Algériai születésű francia imám, káld katolikus pap Irakból, protestáns vezető, ukrán ortodox érsek – néhányan egy múlt hétvégi prágai konferenciáról. A tanácskozást szervező Európai Néppárt vallásközi párbeszédért felelős munkacsoportjának társelnökével, Hölvényi Györggyel, kereszténydemokrata európai parlamenti képviselővel a cseh fővárosban interjúztunk a migránsválság egyházi vonatkozásairól. Arról is szó esett, hogy Németország milyen alapon erőltet rá fürdőruhát a muszlim lányokra? Hogyan próbál erényt faragni impotenciájából Európa? Miként lehetne szülőföldjükön tartani a migránsokat?
– Állítólag ön őrzi a migránsválság legyőzését szolgáló csodafegyver titkát; a megoldás neve pedig: vallásközi párbeszéd.
– Na, ne túlozzunk: ez nem csodafegyver; nem is lehet az. A kérdés roppant összetett, így a megoldás sem egyszerű. Apránként kell haladni, s ennek a folyamatnak egyik fontos lépése lehet a vallásközi párbeszéd, illetve először a dialógus kultúrájának megteremtése. Ez legalább olyan lényeges Európában, mint a Közel-Keleten.
– Itt vagy ott nehezebb a párbeszéd?
– Mindenütt másért nehéz. A Közel-Keleten a háborús helyzet, illetve a keresztényeket és más vallási kisebbségeket sújtó ellenségeskedés miatt. Európában pedig azért nem egyszerű vallási kérdésekkel előhozakodni, mert a nyugati államok az egyházakra jószerivel ugyanúgy tekintenek, mint a hetvenes, nyolcvanas években a közép- és kelet-európai diktatúrák. Márpedig a vallások közti béke nélkül nem lesz nyugalom egyik földrészen sem. Európának azt is be kellene látnia, hogy etikai kérdésekben az egyházak megkerülhetetlenek; a világi állam ha megszakad sem lesz képes pótolni ezeket a fundamentumokat. Bárhogy próbáljuk is értelmezni a Hans Küng svájci katolikus teológus által használt világetika, világethosz kifejezéseket, a vallások nélkül semmire sem fogunk jutni. Vagy ha igen, akkor az tragédiához vezet, lásd a kommunizmus és nemzetiszocializmus embertelen kísérleteit.
– Amint a mostani konferencia egyik előadója hangsúlyozta, napjainkban nem vallásháború dúl, hanem annak leple alatt politikai, gazdasági érdekek csapnak össze. Milyen eredménye lehet így a mégoly nyitott imámokkal, rabbikkal, pópákkal, papokkal és lelkészekkel folytatott párbeszédnek?
– Nem látok ellentmondást. Tény persze, hogy a közel-keleti konfliktus legfeljebb 20-30 százaléka vallási, kulturális eredetű, a többinek gazdasági és szociális oka van. Vegyük például Egyiptomot. Népessége a hatvanas évek elején még csak 50 millió volt, ma viszont csaknem eléri a százmilliót, ráadásul a lakosság fele 25 évnél fiatalabb. Ez olyan időzített bomba, amit Egyiptom egyedül nem tud hatástalanítani. Mértékadó becslések szerint a 25 év alattiak legfeljebb 15 százaléka jár péntekenként mecsetbe – és ha az egyházak segíteni tudnak abban, hogy legalább ők békésen éljenek más vallások híveivel, már előrébb vagyunk.
– Csakhogy míg a katolikus egyháznak van központi tanítása és hierarchiája, ez kevéssé mondható el a protestánsokról, a zsidóságról, és pláne nem az iszlámról, ahol a liberális európai imámoktól a gyűlöletprédikátorokig minden megtalálható. Hogy lehet így közös nevezőre jutni?
– A közös nevezőt nem kell megtalálni, az ugyanis már adott: a másik embernek mint Isten teremtményének elfogadása.
– A felmérések szerint ugyanakkor még az európai muszlimok többsége is úgy gondolja, hogy a másik embert leginkább akkor tudja elfogadni Isten teremtményének, ha az sürgősen megtér Mohamedhez.
– Valóban, ezért, hogy úgy mondjam, csak azzal tudunk szóba állni, akivel szóba lehet állni.
valasz.hu