, áldozati állatot ölnek, kifizetik az elhunyt adósságait, helyére rakják a szerszámait, elrendeznek minden félbenmaradt dolgát. A holttest előkészítése A halott körüli szokásos teendőket akkor kezdik, ha minden kétséget kizáróan beállt a halál. Kihordják a szobából az elhunyt ruháit. Legelsőként turbánnal csavarják be a fejét, lábait szorosan egymás mellé húzzák, kezeit a törzse mellé vagy keresztben a mellére teszik, hogy a hullamerevség beállta után könnyebben beleférjen a koporsóba, „rendesen menjen Isten színe elé”. Leteszik a földre, hogy nyugodtan, egyenesen feküdjön, mint majd a sírban fog. A ravatalt „nyugodt ágynak” (rahat yatagi) mondják. A testét vízzel permetezik meg, hogy biztosan távozzék belőle a lélek. Kastamonuban, Afyonban, Duraganban az ágyában hagyják kihűlni, de tiszta lepedőbe csavarják. Mellére bicskát, ollót, vasat vagy réztárgyat tesznek. A ciprusi törökök között szokás, hogy az asszony mellére ollót, a férfiére fekete nyelű bicskát tesznek, hogy ne fúvódjon fel.[19] Ha éjszaka halt meg, kulcsot adnak a kezébe (Erzurum, Urfa), a Duragan környéki falvakban övet csavarnak a derekára, hogy a rossz szellemek, a Sátán ne tudja megkörnyékezni, hogy könnyebben szabaduljon a bűneitől. (Közismert a fémtárgyak bajelhárító hiedelme.) Lefogják a szemét és felkötik az állát. A holttest körüli teendők minden hozzátartozóhoz számos hiedelem fűződik: Azért fogják le a szemét, hogy ne menjen bele a föld, hogy a tekintete ne maradjon vissza, ne nyitott szemmel menjen a másvilágra, ne költözzön bele a Sátán, ne várjon maga után senkit a sírba. Amikor mosdatják ne nézzen úgy, mintha eleven lenne.[20] Felkötik az állát, hogy ne maradjon nyitva a szája, ne látszon csúnyának, mosdatáskor ne menjen víz bele, ne kerüljön föld a szájába, ne tudjon hírt adni a Sátánnak.[21] Majd kinyitják a szoba ablakát, hogy a szelleme távozni tudjék, a halott szaga kimenjen, hogy Azrail távozhasson és helyére angyalok jöjjenek. Világot gyújtanak a szobában. Merzifonban a halott fekhelyét felöntik vízzel, ágyneműjét összeszedik, helyére köveket raknak. Kizilcahamamban kő helyett vöröshagymát tesznek és lisztet hintenek.[22] Alaposan kitakarítják a szobát, majd hírül adják a halálesetet.

Híradás

Régebben szokás volt hírvivőket fogadni, ma már általában a család valamelyik tagja járja sorra a szomszédokat, rokonokat. Városokban a dzsámiban kihirdetik a halálesetet, falvakban hivatalosan a hodzsa vagy a falugazda (muhtar) tudatja a közösséggel a szomorú eseményt, s kitűzik a temetési zászlót is. Nagyobb városokban a temetkezési vállalkozók végzik a temetéssel járó feladatokat, így a gyászhír közlését is magukra vállalják. Az újságokban megjelent gyászhír tartalmazza az elhunyt nevét, halálának napját, a temetés helyét és idejét és a gyászolók teljes névsorát – mindezt a szokásos fekete keretben. (Ha temetkezési vállalkozó intézi a temetést, annak nevét is, hiszen ha mégoly morbid is a reklám, csak hírelnie kell magát is.) A temetés előkészületei Igyekeznek minél előbb eltemetni a holtat. Ha a reggeli órákban áll be a halál, a déli ima idején már temetik, ha dél körül hal meg, a délutáni második ima idején teszik földbe. Ha a második imát követő órákban, vagy éjszaka hal meg, megvárják a reggelt a temetéssel. Csak rendkívül ritka esetben várakoznak napokig s csak akkor, ha kórházban halt meg a beteg, vagy a rokonok nagy távolságban laknak, és időbe telik az értesítésük. A nagy sietséget az éghajlati adottságok indokolják. A nagy melegben hamar bomlani kezd a test, hűtőkamra csak a nagyvárosok kórházaiban van, s rendkívül költséges. A temetéssel járó kiadások amúgy is rendkívüli terheket rónak a családra, ezért általánosnak mondható az azonnali temetés. Ebből következően nagyobb települések temetőiben mindig van megásott sír – a nyitott sírokhoz fűződő hiedelmek ismeretlenek Törökországban. A néphit persze nem ismeri el a racionális magyarázatot – így a gyors intézkedést azzal indokolják, hogy minél hamarabb érjen a másvilágra (Ankara) az őt kérdező Munkar is Nakir angyalnak csak jót tudjon mondani, minél hamarabb felejtse el a haldoklással járó szenvedéseket, nyugodjon meg, végre átadhassa magát a földnek, jelentkezhessen a túlvilági jussaiért. A holtat a hagyomány és a vallás diktálta követelmények szerint megmosdatják, halotti lepelbe (kefen) csavarják és elbúcsúztatják.

Rituális mosdatás

A halottal végzendő cselekvések közül az egyik legfontosabb, nagy körültekintést igénylő, a mosdatás és a halotti lepelbe öltöztetés. A mosdatást hodzsák, vagy e téren nagy tapasztalatú, mélyen vallásos emberek végzik. Ha ilyen nincs a közelben, helyükre lép a szomszédok közül valaki. A nőket nő (pl. a hodzsa felesége) a férfiakat férfi mosdatja a rituális szabályoknak megfelelően. Néhol bába a halottmosó. Két személy – az elhunyt közeli rokonai közül – segédkezik, más nem lehet jelen az eseménynél. Nagyvárosokban a temetőkhöz erre a célra épült helyiségekben „hivatásos” hullamosók végzik a holttest felkészítését.[23] Falvakban a ház udvarán erre a célra felállított sátorban, esetleg a kertben, a kapu mögött, vagy a házban, a nem mindennap használt szobában végzik a holttest mosdatását. Bár újabban néhol faluhelyen is szokás lett a dzsámiban végezni a végtisztességnek ezt a mozzanatát.

A rituális mosdatás a következőképpen zajlik: A holttestet felfektetik egy deszkára (vagy mosdatópultra), nyújtott lábait a térdnél vagy a lábujjainál összekötik. Körülötte 3-4 féle illatos fűszernövényt helyeznek el, hogy kibírható legyen a szaga. A mosók finom ruhával, vékonyan folyó víz alatt végigmossák a testét. A halott szájába, orrába nem mehet víz, ezért azt betakarják. Ugyancsak ügyelnek arra, hogy a fejét ne érje a folyóvíz. Ezt külön mossák helyesebben nedves ruhával megtörlik, a szakállát ha van, külön mossák meg. Langyos vízzel mosdatnak. Minden oldalra háromszor csorgatják a vizet. Először a jobb oldalán mossák le az elmaradt részeket, majd fordítják a holttestet. A rituális mosdatás neve: gusl abdesti. A hullamosók, ha állami alkalmazásban állnak, az önkormányzattól kapják a fizetést. A feladatra nem alkalmas bárki, s nem is vállalja akárki, bármily szent feladat legyen is, nem tartozik a megbecsült foglalkozások közé. A falvakban a hodzsának változó összeget adnak, a segédkező szomszéd pedig rendszerint az elhunyt ruháit kapja meg. A halottmosó-vizet elvileg bárhonnan vehetik, tiltások csak a víz melegítésére érvényesek. Nem ajánlott a házi tűzhelyen melegíteni, mert abból a házból rövid idő alatt sok halott megy ki – mondják. Bár a szomszédok készségesen segítkeznek mindenben, az említett okok miatt a vízmelegítéstől ódzkodnak, ezért az udvaron tákolt tűzhelyre teszik a kondért. Nagyon ügyelnek arra is, hogy bele ne mártsák a kezüket, mert tisztátalan lenne, s így nem alkalmas a gusl abdesti-re. A türkmének között szokás, hogy a halottmosóvizet fiatal lányok hozzák. A víz további sorsáról nem egységes az álláspont. Erzurum, Zora, Duragan vidékén egyszerűen kiöntik, vagy a halottra öntik, mondván: az utolsó vize, máshol a ház népe megmossa benne az arcát (Bogazlayan, Afyon, Çorum, Nigde, Sivas, Çankiri) megint máshol a „negyven bajról” való orvosságnak tartják.[24] Néhol ebben a vízben mossák ki a törölközőket, a halott utoljára használt fehérneműit. Usakban az ima előtti szokásos rituális mosakodáshoz (abdest) használják, míg Urfában elteszik a következő halálesetig, akkor újra felhasználják.

A rituális mosdatás során a holttestet illatos növényekkel, olajokkal kenik meg, és megfüstölik abban a hitben, hogy az illatra leszállnak az angyalok, a jóillat távoltartja a Sátánt, a sírban a holtat elkerülik a kígyók és a más csúszó-mászók. Prózai, de ésszerű oka a hullaszag elfedése lehet. Az illatosításhoz rózsaolajat, rózsavizet, szárított rózsaszirmokat, kamillát, kámfort, szent olajat és zemzem vizet (zarándokútról hozott olajat és a mekkai Zem-zem forrás szent vizét) használják. Ha nő a halott, hennával (Lawsonia inermis) is megkenik.

A halotti lepel

A szakrális hagyomány szerint a holttest mosdatását követően a legfontosabb mozzanat a halotti lepel elkészítése. A lepel rendszerint fehér gyolcs, bár más színű is lehet, de általában fehéret használnak. A lepelbe öltöztetés szabályait az iszlám nemek szerint eltérő módon rendeli. Férfiaknál a lepel három darabból áll: ing (gömlek) amely a vállától a lábáig fedi, a második neve izâr, a fejétől a lábáig, a harmadik a lifâfe, ugyancsak tetőtől talpig fedi. Öltöztetéskor szintén illatosítják, először a felsőtestét, majd a bal és jobb oldalát végül a test többi részét fedő leplet is behintik.[25] A nők halotti leple öt darabból áll: a fejre csavart gyolcs neve himar, a mellére kerül a dir, a melltől derékig érő szélesebb a többinél, ennek neve hirka, a fejtől a lábáig fedő lepel ugyanaz, mint a férfiaké: izâr. A férfiakéhoz hasonlóan az asszonyok halotti leplét is illatosítják. Először a mellét csavarják lepelbe, erre terítik a kibontott haját, s csak ezt követően kerül a fejre, derékra majd a test többi részére való vászon. Ha van, a lepelbe tekert holttest alá kilim szőnyeget, fölé imaszőnyeget (seccade) terítenek, így teszik koporsóba és viszik a halottbúcsúztató szertartás (cenaze alayi) színhelyére. A tahtadzsik[26] a lepel fölé a ruhát is adnak és derekára széles textilövet tekernek. A Beltir törzs tagjai (alaviták) a rituális mosdatás után ruhába öltöztetik a halottat. Kale Köyü faluban a türkmének szőnyegbe csavarják a holttestet, mintegy ágyat készítenek számára a sírban, mielőtt leteszik.[27] Az idős kor közeledtével sokan előre megvásárolják a halálra való holmikat, hogy a hozzátartozók terheit enyhítsék valamelyest. Évente vesznek egy-két darabot és azt a többi ruhától külön tartják a ház valamely zugában. Szokás az idősek látogatásakor pénzt adni a majdani kiadásokra. A közösség így segíti a nehéz körülmények között élőket, ezzel megnyugtatják saját lelkiismeretüket és az öregeket is kímélik a felesleges aggódástól. Ha végképp magáramaradott, nincs közvetlen hozzátartozója, vagy nagyon szegény az elhunyt, a takarójában és az ágyban használt lepedőjében temetik el.

Búcsúztató szertartás (Cenaze alayi)

A végtisztesség megadásának az iszlám által előírt feltétele, hogy csak azok részesülhetnek az egyház által celebrált temetésben, azok felett mondható imádság, akik muzulmánok, akik átestek a rituális mosdatás ceremóniáján, – amely az abszolút tisztaságot biztosítja – és akiknek ép a testük, de legalább a fejnek és a test felének a lepelben kell lennie. Az utóbbi rendkívül fontos kritérium. Ez ad magyarázatot arra, hogy háború idején miért csonkították meg (és csonkítják ma is) a holttesteket, miért veszik fejüket.[28] A tisztességes eltemetést, a túlvilági nyugalmat is megtagadják az ellenségtől. A búcsúztató szertartás a dzsámi előtt zajlik. Az imam a kőasztalra (musallah taşi) fektetett holttest előtt áll, mögötte sorakoznak a hozzátartozók. A halottért mondott ima aszerint változik, hogy férfi, nő, fiatal, gyermek, vagy szellemi fogyatékos az elhunyt. (Az utóbbiak bűntelenek ezért az értük szóló imádság rövidebb.)[29] Az ima végeztével az imám áldásosztó kezeit előbb jobb, majd bal felé fordítván a holtat és hozzátartozóit az angyalok kegyelmébe ajánlja. Az ima végeztével a halottvivők vállukra veszik a koporsót és elindul a sírhoz a halottasmenet. A koporsó, díszítése, koporsós és anélküli temetkezés A koporsót általában fenyőfából készítik, de lehet tölgy vagy hársfa is, kinek-kinek anyagi lehetőségeitől függően. Hosszúsága 2-2,5 m, szélessége 50-75 cm, mélysége 40-50 cm. Rendszerint natúr színre hagyják, vagy zöldre festik, attól függően, hogy az adott településen mi a szokás. A koporsótakarót a halottas házból, vagy a dzsámiból veszik, különleges esetekben, például ha hadzsi (haci) a mekkai zarándoklaton résztvett az elhunyt, onnan hozott zöld színű takarót terítenek rá. Arab betűs Korán-idézet olvasható rajta. A koporsótakaró neve: tabut örtüsü, kabe örtüsü, cenaze örtüsü. Ha nincs megfelelő koporsóterítő helyette szőnyeget vagy más textilt terítenek. Falvakban szokás, főként Çankiri, Çubuk, Ankara, Afyon, Merzifon, Çorum, Konya vidékén, hogy az elhunyt egy-egy viseleti darabját pl. kabátját terítik a koporsóra. Férfiaknál a sapkáját, (Içel, Kirşehir, Konya, Sivas, Uşak, Çorum, Ankara, Cubrak, Duragan), vagy a felöltőjét pl. Kayseriben a dzsekijét, Kizilcahamamban a törülközőjét teszik a koporsóra.[30] Az asszonyok koporsójára a kendőjét, fátylát vagy vörös színű anyagot terítenek. A koporsóterítő anyagától függően természetesen a vagyoni helyzetet is tükrözi. Előfordul, hogy a koporsóba tett viseleti darab az elhunyt hajdani hivatására utal, így katonák koporsóját nemzeti lobogóval terítik le és rá a sapkáját teszik, ugyanígy más, egyenruhát viselő tisztviselőnek is. A hodzsák koporsójára turbánját teszik. A fiatal lányok, legények koporsóját a hozományának egy-egy darabjával díszítik, s a koporsóterítő vörös színű selyem. Fiataloknál utóbb már szokás fényképet is tenni, néhol virággal díszítik. A Fekete-tenger partvidékén, Tokat és Zile[31] szokás zöld ággal, almával, gyümölcsös faággal, fűzfaággal és nyárfaággal (rá színes rongydarabokat aggatnak) díszíteni a koporsót. Harputban két zöld fűzfaággal kísérik a halottat. Elhantolás után egyiket a fejéhez, másikat a lábához tűzik.[32] Kayseriben a fiatal halottat szintén zöld ággal kísérik. Az ágra almát kötnek, s valamelyik hozzátartozója viszi a koporsó előtt. Datca-ban a fiatal lány vagy menyasszony koporsójára a kendőjét, fátylát terítik, amit a temetés után felhasogatnak, s mint egy zászlót karóval a fejéhez és a lábához tűzik, annak jeléül, hogy elment, még mielőtt beteljesedett volna az élete.[33] A tahtadzsik a fiatal halottat kísérő menet végén színes anyagból készült „zászlót” visznek.[34] Kars vidékén a lovastemetkezés emlékét idézi, hogy felnyergelik a halott lovát, ruháit, tarisznyáját rámálházzák és a halottasmenet élén a temetőbe vezetik. Az utolsó imádság elhangzása után a vállukra veszik a koporsót és a halottas menet a sírhoz vonul. Legkevesebb tíz ember viszi a koporsót, a sírhoz közeledvén azonban csupán négyen tartják. A halott utolsó útján és a halottbúcsúztató szertartáson a gyermekeken kívül bárki részt vehet – bár kis falvakban csupán férfiak kísérik a holtat. A koporsóra csupán addig van szükség, amíg elviszik benne a holttestet a sírig. Karahanban nem koporsóban, hanem két rúd közé feszített nemezen viszik a holttestet. Az iszlám szabályai szerint való temetési szokás a koporsó nélküli, pusztán lepelben történő temetés. Azonban ahol laza szerkezetű a talaj, vagy magasan áll a talajvíz, ott a koporsós temetkezés vált szokássá olyannnyira, hogy kőből, vasból való koporsót is használnak. A vallás toleráns e tekintetben, a szokás változása ill. különbözősége tehát az ökológiai tényezőknek tudható be. A koporsós temetést Kayseri, Erzurum, Çorum vidékén azzal indokolják, hogy a süllyedő föld így nem nyomja a halottat.[35] Ahol nem koporsóval teszik le a holttestet, deszkát vagy betonlapot helyeznek fölé, hogy a föld közvetlenül ne érintse a testet. A koporsó nélküli temetést Kirşehirben a keresztény vallás hatásának tartják.[36]

A holttestet úgy teszik a földbe, hogy a jobb oldala a kible (Mekka iránya) felől legyen. A jelenlévők egy-egy marék földet dobnak a sírba. Az elhantolás után az imám a halott feje felett imádkozik a gyászolók körbeülik a sírt és imádkoznak. Általában halmot nem emelnek a tetem fölé, csak körberakják kövekkel a sírt, s a fejéhez, lábához egy-egy nagyobb követ tesznek. (A sírjelölés részleteire a temető és a társadalom viszonyát elemző fejezetben térek ki.)

Sírmellékletek, a halottetetés szokása Törökországnak számos helyén az a szokás, hogy az örökkévalóságra felkészülve a halottal együtt temetik azokat a tárgyakat, amelyeket életében szeretett, vagy amelyekről úgy gondolják, hogy szüksége lesz rá a túlvilágon. Sivas vidékén, Kevenli faluban a halottal temetik a pányvakötelet és a dohányos dózniját, s télen a paplanját is. Urfában a nők gyűrűjét, fülbevalóját és a menyasszonykorában viselt holmiját teszik a sírba.[37] Ugyancsak Sivas környékén pl. Yalören faluban az ujján hagyják a gyűrűjét; Subasi faluban (Çankiri) pénzt is dobnak a sírba, s ha korábban már mást is temettek arra a sírhelyre, többet tesznek, hogy osztozkodni tudjanak a másvilágon. Az Anamashoz tartozó Çariklar faluban a halott szájába tesznek pénzt. Bergama falvaiban pedig a halott összes holmiját (kedves használati tárgyait) vele temetik.[38] Datçaban ajándékot készítenek számára. Két karóra különféle színes rongyokat kötnek, majd a karókat beszúrják a sír fejtől és lábtól eső végéhez. Így biztosítják a holtat arról, hogy megőrzik a földi világon hagyott dolgait.[39] (Valójában a zászlós sírjelölésről van szó. A sírjeleket tárgyaló fejezetben kitérek rá.) A karatepeliek, amikor lepelbe teszik a holttestet haragaç (hardal ~ Brassica nigra ~ fekete mustár) szárának egy darabkáját és egy levelét a halott kezébe teszik, mondván: „fogd ezt a levelet és vidd el apámnak ajándékba”.[40] A tahtadzsik körében szokás, hogy a sírra tűzött zászló alá cukrot tesznek, amelyből a halott legközelebbi rokona (esetleg gyermeke) minden nap elfogyaszt egyet. Ugyancsak ők a halott feje felől korsót és poharat hagynak a temetés után valamint a sírlátogatások alkalmával tüzet gyújtanak és kávét főznek.

A temetői tűzgyújtás a temetés utáni harmadik, hetedik és negyvenedik napon a halottnak a rossz szellemek és a vadállatok elleni védelmét szolgálja. A Beltirek[41] a sír jobb oldalán gyújtanak tüzet, a sírba ételt, italt dobnak. Elazig megye Şih Hasan falvának temetőjében számos sírnál látható a tűz nyoma. A halottetetés és itatás más vidéken is hagyomány: Tartumban péntekenként ételt öntenek a sírra,[42] Çiçektepe faluban pedig a friss hantot locsolják meg vízzel, majd eltörik a korsót, hogy a halottnak nyugalma legyen, ne nyíljon meg a sírja.[43] A szokás változását mutatja, hogy ugyanebben a faluban az utóbbi években már nem minden temetés után törik el a korsót, hanem elviszik a falu szobájába (muhtarlik ~ a falugazda hivatala), vagy a dzsámi kútjához, és aki iszik belőle, az a halott emlékére teszi. A XVII. században még általános lehetett a halottitatás szokása, erre utal a vezetőréteg fekvő sírköveinek közepén látható lyuk. Ezen át öntözték a sírt. Úgy tűnik, a szokás mára már csak a paraszti kultúrában őrződött meg, de csak helyenként. Azonban a városi temetőkben a halottakért állított kutak a halottitatás emlékét idézik.

Hagyaték

Az elhunyt személyes holmiját, használati tárgyait ha végrendelkezett, úgy annak szellemében szétosztják. Ha nincs végrendelete, a ruháit kimossák (három napon belül) és odaadják a közeli rokonoknak, szomszédoknak vagy adományként a szegényeknek azért, hogy megemlegessék róla az elhunytat. Néhány személyes tárgyat, így a sapkáját, és a derekán viselt textilövet (kuşak) a ház valamely magas pontjára pl. gerendára akasztják, mintegy mementóként a hátramaradottak számára.

A tor

A temetést követően a halott emlékére a harmadik, hetedik, negyvenedik és ötvenkettedik napon és az évfordulón megemlékezést tartanak. A szokás vidékenként változó, azonban a negyvenedik és az ötvenkettedik napi megemlékezést szinte minden helyen megtartják a temetőben és a háznál is. Számos faluban, már a temetés estéjén vagy az azt követő első csütörtökön rendeznek halotti tort. A közösség együttérzésének szép példáját adja, hogy a halálesetet követő első naptól egy héten vagy tíz napon át a szomszédok, rokonok étellel segítik a gyászolókat. Valójában arról van szó, hogy a veszteség mértékét és a temetéssel járó kiadásokat igyekeznek csökkenteni ezzel, hogy étellel is segítik a ház népét. A szokás elsősorban azokon a helyeken él, ahol a haldoklás idején kiborítják vagy eltávolítják az ételeket, mert azt tartják, Azrail megmérgezi azokat. Pl. Muş vidékén három napig nem szabad a halottas házban főzni. Hasonló szokással találkozunk Afyon és Kizilcahamam környékén is. Lakomával egybekötött megemlékezéseket itt is tartanak, de nem a halálesetet követő napokban, hanem a szakrális hagyomány diktálta időben. Anatólia-szerte különféle elnevezéssel illetik a halott emlékére rendezett tort. Az általánosan ismert elnevezés az ölü yemegi ~ halotti étel, azonban Çubukban „ki” Balören, Erzurum vidékén Kirk ekmegi. Az északi jürükök között és Divrigi, Içel falvaiban Kazma takirtisi, Çetinkayaban, Tunceliben: Ölümün kirki; Kevenli, Sebinkaracahisar, Alacahöyük környékén Can asi; Içelben Can helvasi, Erzurum vidékén hayir, Ölü ekmegi, Urfában, Siverekben Kazma kürek helvasi. A karatepeiek yiyecegini etmek-nek a tahtadzsik „hayirli vermek”-nek mondják.[44] A halotti tor ősi kulturális örökségként, ha vidékenként eltérő formában is – napjaink hagyományvilágában is él. Archaikus példáját adja a Beltir törzsbélieknek a temetést követő harmadik napon rendezett ünnepsége (Ölü aşi): „A torra nem hívnak sok vendéget. Az elkészített étel és ital felét a halott lelkéért a tűz szellemének ajánlva tűzbevetik. A temetést követő hetedik napon az egész família (nők és férfiak együtt) elmennek a sírhoz. A sír jobb oldalán nagy tüzet raknak, a magukkal vitt ételekből, italokból a tűzre dobnak, aztán a sírra rakit öntenek és ételt dobnak – mondván: „idd ezt a rakit, edd ezt az ételt, neked ajánljuk” – majd maguk is enni és inni kezdenek. A megmaradt ételt a tűzbe dobják.

A temetés huszadik napján a házban rendeznek tort. A tűzbe most is ételt dobnak és rakit öntenek. A negyvenedik napon újra kimennek a temetőbe és megismétlik a hetedik napon végzett szertartást. Hat hónap után újra lakomát tartanak, de a legnagyobb megemlékező ünnepséget a haláleset első évfordulóján rendezik. Ekkor összejön minden rokon és barát, s együtt mennek a temetőbe, s a már ismertetett módon zajlik a szertartás” – írja S. V. Örnek,[45] Abdulkadir Inant idézve.

A szertartás a sámánhit emlékeit őrzi az altaji törökség halottkultuszára vezethető vissza. Jó példáját adja annak, hogy a monoteista vallás minden ereje (erőszakossága) ellenére miként őrződnek meg ősi kulturális elemek a hagyományokban. Magyarázatként azt tudjuk felhozni, hogy az alavita Beltirek vallási különállásuk miatt az iszlám perifériájára szorultak – gyakorlatilag a hegyekbe vonultak vissza, ahol kevésbé érte őket a szunnita irányzat hatása, nem beszélve egyéb, a „civilizáció” diktálta kényszerről. Ugyanez elmondható a nomád jürükökről, sőt a ciprusi törökök bizonyos csoportjariól is, akik a halott lelkéért áldozati állatot ölnek. Ali Tanyildiz a Honamli jürükökről írja: „ha közülük meghal valaki, a legközelebbi rokona állatot áldoz, juhot öl, s az állat húsát a halott emlékére elfogyasztják.”[46] Az ünnepség neve „şin kurbani”. A ciprusi törökök halotti áldozatát „kabir kurbani”-nak (emlékáldozat) mondják. Csak szórványadataink vannak a halotti állatáldozatról, azonban abból, hogy a Karakoyunlu és Akkoyunlu törzsbéliek leszármazottjainak szállástemetőiben számos kosformájú sírjel található, s az ilyen tipusú sírjelek állítása századunk első negyedéig szokás volt, arra következtethetünk, hogy sokkal gyakoribb lehet az állatáldozat, mint azt az irodalom alapján gondoljuk. A halotti tor ideje tehát változó, például Karahanban (Kelet-Anatólia) az egy hónapos gyászidő után rendezik. Ilyenkor az asszonyok addig fonákul viselt ruháikat megfordítják, a férfiak megborotváltoznak és lakomára jönnek a házhoz, ahol bejelentik a gyász végét.[47] A karatepeiek a haláleset után hat hónappal, vagy egy évvel rendezik a tort, (yiyecegini etmek) amelyen csak a meghívottak lehetnek jelen.[48] A meghívottak köre helyileg változó, számos faluban a rokonokon, ismerősökön kívül a halottmosók, sírhúzók és falu szegényei közül is kapnak néhányan meghívást. A kínált ételek a család anyagi helyzetétől függően változnak, de rendszerint leves, hús, pilav (bulgur vagy rizs) dolma, börek, keskek, sarma, bamya, fasulye (bab) helva, baklava, ayran kerül az asztalra, általában az elhunyt kedvenc ételei.[49]

A toron résztvevők a halott lelkéért imádkoznak. Karahanban az elhunyttal szembeni nagy tisztességnek számít ha a falu szegényeinek ételt küldenek. Amíg a gyászidő tart addig szokás a részvétlátogatásokat megejteni. Nem egyenként, hanem 5-6 fős csoportokban mennek a távoli rokonok, ismerősök is. Közülük a tehetősebbek mielőtt elindulnának küldenek egy kost a családnak, a kevésbé tehetősek 5-10 kg cukorral segítik őket. Arra is van példa, hogy a távolról jövőket a szomszédok látják vendégül – minden nap más háznál az ott tartózkodásuk idejéig. Ilyenkor is szokás egy-egy kost vágni, hogy tisztességgel megvendégeljék a látogatókat. A részvétnyilvánítások bizonyos formulák szerint zajlanak. Leggyakrabban a következőket lehet hallani: – Vígasztalódást kívánunk. (Başiniz sag olsun.) – Ne adjon az Isten több keserűséget. (Allah başka aci vermesin.) – Allah kitartó türelmet adjon nektek. (Allah ecir – sabir versin.) – Kegyelmezzen Isten a hátramaradottaknak. (Allah geride biraktiklarina acisin.) – A Paradicsomban találja meg helyét. (Mekani cennet olsun.) – Ne adjon az Isten olyan fájdalmat, ami ezt elfeledteti. (Allah bu aciyi unutturacak aci vermesin.) – Isten szent hite és a Korán megadassék (vígasztalódást ad). (Allah iman, Kur’an nasip etsin.) – Őt Isten nyugosztalja, titeket éltessen. (Allah o yattikca sizleri yaşatsin.) – Bőséges legyen a földje. (Topragi bol olsun.) – Allah bocsássa meg a bűneit. (Allah taksiratini affetsin.) – Ezen a világon senkit meg nem bántott, a túlvilágon őt se bántsa az Isten. (Şu dünyada kimseyi incitmemisti, Allah da ahrette onu incitmesin.) – Allah a földjének erejét (életét) gyermekeinek adja. (Allah topraginin yaşini evlatlarina versin.) – Békéljen meg a lelketek. (Caniniz sag olsun.) – Nagy helyről jött a parancs. (Emir büyük yerden) – Fatima anyánk türelmét adja Isten. (Allah Fadime Ana sabri versin.) – Allah Jób türelmét adja. (Allah Eyyub Sultan sabri versin.) – Mit tehettek … mindnyájan oda jutunk. (Neylersiniz hepimizin gidecegi yer orasi.) – Ma neked, holnap nekem (jut ez a sors). (Bugün sana, yarin bana.) – Ez a világ rendje, aki elment, vissza nem jön. (Dünyanin hali … giden gelmez.) – Mindnyájan az ő útjára térünk. (Hepimiz o yolun yolcusuyuz.) – Nem lehet az Isten parancsának ellenállni. (Tanrinin emrine karşi gelinmez.) Beletörődés a megváltoztathatatlan sorsba. Mi mást is mondhatnának a részvétnyilvánító formulák.

Városokban az újságok is közlik a részvétnyilvánításokat, többnyire magas tisztséget viseltek halálesetekor. A fentebb vázolt szokások mindennél jobban bizonyítják, hogy a részvét nem puszta szó. A rítus befejező szakaszának valóban az a célja, hogy a gyászolók megbékéljenek a sors akaratával és az életük visszatérjen a hétköznapok medrébe. A negyvenedik és ötvenkettedik napi halotti megemlékezések a szakrális hagyomány diktálta formula szerint zajlanak. A tevhit recitálása[50] és a halott lelkéért való könyörgés meghozza a lélek nyugalmát. A néphit szerint a holtra váró utolsó nagy próbatétel, szenvedés a 40, és az 52. napon következik be. Ekkor válik el a hús a csontokról, ekkor adja át valójában a testét a földnek. Fájdalmát enyhítendő az érte mondott könyörgés.[51] A tortól és az imával járó megemlékezéstől függetlenül is íratlan szabály diktálta kötelesség a sírt meglátogani, azonban ez csak a közvetlen hozzátartozókat érinti. Ankara környékén a temetést követő napon, napfelkelte előtt, Afyon, Sivas, Uşak környékén másnap bármely napszakban, Çubuk, Eskişehir, Kirşehir, Nigde vidékén egy héttel a temetés után, Çorum, Divrigi, Kevenli falvakban három nap elteltével, míg Kastamonuban negyven nap múltán mennek a sírhoz.[52] Az iszlám szerint a temetőlátogatásra legalkalmasabb a szerda, a péntek és szombat, mivel ezek szent napoknak számítanak.

Bartha Júlia