Kalandozásaink Napkeleten – Negyedik nap: 2. Sivas

Sivas számomra nem csak a világ legerősebb és egyik legimpozánsabb testfelépítésű pásztorkutyáiról (kangal köpeği) és ámulatba ejtő szépségű, szeldzsuk kori épületeiről nevezetes. Itt található a gyönyörű Gök medresze (nevét a téglaminaretek kék csempeborításáról kapta – a „gök” szó jelentése magyarul égbolt, menny, de jelenthet égszínkéket is), a Çifte Minareli medresze, valamint a vele szemben elhelyezkedő Şifaiye medresze, amely Anatólia legrégibb orvosi létesítménye és kórháza volt.

1 of 9

Sivast igazán emlékezetessé az tette, hogy a városba érkezésünket követően, rövid városnéző sétánk során sikerült eltévednem, és megtapasztalhattam a tökéletes elveszettség érzését egy vadidegen városban. Egy percig se gondolja azonban senki, hogy mindez kétségbeeséssel töltött el! Ellenkezőleg! Így utólag, legszebb pillanataim egyikeként emlékszem vissza rá.

Estefelé érkeztünk Sivasba. Szálláshelyünkön sietve lepakoltunk, s mivel vacsoráig volt még cirka egy- másfél óra, röpke városnéző sétára indultunk. Épp csak annyi időm volt, hogy a teljesen lemerült mobiltelefonomat rácsatlakoztassam a töltőre, és bedugjam szállodai szobánk konnektorainak egyikébe.

1 of 18

A hamisítatlan keleti hangulatú városban sétálva a Çifte Minareli medresze környékén úgy éreztem, mintha az Ezeregyéjszaka meséi elevenednének meg körülöttem. Pontosan így képzeltem el ugyanis a helyszíneket. Ágival elszakadoztunk a csoporttól, és a medresze belső udvarán körbefutó, színes bazársorokat kezdtük végigjárni. Nem tudtunk ellenállni a kincses barlangként hívogató üzletek csábításának és be-betévedtünk némelyikbe…

1 of 12

Csodálatos kézműves alkotásokat láttunk, szóba elegyedtünk az árusokkal, boldogan szürcsöltük az általuk (és általunk is) igen kedvelt finom vörös, török teát. Valahogy így esett, hogy a nagy bámészkodásban egyszer csak Ágival is szem elől tévesztettük egymást. Épp egy pazarul megmunkált szaru fésűre alkudtam, majd ezt követően – miután az árus felajánlotta, nem lehetett kihagyni! – még belevésettem egy nevet. Ajándék a kislányomnak. Ekkor bukkant fel Ági. Sietve közölte, hogy jöjjek azonnal, mert a csoport elindult, azzal ő is eltűnt.

Néhány másodperc múlva már hozták is a gyönyörű, főnixmadár alakúra faragott, immár névvel ellátott fésűt. Boldogan fizettem és indultam volna… igen ám, de hova? Merre? Áginak nyoma veszett, én meg ott álltam egyedül a nyüzsgő piac kellős közepén. Gyorsan a mobiltelefonom után nyúltam, hogy megcsörgetem, amikor eszembe jutott, hogy azt a szállodában hagytam. A szálloda nevére pedig, akárhogy erőltettem is az agyamat, nem bírtam visszaemlékezni. Ekkor fogott el, ott az embertömeg sűrűjében, a teljes tanácstalanság és elveszettség érzése. Ez azonban nem tartott sokáig, csupán néhány pillanatig. Elkezdtem kérdezősködni. Természetesen senki nem látott csoportot, sem az idegen „bayant”, akinek a személyleírását megadtam, így persze azt sem tudták megmondani merre mentek. Fogalmam sem volt, hogy jobbra induljak-e, vagy inkább balra? Netán egyenesen előre? Esetleg…hátrafelé?

Odamentem hát egy bácsikához és lemondóan sóhajtva közöltem vele, hogy én bizony elvesztem… Felpattant a székéről és határozottan kijelentette, hogy ilyen aztán nincs. Páran odajöttek még hozzánk. Mivel nem emlékeztem a szállodánk nevére, elkezdték sorolni a környéken lévő szállodákat és akkor egyszer csak beugrott: Çakır Otel! Volt, aki azonnal taxit akart hívni, de a bácsi leintette, mondván hogy az drága és a szálloda egyébként sincs olyan messze. Elmagyarázta hogyan jutok oda, így hát gyalogosan és vidáman, jócskán megkönnyebbülve indultam el az ismeretlen utcákon. Kb. 20 perc múlva a szállodánál voltam.

Mint kiderült, Ági sem érte már utol a csoportot, és ő is eltévedt. Teljesen más úton ugyan, de ő is visszatalált. Mindketten megtapasztaltuk a török emberek legendás segítőkészségét. Később azt is megtudtuk, hogy a városban bóklászva csoportunkból többen eltévedtek. Ők viszont nem voltak olyan szerencsések, mint mi, így telefonos segítséget kértek. Csoportvezetőnknek kellett értük menni, és visszakalauzolni őket a szállodába.

A város hangulata, utcái, terei, épületei, a színek, illatok és az emberek, akikkel ha csak néhány pillanatra is, de kapcsolatba kerültem, mély benyomást tettek rám. Magányos esti bolyongásom a szépséges szeldzsuk épületek között mindörökre emlékezetes marad.

Küzmös Enikő / Türkinfo