A Szentszék és a hódoltsági missziók

A reformáció diadalútja a hódolt országrészben volt a leglátványosabb. A török előrenyomulás miatt a katolikus egyházi struktúrák pusztulása még könyörtelenebbül ment végbe, mint a királyságban. Az így keletkezett űrt a lutheri, majd helvét szellemben prédikáló lelkészek és tanítók töltötték ki: az 1540-es évektől kezdve a hódolt mezővárosok és falvak sorra csatlakoztak a reformációhoz.
A 16. századot katolikus egyháztörténészeink joggal nevezik az „elesettség századának”. A középkor végén megindult az egyházi intézményrendszer válsága, amelyet Magyarországon csak kevéssé ellensúlyoztak az alulról induló reformtörekvések. A bomlás folyamatát az 1500-as évek első felében a török előrenyomulás, a közép- és nagybirtokosok önállósulása és a reformáció rohamos terjedése tették teljessé. A becslések szerint 1600 körül az ország 3,5 millió keresztény lakosának 85-90%-a tartozott valamely protestáns felekezethez.A katolikus egyház a három részre szakadt Magyarország törökök által megszállt területein volt a legrosszabb helyzetben. Az iszlám vallásjog szerint a zsidók és keresztények fejadó fizetése ellenében élet- és vagyonbiztonságot élveztek, megtarthatták vallásukat és helyi intézményeiket. Ennek ellenére természetesen több tekintetben alárendelt helyzetben voltak a muzulmánokhoz képest, számos öltözködési és viselkedési korlátozással kellett magukat az igazhitűektől megkülönböztetniük, és a vallásgyakorlat szempontjából is több megszorítással (például templomépítési tilalom, harangok tiltása, vallási szertartások külsőségeinek szabályozása) kellett számolniuk. Az oszmán törvények tehát nem lehetetlenítették el az egyházi életet a megszállt országokban, de a gyakorlatban minden a központtól igen távoli helyi hatóságok jóindulatán vagy önkényén múlott.

Részletek

2013-10-31