K. Tengeri Dalma: Egy merénylet margójára – Hol a határ?

„Elmegyünk”- olvastam a kutyafuttában megnyitott üzenetet. „Elköltözünk Isztambulból”- villogott a képernyőn, mintha a fülembe kiáltották volna ezt a három szót.

Meghozták a döntést. Ők az elsők, akikről tudom, hogy nagyon nehezen, de meghozták a döntést. Mérlegelték a lehetőségeiket, és úgy ítélték, hogy a lelki nyugalmuk érdekében nem akarnak tovább Isztambul szívében, a Taksim tér környékén élni.

Sokat beszélgettünk erről, sokan beszélgetünk erről. A lehetőségekről, a hogyan továbbokról. Az indulat csapkodja a közösségi oldalaink lapjait, haragosan szánt a beszélgetéseinkbe. A tehetetlen révület átsüt a sorok közül. Ismeretlen ismerősök, mindannyian üvöltünk, ki hangosan, ki némán, és vagy kimondjuk, vagy nem, de állandóan az jár a fejünkben, mi jön még, mi jöhet még: hol a határ.

Az a bizonyos határ. Mindenkinél más az ingerküszöb, mások a körülmények, az életfeltételek, a lehetőségek, minden más, de a mostani, ez a legutóbbi merénylet valahogy jobban megérintett, mert már figyelmeztettek, mert számítottunk rá, mert nem mentünk ki, mert óvatosak lettünk, félni kezdtünk, visszahúzódtunk, figyelünk, lesünk, tudjuk, tudjuk, hogy még nincs vége, nincs még vége!

És ha mégis menni kell, mert élni kell, reggel elindulni, munka, iskola, óvoda, fekete humorral csak arra gondolunk: reméljük, hogy még alszanak, és túl korán van a következőhöz!

K. Tengeri Dalma – Türkinfo