355 éve, 1662. január 23-án esett el a nagyszöllősi csatában a török és erdélyi ellenfelei ellen harcoló Kemény János erdélyi fejedelem, író. Átélte Erdély fénykorát, és részese volt a hanyatlás kezdetének. Önéletírása, amelyben a magyar irodalomban elsőként alkalmazta szervesen és rendszeresen az anekdotát, a magyar barokk próza jelentős alkotása, egyben értékes forrásmű.
Kemény az erdélyi Bükkösdön született 1607-ben. Pályafutása során összesen öt fejedelem alatt szolgált, volt nagykövet Bécsben (ő kérte meg Brandenburgi Katalin kezét Bethlen Gábor részére), Lengyelországban és a török Portán. Apród volt Bethlen Gábor fejedelem mellett, annak halála után I. Rákóczi Györgyöt szolgálta hadvezérként és diplomataként. Utóda, II. Rákóczi György, akinek szeme előtt a lengyel trón megszerzése lebegett, 1657-ben a svédek oldalán, a török Porta tiltakozását figyelmen kívül hagyva megtámadta a kozák felkelés által meggyengített Lengyelországot. Eleinte sikereket ért el, de szövetségesei cserbenhagyták, és bár csatát nem vesztett, egyre reménytelenebb helyzetbe került.
Amikor a szultán rendeletére a krími tatár kán is az engedetlen erdélyi fejedelem ellen szállt hadba, Rákóczi hátrányos békére kényszerült a lengyelekkel. A hazafelé vezető úton, a határhoz közel a hatalmas túlerőben lévő tatárok elállták útját. Rákóczi elmenekült, a parancsnokságot Keményre bízta, aki három napig helyt is állt, de amikor élelme és lőszere fogyni kezdett, tárgyalásokba bocsátkozott. Még a kán sátorában alkudozott, amikor a szószegő tatárok megtámadták táborát, és mintegy ötezer emberével együtt foglyul ejtették.
Kemény két évig sínylődött a messzi rabságban, amíg rokonai összegyűjtötték a váltságdíjat. Szenvedéseit Önéletírásának elkészítésével, a magyar zsoltárokra írott jegyzetekkel igyekezett enyhíteni. A balsikerű lengyel hadjárat után a törökök Rákóczi helyére Barcsay Ákost nevezték ki fejedelemnek. (Rákóczi 1660-ban a törökkel vívott szászfenesi csatában szerzett sérüléseibe halt bele.)
Forrás: mult-kor.hu