Konya, a kerengő dervisek otthona

Belek városából korán reggel indultunk útnak, hogy közel 570 km-t megtéve érjük el Kappadókiát. Az út során érdekes tájon haladtunk át, mely egyszerre volt félelmetes és gyönyörű. Ahogy egyre magasabbra értünk, az út kezdett meredekké válni és a hőmérő -2 fokot mutatott, mire elértük a 2600-2800 méter magasságot. A táj fokozatosan megváltozott, a zöldellő fákat felváltotta a cédruserdő és egyre nagyobb területet borított be a hó.

1 of 7

A Torosz-hegységen keltünk át, hogy eljussunk Konyáig. A városba érve egy rövid pihenőt tartottunk, hogy megtornáztassuk elgémberedett lábainkat, majd megtekintettük a Mevlana múzeum-együttest, mely egy múzeumból, egy mauzóleumból és egy kolostorból áll.

A múzeumot Mevlana, azaz Dzsalál ad-Dín Rúmí, a legnagyobb perzsa szúfi misztikus filozófus és költő emlékének szentelték. Felbecsülhetetlen értékű ereklyéket és műkincseket őriznek falai között, míg a mauzóleumban van eltemetve Mevlana és családja díszes szarkofágokban. Itt őrzik a próféta szakállának egy darabját. A falakon a Korán-idézeteken, verseken kívül Mevlana bölcseletei, intelmei is olvashatók. Közülük ez az idézet állt hozzám talán a legközelebb:

„Ami köztünk van, az nem egy képzelődés,
Nem is szomorúság, de nem is öröm,
Nem is véleményalkotás, vagy lelkesedés, de nem is bánat.

Ezek csak jönnek és mennek.

Ami köztünk van az állandó,
A most és a jelen.”

(Dzsalál ad-Dín Rúmi)

Sajnos itt fényképezni nem lehetett, így csak emlékezetemben őrzöm a lenyűgöző látványt.

A Mevlana kolostor a dervisek celláiból áll. A cellák egy részét korhű bútorokkal, használati tárgyakkal és életnagyságú bábukkal rendezték be.

1 of 11

Ha valaki esetleg nem tudná, Mevlana követői voltak az ún. „kerengő dervisek”. Mevlána halála után először leghűbb követőinek egyike, Hüsameddin Çelebi, majd az ő halála után Mevaána elsőszülött fia folytatta tovább a nagy művet. Megalakították Mevlana síremléke körül a Mevlevi dervisrend központját. A dervisrend hamarosan kiterjesztette hatását az egész országra, és számos városban alapítottak hasonló iskolákat, központokat. A konyai központ maradt közöttük mindvégig a legnagyobb, legjelentősebb. Mevlana leszármazottai évszázadokon keresztül fenntartották az iskola magas művészi, kulturális színvonalát. A köztársasági korszak beköszönte felszámolta a múlt számos egyéb intézményei mellett a dervisrendeket is, de napjainkban is vannak néhányan, akik azzal foglalkoznak, hogy az érdeklődőknek egy dervis-est keretén belül megmutatják, hogyan néz ki mindez.

Kappadókiai tartózkodásunk során abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy nekünk is lehetőségünk volt egy ilyen szema szertartáson részt venni, mely a dervis rituális halálát mutatja be, melyet az Allahban való újjászületés követ.

A kerengési szertartás kezdetén a dervisek hosszú, fehér ruhában, fekete köpenyben és csúcsos sapkában léptek be a terembe. A vezető dervis elmondott egy Mevlanához szóló imát és egy verset a Koránból, majd rázendítettek az üstdobok és a nádfuvolák. A dervisek háromszor körüljárták a termet, levették fekete köpenyüket, majd kezüket a mellük előtt behajlítva, fejüket félrebillentve egymás után kerengeni kezdtek. Ahogy egyre gyorsabban forogtak, kinyújtották kezüket, jobb tenyerüket az ég felé (áldást fogadnak), a balt pedig a föld felé fordították (az áldást továbbítják lefelé). Négyszer ismételték meg mindezt, majd a szertartás végén ismét felolvastak a Koránból.

1 of 11

Utunkat másnap folytattuk tovább, de az már egy másik történet…

Kollár Kata – Türkinfo