Megéltem a török románcot: „Örülök is, és kicsit félek is” I. rész

Ki ne hallott volna már olyan történetet, ahol a főhősnő sírva temeti arcát a kendőjébe, mert a török lovagja csúnyán átejtette. Más vallás, más világ – „felejtsd el, fiam!” És vannak azok, akik hercegnőként ülnek a török legény tenyerén, mert az bizony ott hordozza őket – „az élet szép és jó, keleti hercegem!”

Bármilyen is legyen a békacsókolós történet – átváltozós, nem átváltozós –, egy biztos, aki kapcsolatba kerül velük, nem tudja többé kitépni magából. Belső, intim titkok ezek, néha fájnak, néha simogatnak, de elmesélőik mindenképpen tiszteletet érdemelnek, amiért megengedik, hogy bepillantsunk életükbe.

A főhősnők története évekkel ezelőtt kezdődik, akkor még megválaszolatlan kérdések sokasága nehezítette a törékeny párkapcsolatok kibontakozását. Vajon mi történt velük azóta? Lányok, nők, akik nem csak az életükről mesélnek, de azt is megosztják velünk, hogy mit szűrtek le az egészből – ennyi idő után.

„Örülök is, és kicsit félek is”

EDINA ruganyos léptekkel érkezett és mosolyogva ült le mellém a padra. Úgy köszöntöttük egymást, mintha ezer éve ismerősök lennénk, és tényleg, egy kicsit valóban olyan érzés. Kedélyesen kezdtünk csevegni, a szemei ragyogtak, arca kipirulva, láttam rajta, hogy izgul. Nem kellett sokat várnom, és máris a tárgyra tért – tulajdonképpen folytatta azt, amit korábban elkezdett.

Bő egy évvel ezelőtt hallottam róluk először: „2013 nyarán úgy döntöttem, hogy az egyetemen Erasmus mentorként segítek a külföldi hallgatóknak. Soha életemben nem vágytam erre, de valami változást akartam, akármennyire is féltem a dologtól, mivel nem mertem igazán angolul beszélni. Egy török fiút osztottak be mellém. Nem sokáig voltam a mentora (3 hónap), mert elhagytam az országot. Elköltöztem Hollandiába, majd onnan Londonba, ahol most is tartózkodom. Egyiket se terveztem igazán, csak kaptam a lehetőséget és megragadtam.

A török fiúval, Serhattal, nem túl sok időt töltöttünk együtt, de azért igyekeztünk, és próbáltam a legjobbat nyújtani nem csak neki, hanem a többi sorstársának is, aki odaérkezett. Nagyon kellemes kis török társaságnak lettem a tagja, és rendkívül befogadóak voltak, többször említették is, hogy úgy nézek ki, mint egy török lány, amit nem tudok kétségbe vonni, mert tényleg egy kicsit így van. Talán ezért is voltak velem nyitottabbak.

Azóta is tartjuk a kapcsolatot

Serhattal azóta is tartom a kapcsolatot, de tavaly november vége óta nem láttam. Egyszer jött el Hollandiába, de a találkozót nem tudtuk összehozni. Nyár közepe táján, amikor végleg visszautazott Isztambulba, felkeresett (mint ahogy korábban is, igaz, nem napi szinten) és elmondta, hogy ő többet érez, mint egyszerű barátság. Bepánikoltam, elutasítottam, persze igyekeztem a lehető legfinomabb lenni, egyrészt mert tényleg kedvelem, másfelől pedig nem akartam, hogy ezzel a barátság is megszakadjon. Azóta is többször váltottunk rövid levelet, de mindig ott van egy kis utalás, hogy „különleges” vagyok számára. Hívott már magához, oda a családjához többször is, hogy anyukája még a repülőjegyem is kifizetné, csak menjek, de mindig közbejött valami. Továbbá egy kicsit féltem is, de közben kétszer költöztem a külföldön töltött időszakom alatt.

Többször nézegettem a képeit, mindig örültem, ha írt, de soha nem gondoltam rá másképp, mint barátra. Pár hete Skype-oltunk és láttuk, hallottuk is egymást így 1 év után. Végre lett időm és pénzem is, hogy kimenjek hozzá, így a karácsonyi ünnepek után Isztambul irányába vezet az utam.

Irány Isztambul!

Olyan hirtelen jött, hogy még most se értem magam. Említette, hogy az egyetemről többen is mentek hozzá látogatni, és hogy szállást is kértek tőle, de senkinek nem adott, viszont nekem adna a családjánál, ahogy eddig is emlegette. Ez rendkívül jólesik, bár nem sokat tudok a kultúrájukról. Olvasgattam, hogy nekik nagyon fontos, hogy a családnak bemutatnak valakit, de igazából nem párkapcsolati szándékkal indultam neki, viszont egyre erősebbnek érzem ezt a „baráti” köteléket. Videót küldött, ahogy a kutyájával játszik, el akar vinni a nagyszüleihez is. Most fog bevonulni katonának 6 hónapra, vagy lehet, hogy tovább is. Bántani nem szeretném, de azt sem, hogy engem bántson.

„Örülök is és kicsit félek is. Mint barát meg tudok benne bízni, legalábbis úgy érzem, viszont rosszakat és jó dolgokat is hallottam ilyen téren. Nem tudom, igazán mire kellene figyelnem ezzel kapcsolatban.”

Megígértem neki, ha hazamegyek Londonból az ünnepekre, Skype-on tudunk beszélni, és bemutatom a családom neki. Mindig tesz valami kis utaló megjegyzést arra, hogy többet érez, de finoman teszi, nem tolakodó módon. Várom már, hogy találkozzam vele, viszont tényleg nem tudom, hogy milyen típusú török udvarló. Nem gyakorolja a vallását, azt is tudom, hiszen néha felönt a garatra, és legutóbb már említette, hogy a disznóhúst is megeszi, pedig a találkozásunk alkalmával az egyetemen ennek még erősen ellene volt.”

Akkor a beszélgetésünk ezzel zárult, tele kérdésekkel, kétségekkel. Vajon Edina története hogyan folytatódik? (A folytatásért kattints ide!)

K. Tengeri Dalma – Türkinfo