Megéltem a török románcot: „Egyáltalán nem olyanok, ahogy a legtöbb ember elképzeli őket” I. rész

Ki ne hallott volna már olyan történetet, ahol a főhősnő sírva temeti arcát a kendőjébe, mert a török lovagja csúnyán átejtette. Más vallás, más világ – „felejtsd el, fiam!” És vannak azok, akik hercegnőként ülnek a török legény tenyerén, mert az bizony ott hordozza őket – „az élet szép és jó, keleti hercegem!”

Bármilyen is legyen a békacsókolós történet – átváltozós, nem átváltozós –, egy biztos, aki kapcsolatba kerül velük, nem tudja többé kitépni magából. Belső, intim titkok ezek, néha fájnak, néha simogatnak, de elmesélőik mindenképpen tiszteletet érdemelnek, amiért megengedik, hogy bepillantsunk életükbe.

A főhősnők története évekkel ezelőtt kezdődik, akkor még megválaszolatlan kérdések sokasága nehezítette a törékeny párkapcsolatok kibontakozását. Vajon mi történt velük azóta? Lányok, nők, akik nem csak az életükről mesélnek, de azt is megosztják velünk, hogy mit szűrtek le az egészből – ennyi idő után.

„Egyáltalán nem olyanok, ahogy a legtöbb ember elképzeli őket”

KAMILLA mosolyogva lépett mellém, arca azonban feszültségről árulkodott, izgult. Mindenféléről beszélgettünk az elején, és kiderült, hogy sok dologban hasonlítunk egymásra. A csevej hamar bizalmas hangvételűvé vált, arcára enyhe pír ült ki. Szinte észrevétlenül kezdett mesélni magukról, ott folytattuk, ahol két évvel ezelőtt a levelezéseink során abbahagytuk.

„A török barátom nagyon szeretne engem meglátogatni Magyarországon. Hónapok óta próbál eljutni ide, eddig sikertelenül. Engem pedig a családom nem enged ki Törökországba. Ő 23 éves, én 21 vagyok. A meghívólevelet is próbáltuk már, azonban munkahelyi problémák miatt a főnöke nem volt hajlandó odaadni neki a vízumhoz szükséges papírokat. Most megint meghívólevéllel próbálkozunk, ugyanis szeptember óta egyetemre jár, így remélhetőleg az egyetemi papírok megfelelőek lesznek a meghívólevél mellett. Minden olyan bizonytalan. A kérdésem az lenne, hogy mi lehetne a legkönnyebb módja annak, hogy vízumot kaphasson? Már, ha egyáltalán van legkönnyebb mód.” – így kezdődött a történet több mint két évvel ezelőtt.

A családom nem nézi jó szemmel

„Már lassan egy éve mindennap beszélgetünk online, mindennap látjuk egymást webkamerán keresztül. Nagyon kedves srác, aki bármit megtenne azért, hogy végre együtt lehessen velem, és ide tudjon jönni. Nagyon félt, mondhatni elég féltékeny típus, de mindig belátja, ha tévedett, és bocsánatot kér. A családjáról is sokat tudok már. A vallásról, az országról és a városáról (Konya) pedig már rengeteget mesélt, és én magam is sokat olvastam.

„Sajnos sokan, köztük a családom is, rossz véleménnyel vannak a törökökről.”

Pedig szerintem gyönyörű kultúrájuk van és egyáltalán nem olyanok, ahogy a legtöbb ember elképzeli őket. Csak több időt kell fordítani arra, hogy az ember egy kicsit jobban megismerje őket, és rájöjjön, hogy valójában a törökök között nagyon sok rendes és békés ember van.

Ahogy egy blog bejegyzésedben is írtad: „Általában aki egyszer bekapja a horgot, az örökre elveszik, és nem tud szabadulni a török fogságból. Így van-e?” – Egyet kell értenem, ez teljes mértékben így igaz!”

Akkor a beszélgetésünk ezzel zárult. Vajon Kamilla mennyire kapta be azt a bizonyos horgot, és meddig jutottak el az elmúlt két évben? (A folytatásért kattints ide!)

K. Tengeri Dalma – Türkinfo