Július 15-e éjjelén Európát az Isztambulban és Ankarában kirobbant katonai puccs lepte meg; 16-a reggelétől viszont Recep Erdogan török államfő zsarnokot idéző bosszú- hadjárata tartja döbbenetben a világot.
Bauer Edit korábbi sokéves Európa parlamenti képviselőként (és Bauer Győző professzor, a második Dzurinda-kormány törökországi nagykövetének feleségeként is) személyes tapasztalatai alapján jól ismeri Törökországot. A sikertelen államcsínyt követő negyedik napon Somorján beszélgettünk.
Egy katonai puccs leverése, legalábbis a demokrácia szemszögéből nézve, mindenütt jó hír. De az autokrata államelnök tízezreket sújtó megtorló hadjárata láttán is megnyugtató ez az információ?
Törökország meglehetősen sajátos ország, ahol az utóbbi fél században nem először tört ki katonai puccs. És a jelenlegi körülmények hátterét figyelve a helyzet sokkal árnyaltabb annál, mint hogy a jó válasz pusztán igen vagy nem legyen. A puccs leverése nyilván pozitív hír az Egyesült Államoknak, elvégre Törökországé a második legerősebb NATO-hadsereg, a migránsválság kapcsán kötött egyezség révén az Európai Unió is üdvözli a katonai zendülés elfojtását; viszont akiket Erdogan elnök most tömegesen belső ellenségként kezel, ők joggal aggódnak további sorsukért. Hogy az új helyzet milyen következményekkel járhat a demokratikus intézmények működésére, az egyelőre nem tisztázott, bár már önmagában is aggályos, ha olyanok ezreit is letartóztatták vagy menesztették állásukból, akiknek feltehetően semmi közük a puccshoz. Az pedig kimondottan baljóslatú jel, hogy Recep Erdogan kilátásba helyezte a 2004-ben eltörölt halálbüntetés visszaállítását, hiszen ilyen esetben az Európai Unió megszünteti az ország csatlakozási eljárását, és az Európa Tanácsból szintén kizárják Törökországot, amely így egészen más útra fog lépni. A halálbüntetés körüli huzavona az államcsínyt követő homályos helyzet komoly lakmuszpapírja.